IMG 20150531 102553

Szerencsét hozó 13-as: ennyi év után értek révbe röpis lányaink a MEFOB-on!

2015. 06. 01.
IMG 20150531 102553

Vári Péter tanítványai egy pillanatig sem haboztak és lecsapták az élet által felkínált magas labdát: a gödöllői négyes döntőben körbeverés alakult ki, amelyből jobb játszmaarányának köszönhetően a mieink jöttek ki tornagyőztesen.

A nyári uborkaszezon előtti időszakra is kijutott a jóból: MEFOB-aranyra váltották a tavalyi bronzérmet röplabdás hölgyeink! 2015. május 29-31-e között Gödöllőn rendezték meg a Magyar Egyetemi-Főiskolai Bajnokság röplabda versenysorozatának döntőjét, amelyre egyetemünk női csapata - a tavalyi évhez hasonlóan - ismét kvalifikálta magát. A folytatásban Vári Péter, a csapat edzőjének élménybeszámolóját olvashatjátok:

"13. Ennyi év telt el azóta, hogy az ELTE női röplabda csapata aranyérmet nyert a MEFOB küzdelmeiben. Sokan balszerencsésnek tartják ezt a számot, az elmúlt hétvége azonban - számunkra legalább is- cáfolta ezt. Azzal a feltett szándékkal vágtunk neki a versenynek, hogy a tavalyi bronzérmet fényesebb medálra váltsuk.

Szombat reggel kezdődtek a mérkőzések, ahol a nyitómeccsen a Szent István Egyetem együttese 3:0-ra legyőzte a Budapesti Corvinus Egyetem csapatát. Ezt követően a mieink a Testnevelési Egyetem lányaival csaptak össze, akiket 3:0 arányban felülmúltak. Délután következhetett a címvédő Szent István Egyetem gárdája elleni csata. A várakozásoknak megfelelően szorosan indult a mérkőzés, az első játszma végjátékában azonban sikerült csapatunknak néhány pontos előnyt kicsikarnia, amelyet meg is tartott a szett végéig. A második felvonás hajrájára ismét előnyt szereztünk, de egy rövidzárlat- és az ellenfél feljavuló sánca- miatt elbuktuk ezt a játszmát. Ez rányomta bélyegét a továbbiakra, ahol a harmadik szettet simán, a negyediket pedig szorosan elveszítettük (ELTE-SZIE 1:3). A nap utolsó összecsapásán a Testnevelési Egyetem verte a Corvinust 3:1- re.

díjátadó (37 of 45)Vasárnap is 11 órakor kezdett csapatunk, így kicsivel több idejük maradt a lányoknak kipihenni az előző nap fáradalmait. A terembe érve kellemes meglepetés fogadott minket: a vasárnap reggel mindig jól játszó TF-esek- ezt tavaly a saját bőrünkön tapasztalhattuk- 2:0 arányban vezettek az addig veretlen Szent István Egyetem ellen, majd nyerték is a mérkőzést 3:1 arányban. Így körbeverés alakult ki, és a sorsunk újra a saját kezünkbe került. Tudtuk, hogy az utolsó mérkőzés eredményén múlik, hol fogunk végezni, mert attól függően elsők, de akár negyedikek is lehetünk. A lányok szerencsére jól bírták ezt a nyomást, igazi CSAPATként játszva és végig vezetve megszerezték a győzelmet (ELTE-Corvinus 3:0) és a jobb játszmaaránynak köszönhetően a torna első helyét is!

Az már hab volt a tornán, hogy Kötél Dóra újra elnyerte a legjobb mezőnyjátékos címet."

A MEFOB döntő végeredménye:

1. Eötvös Lóránd Tudományegyetem
2. Gödöllői Szent István Egyetem
3. Testnevelési Egyetem
4. Budapesti Corvinus Egyetem

A 2014/15. évi MEFOB győztes csapat névsora:

Bleicher Nóra (PPK), Hackl Szilvia (PPK), Horváth Petra (BTK), Kóczián Kata Anna (TÓK), Kötél Dóra (PPK), Lakatos Enikő (TÓK), Molnár Anna (BTK), Nagy Kitti (TÓK), Szabó Beatrix Xénia (BTK), Szabó Luca (BTK), Tóth Eszter (TáTK), Szatori Anna (ÁJK) Edző: Vári Péter

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni Jooble BGA NEA