CP1 9380

„A cheerleading olyan, mint a foci”

2022. 02. 28.
CP1 9380

Így lehetsz igazi cheerleader – ez a címe Kovácsik Rita és Bán Tibor könyvének. Az alkotás azok számára is érdekes, akik egyáltalán nem ismerik ezt a sportágat. A könyv társszerzőjével, Kovácsik Ritával beszélgettünk történelemről, a finn sikerek okairól, magyar helyzetről, és arról, hogy mennyire jelenik meg a szexizmus a cheerleading körül.

Kezdjük az alapokkal. Ha egy kívülálló számára, a lehető legegyszerűbben el kéne magyaráznod, mi is az a cheerleading, mit mondanál?

Jó kérdés. Azt mondanám, hogy egy táncos-akrobatikus sportág, amiben húsz-huszonöt fő vesz részt, akik együtt alkotnak valami különlegeset. Hozzátenném még, hogy a cheerleading sportélményt, közösségélményt ad, és azért jó ezt csinálni, mert rengeteg barátot lehet vele szerezni. Amikor népszerűsítjük a sportágat, akkor a közösségélményt, mint az egyik legfontosabb tényezőt, mindig kiemeljük.

Amit még megemlítenék az Jeff Webb, a Nemzetközi Cheer Szövetség elnökének egy konferencián elhangzott gondolata. Arról beszélt, hogy a cheerleading olyan mint a foci. Persze erre sokan felkapták a fejüket. De gondoljunk bele, a futball azért olyan népszerű sportág, mert csak egy labda kell hozzá, és bárhol űzhető. A cheerleading ugyanilyen, sőt, még labda se kell hozzá. Bárhol, bárki űzheti, mert csak maga az ember kell hozzá. Tehát ez egy mindenki számára elérhető sportág.

Ha visszamegyünk a cheer sport kezdeteihez, érdekes jelenségre bukkanhatunk.

Igen, ha a cheer történelmét nézzük, akkor az, hogy szurkolunk egy csapatnak, és közösen alkotunk valamit – márpedig ugye ez az alapja az egésznek –, akkor azt a XIX. század végén férfiak kezdték el. Igen, bármilyen furcsán hangzik elsőre, a kezdetekben ez egy férfiak által űzött sportág volt. Majd később megjelentek a nők, a cheerleading pedig az akrobatikus és táncelemekkel együtt –, amik ugye a figyelemfelkeltésre szolgáltak –, egy látványosabb irányba ment el. De az alapvető cél mindmáig megmaradt, az, hogy szurkoljunk, buzdítsunk valakit. Magyarországon a sportág még gyerekcipőben jár, csak 2009-óta van jelen.

CP1 5752

Az ELTE-BEAC Cheer Team a könyv egyik fotóján

Mit lehet tudni a magyar cheerleading jelenéről?

Az egyértelmű, hogy nem vagyunk cheerleading nemzet. A nemzetközi színtéren Magyarország egy jó színvonalat képvisel – a középmezőnyben vagyunk, lemaradva a nagyhatalmaktól. Kis ország lévén sok szép eredményt értünk már el, és olyan nemzetekkel vesszük, vettük fel a versenyt, ahol régebben űzik ezt a sportágat. Van már Európa-bajnoki aranyérmünk: a magyar női válogatott 2018-ban kontinenstortán nyert Helsinkiben.

– Ha beszéltünk már a múltról és a jelenről, akkor essen szó a sportág jövőjéről is.

A cheerleading 2016-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB) ideiglenes olimpiai sportági elismerést kapott, majd 2021. július 20-án a NOB vezető testületének döntése értelmében a cheerleading hivatalosan bejegyzett, teljes jogú sportággá vált. Ez persze nem jelenti az, hogy a következő olimpián automatikus ott lesz a sportág. De azt már jelenti, hogy bekerült abba a kalapba, ahonnan válogatnak. Azt gondolom, a 2028-as Los Angeles-i olimpián bemutatkozhat a cheerleading.

9

Az Európa- bajnok magyar női válogatott 2018-ban, Helsinkiben

Vissza a jelenhez. Az közismert, hogy a sportágnak régre nyúló hagyományai vannak az Amerikai Egyesült Államokban, a válogatottjuk pedig rendre nyerte a nagy versenyeket. A múlt idő azért indokolt, mert az elmúlt három világbajnokságot Finnország válogatottja nyerte. Minek köszönhető a sikerük?

Azt érdemes látni, hogy a cheerleadingben ugyanazok az országok (USA, Oroszország, Japán, Kína) emelkednek ki, amelyek a tornasportban is. A finnek sikere mögött egy nagyon jól felépített, minőségi utánpótlás-rendszer áll. És azt is hozzá kell tenni, hogy Európában először Finnországban kezdték el a cheerleadinget.

Szakmailag képzett, a sportág alapjait az Egyesült Államokban elsajátító edzőik vannak. A finn egy fegyelmezett nemzet, és mivel kiviteli sportágról van szó, ez a tulajdonság elengedhetetlen. A pontozásnál különösen fontos, hogy szépen és pontosan hajtsák végre az egyes elemeket.

Vbtlcajbudsa6axhfqey

A finn női válogatott a 2018-as világbajnokságon (Fotó: Action Moments USA)

Említetted, hogy olyan nemzetekkel vesszük fel a versenyt, amelyek régebben űzik a sportágat. Minek köszönhetők a magyar versenyzők sikerei?

Egyrészt mindig is olyan nemzet voltunk, amely tudott harcolni az álmaiért. Másrészt pedig egy széles rétegnek van a tornában, fitnessben szerzett tudása, ez pedig jó alapként szolgál. Továbbá egy lelkes, motivált, fiatal szakembergárda dolgozik a sportágért. Azonban mivel még fejlődik az utánpótlás-rendszer, nem tudunk folyamatosan jó eredményeket elérni.

Hogyan áll most a cheerleading utánpótlása?

A regisztrált sportolók száma a kezdeti pár száz főről ezer fölé ment, és egyre több egyesület csatlakozik a szövetséghez. A létszám tehát folyamatosan nő. A cél persze egy minél szélesebb az utánpótlásbázis létrehozása, ebből ugyanis sokkal könyebb a kiválasztás. Az ELTE Cheer csapatánál, de sok más egyesületnél is, már egészen fiatalon, négyéves korban elkezdődik a torna és tánctechnikai alapok oktatása.

5

Az ELTE-BEAC utánpótlás sportolói

A versenyzők mellett értelemszerűen edzőkre is szükség van.

Sajnos csak két éve indult el az edzőképzés. Ez egy hivatalos, kétéves szakedzői képzés. A tanfolyamon hazai és külföldi szakemberektől lehet tanulni.

Szó esett utánpótlásról, edzőkről, történelemről, de nem mehetünk el szó nélkül a sportágat körülvevő a szexizmus mellett.

Igen, a szexizmus abszolút megjelenik. Ugye alapvetően női sportágnak tartják sokan, kevesen tudják csak azt, amit említettem, hogy kezdetben ezt férfiak űzték. A rövid szoknya és a filmek hatása is erősíti a szexizmust, ami a futballmeccstől kezdve az interjúkon át sok helyen megjelenik. De ez a jelenség nemcsak Magyarország, hanem az USA-ban is tapasztalható, pedig a tengerentúlon ez egy tradicionális sportág. Akik persze egy kicsit járatosabb a sportban már más szemmel néznek a cheerleadingre.

De azt kell mondanom, az utóbbi években változott, finomodott a szemlélet. Egyre több sportoló képviseli a másik oldalt, így egyre jobban dőlnek meg a sztereotípiák. Egyre többször veszem észre azt, hogy sportként tudnak rá tekinteni: látják például azt, hogy a fiúk milyen nehéz emeléseket, elemeket mutatnak be. Mi, akik a sportágat képviseljük azon dolgozunk, hogy formáljuk, alakítsuk a gondolkodást, és a könyvnek is van egy szemléletformáló célja.

Az is közrejátszik a helyzetben, hogy a cheerleadinget, mint sportágat kevesen ismerik, és félreértelmezik. A cheerleadingben dolgozó szakemberek azt látják az egyik legfontosabb feladatnak, hogy a szélesebb közvéleménnyel is megismertessék a sportágat. Napjainkban szinte nincs olyan sportág, ahol ne merülnének fel sajnálatos események, edzők, versenyzők, vezetők között. Ez alól a cheer sem kivétel, de szeretnénk, ha hazánkban nem erről, hanem a dinamikusan fejlődő sportág eredményeiről, és a sportág újszerűségéről, különlegességéről lenne híres.

Malecheerleaders

A Columbia Egyetem vezérszurkolói 1924-ben (Fotó: Underwood and Underwood/Corbis)

Így lehetsz igazi cheerleader – ez a címe a Bán Tiborral közösen írt, és 2021-ben megjelent könyvnek. Mit érdemes tudni róla?

Ez a könyv a cheerleading alapjairól szól. Megpróbáltuk úgy összeállítani, hogy azok számára is érdekes legyen, akik nem ismerik a sportágat. Két nagyobb részből áll: az olvasók – egyebek között – találkozhatnak a sportág történetével, fejlődésével, a legnagyobb versenyek leírásaival, míg a második rész már sokkal szakmaibb, a sportban már jártasabb emberek számára érthető, akik találhatnak benne olyan elemeket, amiket akár át is adhatnak. A könyvnek van egy sportág népszerűsítő, közösségépítő célja is. Az a szemléletet szerettük volna átadni, hogy a cheerleading egy közösség, amely magasztos célt képvisel.

Fontos megemlíteni a kiadót, a Budapesti Egyetemi Atlétikai Clubot. A BEAC több mint 120 éves története során mindig nyitott volt a legújabb sportok befogadására, és élen járt azok meghonosításában. Így vett részt 1901-ben a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) megalapításában, vagy adta ki 1907-ben az első magyar nyelvű szakkönyvet a ma cselgáncsként ismert „japán dzsiu-dzsicu tökéletesített módszeréről”. Illetve megemlíthetjük a BEAC második elnökének, Szemere Miklósnak a sportlövészet fejlesztése terén végzett kiemelkedő munkáját. Ebben a szellemiségében adjuk ki a cheerleading első magyar nyelvű szakkönyvét, mely reményeink szerint lökést ad a sportág hazai fejlődésének, és segítséget nyújt a jövő szakembereinek ahhoz, hogy egy új, várhatóan olimpiai sportágban is felvegyük a versenyt a világgal.

CP1 9458

Az Így lehetsz igazi cheerleader című könyv megvásárolható ITT.

Szerző: Havasi Zsolt

ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech