Kiemelkedő BEAC-siker a Bácsalmási Péter Emlékversenyen
A Dr. Bácsalmási Péter Emlékverseny idén 2010. augusztus 28-29-én, új helyszínen a Budapest Bajnoksággal összevonva került megrendezésre a Honvéd pályán, ahol atlétáink kitűnő eredménnyel szerepeltek.Tíz alkalommal állt BEAC-os sportoló a dobogó legfelső fokára.
Ugyancsak nagyszerű eredményeket hoztak a 800 méteres futamok, mind a nőknél, mind a férfiaknál BEAC-os győzelem született.A nők versenyét nagy fölénnyel nyerte Kenesei Zsanett, Ferenc Kata pedig kevéssel maradt le a dobogóról.
"Mindig élvezet nézni Zsanett futását, azzal a harmóniával, könnyedséggel, küzdeni tudással, és tudatossággal, amivel Ő rendelkezik. Erre nem sokan képesek a mai magyar atlétika világában. Zsanett egy olyan versenyző, aki minden edzőnek az álma. Kitűnő tanulmányi eredményei mellett egyetlen egy edzésről sem hiányzott. Ebben az évben a történelem Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen 3. helyezést ért el, melyre iskolájuk történetében időtlen idők óta nem volt példa. Az atlétika iránti teljes mértékű alázatával nagyon messzire juthat el a sport és az élet területén egyaránt." - nyilatkozta a verseny után Gerendási István, a BEAC Atlétika szakosztályának vezetője.
A férfiaknál hármas BEAC győzelem született: a versenyt Dani Áron nyerte szorosan a nyomában a 2. helyezett Dohoczki Tamással, és nagy hajrában Gyurcsó Gergő szerezte meg a harmadik helyet.
A serdülő Budapest Bajnokság rövidtávfutó számaiban Csuhai Péter ismét remekelt: könnyedén, nagy fölénnyel nyerte a 100 és 200 métert, 300 méteres gátfutásban pedig a második helyen ért célba. Torma Evelin - meghívottként - megnyerte a leány 100 métert.
Fiatalabb gyaloglóink is szépen teljesítettek: Budapest bajnok lett korosztályában Vetlényi Lili, Südi Anna és Molnár Zsófia is 3000 méteren, Molnár Orsolya és Dani András pedig megnyerte az 1 kilométeres távot.
A gyerekek és a legfiatalabb serdülő korosztály számára rendezett 600 és 2000 méteres futószámokban is sikereket értek el fiataljaink. Kókai Kata 600 méteren 2 percen belüli idővel a 7. helyen végzett. Göllény Zsombor, aki csak nemrég kezdett Szabó Imrénél edzeni, 1. helyezett lett a bajnokságon, pár hét alatt 20 másodpercet javítva egyéni csúcsán. Dani Péter pedig 5.-ként fejezte be másfél körös versenyét. 2000 méteren Richter Dóra és Bíró Kincső meghívottként indultak, ám Dóra már a nagyobbak közt is szép helyezést érhetett volna el 8 percen belüli idejével. 800 méteren a serdülő fiúk versenyében Richter Bence érte el a legjobb eredményt, mely egy Budapest bajnoki 2. helyezést jelentett, s szorosan mögötte, a 3. helyen ért célba Pálmai Levente. Simon Áron a legiősebb serdülő korosztályban egyéni csúcsát megközelítve a 7. helyen ért célba. A gyerekek a hideg időjárás és a kedvezőtlen szél ellenére elért jó eredményei után bizakodóan tekintünk előre a szeptemberi országos bajnokság felé. (Forrás: BEAC Atlétika szakosztály).
Budapest és Pest Megye 2010. évi Egyéni Bajnokság
Budapesti Nemzetközi Gyermek és Serdülő Verseny
Dr. Bácsalmási Péter Emlékverseny 2010. augusztus 28-29.
100 m fiú (15 éves) síkfutás
Csuhai Péter, BEAC 1. helyezés (11,45)
200 m fiú (15 éves) síkfutás
Csuhai Péter, BEAC 1. helyezés (23,8)
600 m fiú (10 éves) síkfutás
Dani Péter, BEAC 5. helyezés (2:19,85)
600 m fiú (13 éves) síkfutás
Göllény Zsombor, BEAC 2. helyezés (1:40,59)
800 m fiú (14 éves) síkfutás
Richter Bence, BEAC 3. helyezés (2:17,55)
Pálmai Levente, BEAC 4. helyezés (2:18,82)
800 m fiú (15 éves) síkfutás
Simon Áron, BEAC 7. helyezés (2:12,43)
800 m férfi síkfutás - Dr. Bácsalmási Péter Emlékverseny
Dani Áron, BEAC 1. helyezés (1:57,76)
Dohoczki Tamás, BEAC 2. helyezés (1:58,08)
Gyurcsó Gergely, BEAC 3. helyezés (2:00,59)
Végvári Ádám, BEAC 16. helyezés (2:32,97)
300 m fiú (15 éves) gátfutás
Csuhai Péter, BEAC 2. helyezés (41,7)
1000 m fiú gyermek gyaloglás
Dani András, BEAC 1. helyezés (6:29,29)
100 m leány síkfutás
Torma Evelin, BEAC Mh. (13,51)
Mihályfi Éva, BEAC Mh. (14,83)
600 m leány (12 éves) síkfutás
Kókai Kata, BEAC 7. helyezés (1:57,86)
800 m leány (14 éves) síkfutás
Szabó Evelin, BEAC 8. helyezés (2:53,53)
800 m női síkfutás - Dr. Bácsalmási Péter Emlékverseny
Kenesei Zsanett, BEAC 1. helyezés (2:13,85)
Ferenc Katalin, BEAC 4. helyezés (2:36,39)
2000 m leány (12 éves) síkfutás
Richter Dóra, BEAC 2. helyezés (7:49,34)
Bíró Kincső, BEAC 3. helyezés (8:23,22)
1000 m leány gyaloglás
Molnár Orsolya, BEAC 1. helyezés (5:44,33)
3000 m leány (13 éves) gyaloglás
Südi Anna, BEAC 1. helyezés (17:24,59)
3000 m leány (14 éves) gyaloglás
Vetlényi Lili, BEAC 1. helyezés (16:47,88)
3000 m leány (15 éves) gyaloglás
Molnár Zsófia, BEAC 1. helyezés (17:44,74)
5000 m női gyaloglás - Dr. Bácsalmási Péter emlékverseny
Gerendási Eszter, BEAC Mh. (22:46,80)