Ev sportoloja gala

2022 legjobbjai között a KEK!

2023. 01. 11.
Ev sportoloja gala

Január 9-én az Operaházban hirdették ki az Év Sportolója díjazottait. Az ünnepélyes eseményen a BEAC által szervezett Kárpát-medencei Egyetemek Kupájáért is szoríthattunk, hiszen sporteseményünk bekerült a 2022-es év három legjobb szabadidősport-rendezvénye közé és végül a 3. helyen végzett.

A Gála kreatív producere Szabó László volt, a BEAC korábbi alelnöke, a labdarúgó szakosztály egyik vezetője és játékosa is egyben, a Paralimpiai Bizottság-, és a Sakkszövetség elnöke, kommunikációs szakember. Emellett a díjakat idén – részben a nyáron megrendezésre kerülő Atlétikai Világbajnokság kapcsán – fiatal atléták adták át és köztük ott volt Haracsek Hanna is, aki a BEAC utánpótláskorú futója.

IMG 1538

Simon Gábor (b), Szabó László (j) | Fotó: MSÚSZ

Illusztris ellenfelekkel kellett megmérkőznünk, hiszen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az ELTE társszervezésében megvalósuló KEK mellett a Balaton-átúszás és a Jégpályák Éjszakája került a döntőbe. Előbbit – amely végül a nyertes sportesemény lett – a Budapest Sportiroda (BSI) szervezi immár 40 éve. Az ’Átúszás’ lényegében egy szabadidősportos kihívás, kiváló program, amely rendszeresen és rendszertelenül sportolóknak is egy bakancslistás esemény. Ezúton is gratulálunk a győzelemhez!

A második helyezett Jégpályák Éjszakája szintén kiváló kezdeményezés, főleg mert a látványsportok közül kevés szövetség foglalkozik szabadidősporttal, így külön dicséretes a Magyar Jégkorong Szövetség kezdeményezése. Ilyen rendezvények mellé bekerülni a KEK-kel – amely a Balaton-átúszáshoz képest egy fiatal rendezvény, nagy megtiszteltetés, komoly elismerés.

„Szervezői oldalról nagyon örülünk annak, hogy egy ilyen nagy eseményen pályázatunk bekerült a három közé. Szól ez magának a rendezvénynek, és annak az elmúlt tizenhárom éves munkának, amit a BEAC-ban végeztünk. Sokan neveztek, nagy elismerés, egyben dicsőség, hogy ilyen mezőnyben ott lehetünk a dobogón” – mondta el Simon Gábor, a BEAC igazgatója, a KEK alapítója.

3kek

„Szűk két hónap múlva jön a következő, sorban a 14. KEK, amelynek ez a szereplés egyben egy jó reklámja is lehet. Bízom benne, hogy sok sportolónak meghozzuk a kedvét ahhoz, hogy a megszokott tíz sportágban – többek között a futóversenyen, fociban, kosárlabdában, röplabdában – versengjenek egymással. Ennek a nevezési felülete a kekbudapest.hu-n meg fog nyílni hamarosan. Benne van a pakliban, hogy fogunk még – akár a 15 éves évfordulón – pályázni, amennyiben valamit újítunk, vagy úgy gondoljuk, hogy méltók vagyunk az év szabadidős sporteseménye díjra.”

A Simon Gáborral készült teljes interjú ITT elérhető.

ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech