Rektori feldobással vette kezdetét kosárcsapatunk mérkőzése
2016. 12. 06.
Az ELTE-BEAC – SZE Mosonmagyaróvár mérkőzés elején nagy megtiszteltetés érte a csapatokat, mégpedig, hogy a kezdő feldobást jelképesen Dr. Mezey Barna az ELTE rektora végezte el
November 28-án férfi kosárlabda csapatunk hazai pályán, a Tüskecsarnokban fogadta a Széchényi István Egyetem-Mosonmagyaróvár csapatát a Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság legutóbbi fordulójában. A mérkőzés elején nagy megtiszteltetés érte a csapatokat, mégpedig, hogy a kezdő feldobást jelképesen Dr. Mezey Barna az ELTE rektora végezte el, tette mindezt természetesen egy ELTE-BEAC szurkolói pólóban.
A mérkőzést az eddigiekkel ellentétben végre nem álmosan kezdte az ELTE csapata, 6-0-val leptük meg a mosonmagyaróvári csapatot. A vendég alakulat csak 5 perc elteltével szerezte meg az első kosarát azt is büntetőből. Úgy látszott, ezzel a mosonmagyaróváriak vérszemet kaptak, gyorsan jött az egyenlítés, majd a vezetést is átvették. A megilletődött hazai csapat nem tudott ezzel mit kezdeni, így az első negyed 14-14-es állással végződött.
Szekeres Ábel jól forgatta a csapatát és ezúttal Czimer szerezte az ELTE-BEAC kosarait, de a vendég oldalról is mindig akadt valaki, aki a hátára vette a csapatot. A mérkőzés további részében egészen elhúztak a vendég egyetemisták, Varga Zsolt időkérésekkel és cserékkel próbálta felrázni csapatunkat.
A harmadik negyed végére sikerült ledolgozni a hátrányt és közelebb férkőzni az ellenfélhez, de ezúttal ez nem vezetett a mérkőzés megfordításához. A mosonmagyaróvári csapat szépen tartotta előnyét, majd a végén már teljesen széteső ELTE nem tudta meglepni a vendég csapatot.
A hazaiaknál Czimer, Bognár és Koncz bizonyult a legponterősebbnek, vendégeknél pedig Káli, Baruta és Joao Silva rukkoltak elő ponterős játékkal.
ELTE-BEAC - SZE Mosonmagyaróvár MOGAAC 71-82 (14-14, 15-27, 24-22, 18-19) Tüskecsarnok
Fotók: Vörös Tamás (ELTE Online)
Magyarul is elérhető.