Asztalenisz41

"Az asztalitenisz és a BEAC számomra elválaszthatatlanok"

2011. 06. 13.
Asztalenisz41

Ezúttal Asztalitenisz szakosztályunk csapatkapitányát, Dobosy Pétert ismerhetitek meg, aki idén nagy örömünkre elnyerte az ELTE sportösztöndíját, így ősztől a hallgatói önkormányzattal még szorosabban együttműködve tudja népszerűsíteni a sportágat. Egy remek egyetemi sportközösség egy nagy múltú sportegyesületben. Téged is vár a BEAC Asztalitenisz szakosztálya.

Az ELTE-TTK Környezettudomány MSc szakának hallgatójaként és a BEAC sportolójaként megtisztelő számomra, hogy ősztől már nem csak csapatkapitányként, hanem ELTE sportösztöndíjasként is segíthetem az asztalitenisz iránt érdeklődő egyetemisták sportolását. Tizennégy éves korom óta sportolok aktívan asztaliteniszezőként. Elsőéves koromban, 2007-ben lettem a BEAC Asztalitenisz Szakosztályának tagja. 2007-2009 a BEAC II. számú csapatának versenyzője, majd 2010-től a BEAC I. csapatának a vezetője lettem. Szakosztályunk az edzéseken és versenyeken túl a magánéletben is igen aktív és jó közösség, hiszen egy nagy múltú egyetemi sportegyesület tagjának lenni sokkal többet jelent egyszerű edzéseknél, esetleg bajnoki szereplésénél. A BEAC egy remek közösség, ahol rengeteg jó barátra tehetnek szert a sportolni vágyók. Itt ELTE-s hallgatók és tanárok együtt egy csapatként edzenek, versenyeznek és támogatják egymást.

Sportösztöndíjasként elsődleges célom, hogy a BEAC Asztalitenisz Szakosztályának népszerűsítését még erősebbé tegyem egyetemünkön, hogy mindenkit elérjünk, akit érdekelhet sportágunk. Ehhez természetesen örömmel veszem a sportág iránt elkötelezett egyetemi társak, esetleg oktatók segítségét és örülök, ha ötleteikkel és javaslatokkal megkeresnek engem. Nálunk a szabadidős tevékenységet kereső hallgatók ugyanúgy megtalálják a helyüket, mint azok, akik esetleg szívesen versenyeznének. Ráadásul az ELTE egyik kampuszán, jól megközelíthető helyen tartjuk edzéseinket (Izabella utca). Csak bátorítani tudok mindenkit, hogy csatlakozzon!

Elérhetőségeim:

Dobosy Péter
[email protected]
20/950-8376

Letölthető:

Kapcsolódó linkek:

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech