DSC 2218 2

Megjött a hullám és meg is lovagolták – Pokolian fontos rangadót nyert az ELTE-BEAC

2023. 03. 14.
DSC 2218 2

Dunai András idénybeli első BEAC-os gólja rögtön három pontot ért – ráadásul a legnagyobb rivális ellen. Béni Zoltán fiai továbbra is veretlenek a rájátszásban.

A Nyíregyháza elleni bravúros döntetlen után első hazai meccsére készült a Férfi Futsal NBI rájátszásában az ELTE-BEAC csapata, amely a Magyar Futsal Akadémiát ‘látta vendégül’. A hazai mérkőzéseit szintén a Sport11-ben lebonyolító ‘hangos szomszéd’ 16 pontot gyűjtve az előkelő kilencedik helyen zárta az első etapot, szeptemberben és decemberben pedig egyaránt győztesen jött ki az egymás elleni csörtékből – olykor szerencsésen. Csakhogy az első körben a Rubeola ellen 2-1-es vereséget szenvedett, ezzel pedig már hatra nyújtotta a nyeretlenségi szériáját. Ezzel szemben a mieink Nyíregyházáról hoztak el egy pontot, ami igencsak jót tett a fejeknek.

Az első félidőben mégis inkább az óvatosság és koncentráció hiánya látszódott meg a felek játékán, kisebb helyzetek azonban így is adódtak. A BEAC és az MFA is sok hibával játszott, az utolsó passzok rendre nem jutottak el a címzetthez, de talán a mieink irányították jobban a találkozót. A játékrész végén aztán megtört a jég, a télen visszaigazolt Dunai András villant és vette be remek mozdulattal a sérülése után visszatérő Boldizsár Márk kapuját (1-0). 26 éves kiválóságunknak ez volt az első gólja a BEAC színeiben ebben az idényben – összesen pedig nyolcnál jár az első osztályban.

A második félidőben a játék képe nem igazán változott, Tóth Szabolcs ezt észlelve öt a négy elleni játékra váltott és bár a játékszert megbecsülte a vendég együttes, ez inkább meddő mezőnyfölényt jelentett a továbbiakban – noha Oswaldnak egy-egy védéssel néhányszor ki kellett segítenie a BEAC védelmét. A végjátékban nemcsak a pályán, hanem a lelátón is magasabb fokozatra kapcsoltak a szereplők – a szurkolók lelkesedése érezhetően átragadt – főként – a BEAC játékosaira. A védelmet rendkívül jól irányító Gémesi Áron többször is extázisban tört ki egy-egy blokkját követően, hát még, amikor a játékvezető lefújta az összecsapást. Az MFA második vereséget könyvelhette el, a BEAC továbbra is veretlen a rájátszásban és csütörtökön a regionális rangadót nyerő, Nyírbátort fogadja és ha győzni tud, a szezonban először, biztosan elkerüli a kiesőzónát.

NB I, Alsóházi Rájátszás, 2. forduló

ELTE-BEAC-Magyar Futsal Akadémia 1-0

Kezdőcsapat: Oswald (k), Vadászi, Szini, Tarjáni, Szekér.

Cserék: Hoffer (k), Juhász (k), Gémesi, Kovács, Boros, Dunai, Fülöp, Károly, Dauner.

Gólszerzők: Dunai.

Hajrá ELTE, Hajrá BEAC!

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech