Mentorok sportnapja az ELTE Vízisporttelepen
Július 7-én az ELTE ÁJK Mentorprogramja szervezett családi sportnapot az ELTE Vízisporttelepén a BEAC Sportpályázatának támogatásával, melyről Inzelt Éva, az ÁJK oktatója számolt be.
Július 7-én az ELTE ÁJK Mentorprogramja szervezett családi sportnapot az ELTE Vízisporttelepén a BEAC Sportpályázatának támogatásával, melyről Inzelt Éva, az ÁJK oktatója számolt be.
A sportnappal célunk a oktatómentorok és az ELTE ÁJK oktatói közösségének összekovácsolása, outdoor csapatépítés volt. A programon a rossz idő ellenére is mintegy 10 mentor vett részt, illetve 13 gyermek, akik között 11 hónapos kis sportember is akadt. Reggel 10 órakor gyülekeztünk a sporttelepen, majd a bográcsozás előkészítése mellett intenzív bemelegítéssel felkészültünk a sárkányhajózásra. Ez mind a felnőttek, mind a gyermekek számára nagy élmény volt, sajnos aznap pont a kihajózást követő percekben esett legintenzívebben az eső.
Az időjárás a bogrács elkészültét is hátráltatta, a kései ebédig focival, társasjátékkal és beszélgetéssel ütöttük el az időt. A jövőben is szívesen visszatérünk!
Az ELTE ÁJK oktatói mentorprogram célja az első éves hallgatók egyetemi integrációjának segítése. A mentorprogram keretében aktívan részt veszünk az Orientációs Napok szervezésében és lebonyolításában, ahol a gólyák először találkoznak a csoportjukkal és a szakmával; a tanév során olyan foglalkozásokat tartunk, mely segítségükre lehet a tanulmányaik során, így tanulásmódszertani, írásmódszertani, time-management képzéseket, illetve a féléves vizsgák közeledtével vizsgafelkészítőket szervezünk; folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a csoporttal, egyéni beszélgetéseket szervezünk, amelynek keretében igyekszünk az egyéni problémákat felmérni, azokra megoldást találni; mindemellett olyan programokat szervezünk, amelyek segítenek az elsőéveseknek abban, hogy reális képet kapjanak a jogászi, kriminológusi, politológusi szakmáról, a társadalomban betöltött szerepéről és felelősségéről.