Univkazhan

Magyarjárás Tatárföldön

2013. 07. 05.
Univkazhan

130 honfitársunk száll versenybe a Tatárföld fővárosában, az oroszországi Kazanyban megrendezett XXVII. Nyári Universiadén.

Az Universiade résztvevői esetében az „ép testben ép lélek” kifejezést nyugodtan kiegészíthetjük az „ép szellemmel” is, ugyanis a világ második legrangosabb sporteseménye az egyetemistákról és a főiskolásokról szól.

A XXVII. Nyári Universiadéra az oroszországi Kazanyban, a Tatárföld fővárosában kerül sor, ahol július 6-17-ig mintegy 13 500 sportoló – köztük 130 honfitársunk – 27 sportágban méri össze tudását.

Ennek az idehaza talán kissé méltatlanul háttérbeszorított eseménynek az elődjét először 1923-ban rendezték meg Párizsban, amit 1949-től a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) által szervezett Nyári Nemzetközi Egyetemi Sporthetek követtek. Az egyre nagyobb méreteket öltő rendezvény 1957-től már az Egyetemi Világjátékok nevet viselte, az első valóban hivatalos Universiade dátuma pedig 1959-re tehető. A versenysorozatnak – mely az university és az olympiad szavak összetételéből kapta a nevét – 1965-ben Magyarország is otthont adott, 1960-tól a páros számra végződő években pedig már Téli Universiadéra is sor került.

Bár az olimpia előszobájának is tekinthető Universiade idehaza a széles közvélemény számára viszonylag ismeretlennek számít, fontos tudni, hogy sportolóink igen szép eredményekkel büszkélkedhetnek. Az eddig megrendezett huszonhat nyári versenysorozaton 109 arany, 88 ezüst és 96 bronz került a magyar versenyzők nyakába. Legsikeresebb szereplésünk az 1963-as brazíliai rendezéshez köthető, ekkor – akárcsak az 1952-es helsinki ötkarikás játékokon – 16 alkalommal csendült fel a Himnusz a magyar versenyzők tiszteletére. A legutóbbi, 2011-es sencseni Universiadén 6 aranyat, 4 ezüstöt és 1 bronzot hoztak haza sportolóink, Cseh László egymaga háromszor állhatott a dobogó legmagasabb fokára.

Idén akár egy a londoni olimpiához hasonló magyar éremesőben is bízhatunk, hiszen hazánkat többek között olyan kiválóságok fogják képviselni, mint Európa-bajnok cselgáncsozónk, Joó Abigél, a szintén judós Európa- és világbajnoki második helyezett Bor Barna, Európa-bajnoki bronzérmes súlyemelőnk, Nagy Péter, ifjúsági olimpiai bajnok úszónk, Biczó Bence, vagy éppen a mindig, mindenhol nagy reményekkel medencébe szálló férfi vízilabda válogatott.

No, és persze arról se feledkezzünk meg, hogy tíz magyar fiatal az ELTE-t is képviseli majd Kazanyban.

ÁJK: Papp Gergely Márton (evezés)

BTK: Nemes Adrienn (sportlövészet)

PPK: Babos Ádám (torna)

TTK: Csontos Csaba Péter (kajak-kenu), Mansare Anna Manty (kosárlabda) és File Mátyás (vívás)

Egy BTK-s, PPK-s, TÁTK-s versenyzőkből összeálló vegyes csapat pedig szinkronúszásban képviseli hazánkat és egyetemünket: Kovács Zsuzsanna, László Réka, László Zsófia, Blaskó Lili.

Az Universiade fejleményeiről természetesen a beac.hu is beszámol majd.

Hajrá, magyarok!

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech