Hun

Sportdiplomáciai sikerünk tette teljessé örömünket az Universiade nyitányán!

2015. 07. 05.
Hun

Legmagasabb szintű elismerést, a „Jean Petitjean” díjat adtak át MEFS elnökének, dr. Székely Mózesnek, aki az ELTE-BEAC Polythlon Klub szakosztályvezetője és tudományos főmunkatárs az ELTE-n.

Universiade:

Július 3-án a nyitóceremóniával elstartolt az Universiade, amely az olimpia után a második legnagyobb, sok sportágat magában foglaló világverseny. A minden páratlan évben megrendezett esemény tekintélyéről sokat árul el már az is, hogy az itt érmet szerzőknek majdnem a fele később olimpiai érmet is szerez. Az egyetemi sport legnagyobb ünnepére idén 10-12 ezer résztvevőt érkezett a dél-koreai Gwangjuba. Köztük a 13 sportágban 117 indulót delegáló magyar különítménnyel, amely világbajnok vízilabdázónk és zászlóvivőnk, Bátori Bence vezetésével vonult be az arénába. Sorainkban a páratlan eredménysorral büszkélkedő BEAC-os atlétákkal, a már a riói olimpiára is kvótát szerző Csere Gáspárral és a pár hete kontinensviadalon remeklő Dani Áronnal. Utóbbi a közösségi oldalán számolt be az Universiade-n átélt első élményeiről:

aron"Gáspárral zökkenőmentesen megérkeztünk Gwangjuba, ahol nemrég lett vége a nyitó ceremóniának. Tényleg eléggé úgy fest, mint egy mini olimpia, a stadion óriási, rengeteg az ember (sportoló és néző egyaránt) élmény lesz itt futni! Már túl vagyunk az első átmozgató edzéseken is, és a levegő valóban elég nehézkes, nehéz eldönteni, hogy a pára vagy a szmog miatt. Az >>atléta falu<< is hihetetlen méretekkel büszkélkedik, mi sportolók majdnem két tucat, egyenként 30 emeletes lakóházakban vagyunk elszállásolva."

A magyar csapat bevonulása

ELTE-s hallgatók is szép számmal képviseltetik magukat a versenyen! Legfoglalkoztatottabb indulónk feltehetően Do Phuong Nam, aki egyéniben, csapatban és vegyes párosban is asztaliteniszütőt ragad. Kardvívásban száll versenybe Ravasz Etele Koppány, míg a visszatérők között találjuk a párbajtőröző File Matyást, valamint a sportlövő Babicz Sárát, aki két évvel ezelőtt Kazanyban 4. lett, 10 m légpisztoly és 25 m sportpisztoly versenyszámokban indul az idei versenyen. A női kosárlabda csapatunk bő keretében szerepelő Brixel Mónika, Katona Szidónia és Mansaré Anna Manty trióját, illetve a férfi pólósainkat erősítő Fazekas Tibor Zsoltot sem vitte el a szövetségi kapitány Dél-Koreába.

Vívásban ketten már be is mutatkoztak a "mini-olimpián": Ravasz Etele Koppány kardozónk a selejtezőcsoportjában 1 győzelmet és 5 vereséget könyvelt el, ami nem ért főtáblát számára. Ezzel szemben File Mátyás a főtáblán is kiválóan menetelt: előbb üzbég, majd amerikai vetélytársát ütött el a továbbjutástól, mígnem a legjobb 16 között honfitársa, Hanczvikkel Márk állta útját. A mérleg másik serpenyőjébe két bronzérem került magyar részről az Universiade első két napjáról: előbb Valkai Ferenc kardvívónk, majd Berta Dániel párbajtőrözőnk állt fel a dobogó legalsó fokára.

mozesSportdiplomáciai sikerünk tette teljessé örömünket az Universiade nyitányán!

A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) legmagasabb szintű elismerését a „Jean Petitjean” díjat adományozta tegnap a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetségnek (MEFS). Korábban ezt a kitüntetést még egyetlen nemzet sportszervezete sem nyerte el. Az elismerést a FISU elnöke, Claude-Louis Gallien adta át a szervezet kétévente megrendezésre kerülő Gála ünnepségén Gwangjuban a a MEFS főtitkárának, dr. Székely Mózesnek. Mózes személye kapcsán véletlenül se feledkezzünk meg az ELTE-BEAC-os vonatkozásról: az ELTE-BEAC Polythlon Klub szakosztályvezetője és az ELTE tudományos főmunkatársa minden lehetséges fórumon küzd egyetemünk sportéletéért, valamint a honi egyetemi sport pozitív megítéléséért.

A díj megítélésével a FISU Végrehajtó Bizottsága elismeréssel kívánt adózni egyrészről Magyarország és a világ legidősebb (101 éves) olimpiai bajnoka, a háromszoros egyetemi világbajnok vízilabdázó, Tarics Sándor sikerekkel teli sportpályafutása előtt, másrészről üdvözölni kívánta azt a kezdeményezést, amelynek révén Magyarországon 2015. augusztus 27-én Emléknappal ünneplik meg az 1965. évi negyedik Budapesti Nyári Universiade 50. évfordulóját.

A FISU vezetői köszönetet mondtak azért az elkötelezettségért és mindazokért az erőfeszítésekért, amellyel a MEFS az egyetemi sport mozgalom magyarországi és nemzetközi továbbfejlesztését jelenleg is támogatja. A FISU elnöke és főtitkára, Eric Saintrond kiemelte, hogy a MEFS hosszú ideje a legaktívabb nemzeti egyetemi sportszövetségek közé tartozik, példaértékű az az elkötelezettség, amellyel napjainkban az egyetemi hallgatók sportéletének magas szintű fejlesztését segíti.

A „Jean Petitjean” díj átvételekor a MEFS főtitkára köszönő beszédében leszögezte: Magyarországon évtizedeken át kevés figyelmet és törődést kapott az egyetemi sport. Ahogy a MEFS-et 20 éven át vezető korábbi elnök, prof. dr. Frenkl Róbert fogalmazott: „az egyetemi sport mindkét szülője mostohaszülő”, sem a felsőoktatás, sem a sport nem érezte igazán magáénak.

A cikk folytatása, valamint az Universiade-val kapcsolatos hírfolyam a MEFS honlapján olvasható.

cheerek3Cheerleading:

Kontinensviadalon bizonyítottak Kovácsik Ritáék! Az ELTE Cheer Team 8 kategóriában kvalifikálta magát az European Cheerleading Championship-re, amelynek Ljubljana adott otthont június 28-án. Tudtuk, a mieink olyan csapatokkal "néznek farkasszemet" az idei Európa-bajnokságon, akik már 20 éve űzik ezt a sportot. A röpke 3 év tapasztalattal rendelkező együttesünk ellenben szerette volna megmutatni, hogy Magyarországon is fejlődik a Cheerleading és a Cheer Dance. A szlovén fővárosban 23 orszgából 3000 sportoló érkezett - minden kategóriában 20 fölötti induló létszámmal bírt a viadal.

parosEredmények:

ELTE Coed Team 11. hely (magyar válogatott)

ELTE Veres Sisters 14. hely (magyar válogatott)

ELTE Partner Stunt 12. hely (magyar válogatott)

ELTE Hip-hop Double 12. hely

ELTE Coed Team 15. hely

ELTE Cheer Dance Team 14. hely

A folytatásban Kovácsik Rita csapatvezető élménybeszámolója következik:

"Nagy örömet okozott számunkra kiállni és végigélni egy olyan magas színvonalú versenyt, amelyet évi egyszer rendeznek meg. Örültünk minden egyes percnek, amit a színpadon tölthettünk és ennek meg is lett az eredménye az ELTE-s csapatok középmezőnyben végeztek. Nagyon szeretnénk megköszönni minden támogatónknak, hogy hozzásegített minket ahhoz, hogy ott lehessünk és képviselhessük az egyetemi sportot. Kiemelten a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club-nak és a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetségnek."

DSCN5285Modern jazztánc:

Izomláz és mosolyhegyek – az intenzív kurzussal az őszi fellépő- és versenyszezonra is hangolt az ELTE Modern jazztánc társasága. Wéber Edina sportösztöndíjasunk koordinálásával július elején háromnapos tanfolyamon vettek részt az érdeklődők: a napi fél órás stretchinget 90-90 percnyi kortárstánc és jazztánc követte az ELTE Mérnök utcai Sporttelepén.Az utolsó napon a kontakttánc "koronázta meg" a hölgyek addigi lelkesedését, teljesítményét. Egy relaxáló energiamasszázzsal fejeztük be a kőkemény izomlázzal, sok-sok kombinációval és tréningsorral járó 3 napot. A különböző megmérettetéseken is induló lányok Edi vezetésével minden alkalommal még 1,5-2 órát ráhúztak, hogy készülhessenek az őszi fellépő- és versenyszezonra. A 30 résztvevő többsége mindkét típusú órán megjelent: visszajelzéseik alapján nagyon jól érezték magukat és már a szeptemberi kezdést várják.

11015439_957298170958490_2810018856637684687_nHastánc:

Kiváló minősítések és különdíjak az országos hastáncversenyről! Nyolc produkcióval indult el az ELTE Orientál Hastánccsoportja a július 5-ei Gyöngyösi Országos Hastáncversenyen. Produkcióink meglehetősen sokszínűre sikeredtek, hiszen a lányok minden műfajban képviseltették magukat a klasszikus raks sharkitól a legyezőfátylas és bollywoodi táncon át a flamenco fúzióig. A szóló táncosok saját koreográfiával indultak, míg a csoportos táncok az ELTE Oriental idei repertoárjából kerültek ki. Lányaink felkészülését Molnár Ágnes sportösztöndíjas vezette. A múlt heti négynapos tábor sokat segített a technikai tudás elmélyítésében és a csapat egymásra hangolódásában. Azokban a kategóriákban, ahol kellő számú induló volt, ott helyezéseket lehetett elérni, míg ahol kevés, ott fokozatokat osztott a zsűri. A modern eszközös táncok és a klasszikus táncok nagy sikert arattak, és hasznos visszajelzéseket kapott a csoport. Ellenben a más táncokkal való fúziókat már kétkedve fogadta a zsűri.

Eredmények:

Kezdő szóló: Kuizs Barbara - 2. hely; Hertelendy Zsanett - 3. hely; Solymosi Emőke - különdíj

Kezdő csoport: Színdobbanás raks sharki - ezüst minősítés; 2az1ben legyezőfátyol-dobszóló - ezüst minősítés; Bellywood hastánc-indiai fúzió - bronz minősítés; HaBossou modern pop - bronz minősítés

Haladó szóló: Molnár Ágnes Al Andalus flamenco fúzió - bronz minősítés és különdíj

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech