A nyereményjáték-győztes gólyatábori csapat a vízisporttelepen
Ami ősszel elmaradt, az májusban létrejött: a gólyatábori csapatok közül a legtöbb kedvelést gyűjtő B.máj.Krém csapat tagjai klubunk jóvoltából ragadtak evezőt az ELTE vízi sporttelepén.
Az egész a 2015-ös PPK-s gólyatáborral kezdődött, ahol a B.máj.Krém csapatáról egy 1301 like-ot érő fénykép készült a BEAC sportnapján. A sárga csapat ekkor nyerte meg a BEAC jóvoltából a kajak-kenu sportnapot az ELTE vízi sporttelepén. Bár ősszel az időjárás nem kedvezett a lelkes gólyáknak, végül május első hetében sikerült megrendezni a sportnapot.
Szinte az egész gólyatábori csapat összejött, s nagy lelkesedéssel vágtak neki az evezésnek. A résztvevők így számolnak be az együtt töltött napról:
„A vízi sportnapra érkezvén nagyon kedves fogadtatásban részesültünk. Miután segítséget kaptunk a megfelelő kenuk kiválasztásában, megkezdtük a több órás túránkat, melynek során gyönyörű tájat, szép hazákat, parkokat, hattyúkat láttunk a Dunán evezve. Nagyon jó volt Budapest betonrengetegéből egy kicsit kiszakadni, és ellátogatni a természetbe. A túra után jól esett az evés-ivás, külön élmény volt, hogy együtt sütögethettünk a kinti tűzrakóhelynél.”
„A kajak-kenu kevés sportág egyike, amit nem próbáltam még életem során. Május első péntekén azonban a BEAC-nak és a gólyatáboros csapatomnak köszönhetően erről a nem mindennapi sportról is van most már tapasztalatom. A kifogástalan napos időnek és a társaságnak köszönhetően nagyon jól sikerült a sportnap, és nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben is kipróbálom magam egy hajóban egy evezőlapáttal a kezemben.”
„Összességében nagyon jól éreztem magam a kenuzás alatt, az idő csodálatos volt, mindenki kipirult kicsit a napon. Mikor vízre szálltunk, nem igazán tudtuk még, mit hogyan kell csinálni, de szerencsére hamar ráéreztünk, és egy kis kitérő után sikerült a jó irányba eveznünk. Sok nádast néztünk meg közelebbről, de ez csak hozzátett az élményekhez. Lelkesedésünk végig töretlen volt, és énektudásunkkal szórakoztattuk a parton horgászókat, akik jókat mosolyogtak rajtunk. A partra érve jól esett a sült szalonna az éhes csapatnak. Remélem máskor is visszatérünk még.”
„Nekem az jutott eszembe a sportnap közben, hogy olyan ez a nap, mintha a Tüskevár c. filmben lennénk. Nem is gondoltam volna, hogy milyen terápiás hatású az evezés, tökéletes stressz levezető. Ráadásul jó emberekkel, akiket szeretek, még plusz feltöltődés is.”
„Nagyon örültem, hogy ismét összegyűlt a gólyatábori csapatunk, mert sok mindenkivel nem találkoztam már régóta. A sportnap kiszínezte a hétvégémet. Külön öröm, hogy 16 km-t eveztünk az M0-s hídig és vissza. A danubius parti villák, és a számtalan hattyú csak élvezetesebbé tették az egész napot. Örülök, hogy kormányosként helyt állhattam. Remélem, még lesznek ilyen alkalmak. Köszönöm szépen!”
"Szeretnénk megköszönni az egész csapat nevében az ismerőseinknek a rengeteg megosztást és lájkot, valamint a BEAC-nak a nyereményt. Egy felejthetetlen élmény részesei lehettünk, melyre még nagyon sokáig emlékezni fogunk. És mivel ELTE-s hallgatóknak kedvezményes a kajak-, valamint a kenubérlés, nem kizárt, hogy a jövő héten is megtalálhattok minket a Vízi Sporttelepen!"