Megjelent A Prokopp! – ünnepélyes bemutató a Zila Kávéházban

Az idén 120 éves BEAC és a magyar sportlövészet első olimpiai bajnokának, Prokopp Sándornak az életét és korát feldolgozó könyvet mutattak be június 6-án az egykori Szemere-lőtéren, a mai Zila Kávéházban.

Simon Gábor, a BEAC igazgatója "A Prokopp" című kötetet bemutató sajtótájékoztatón elmondta, Prokopp Sándor 1912-ben a stockholmi nyári olimpián szerzett aranyérmet a 300 méteres hadipuska számban. Az életét bemutató kötet apropója az egyesület alapításának 120. évfordulója, amelyet számos egyéb rendezvény hirdetett már; Prokopp Sándor születésének pedig tavaly volt a 130. évfordulója.

A kötetet Dávid Sándor és Dobor Dezső sportújságíró, valamint Prokopp Sándor fia, a társszerzőként közreműködő Prokopp László írta, és ezer példányban jelenik meg. Bolti forgalomba nem kerül, de az ünnepi könyvhéten, illetve a BEAC honlapján hozzá lehet jutni az alábbi linken: https://www.beac.hu/termek/a-prokopp-konyv/

Simon Gábor szólt arról is, hogy a klubnak ma már nincsen sportlövő szakosztálya, de elképzelhető, hogy a jövőben megint lesz ilyen, hiszen a sportág a reneszánszát éli.

Prokopp László elmondta, a könyv elkészültét segítette, hogy nagy hagyaték állt rendelkezésre. Korabeli dokumentumok, fényképek, levelek és maga az érem is a családi hagyaték része. A kötet írásakor azt a célt is szem előtt tartották, hogy ne csupán édesapja munkásságát, hanem az adott sportágat és a kort is bemutassák.

Dobor Dezső arról beszélt, a bőséges háttéranyag feldolgozása mellett kutatómunkát is végeztek, így sikerült összeállítani a 250 oldalas könyvet.

A kutatómunka során derült ki, hogy az olimpikonnal csak egyetlen interjú készült, egy fiataloknak szóló lapba, közvetlenül a győzelme után. Ekkor mesélte el, hogy miként kapott az édesapjától puskát és hogyan lett belőle sportoló.

A bemutatón jelen volt Hammerl László, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett olimpiai bajnok sportlövő, aki elmondta, társaival együtt úgy gondolnak vissza Prokopp Sándorra, mint aki példát mutatott, hogy miként lehet első helyet elérni az olimpián sportlövészetben is. A 1964-es aranyérmes elmondta, szerencsésnek tartja magát, hogy találkozott és megismerkedett a legendás előddel, aki rendkívüli módon inspirálta őt is.

Dávid Sándor nevében - aki nem tudott jelen lenni az esemény - a szerző lánya, Dávid Zsófia tolmácsolta édesapja köszöntését.

A könyv ajánlójában az áll, Ifj. Prokopp Sándor, "szigorló jogászként", 25 évesen nyerte meg a hadipuska 300 méteres versenyszámát. Prokopp a pusztaszentlőrinci Szemere Miklós lőtéren nevelkedett és csak egy véletlen lemondás miatt jutott ki az olimpiára a saját költségén.

A sajtótájékoztató után a Prokopp család, a Tomory Lajos Múzeum és a BEAC munkatársai közösen megkoszorúzták Prokopp Sándor emléktábláját, amely az egykori Szemere lőtér helyén lévő Zila kávéház homlokzatán áll.

A könyv megjelenését támogatta:

az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága
Budapest Főváros Önkormányzata
a Magyar Sportlövők Szövetsége
a Honvédelmi Sportszövetség
a Magyar Olimpiai Bizottság – Magyar Olimpiai Akadémia
Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc–Pestszentimre Önkormányzata
Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata

Külön köszönet az önzetlen együttműködésért:
a Testnevelési Egyetem könyvtára, az OSZK és a Tomory Lajos Múzeum,
a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársainak,
valamint a következőknek:
Josef Gersner (Malmő), Czakó Mária (Stockholm),
Hollander Judit (budapesti svéd nagykövetség)

A könyv megvásárolható a BEAC webshopban az alábbi linken: https://www.beac.hu/termek/a-prokopp-konyv/

Valamint a kötet elérhető a BEAC Bogdánfy úti irodájában is!