Idén sem rendeztek úszó MEFOB-ot Kapás-arany nélkül!
Hazai sztárok sorát vonultatta fel a népligeti uszodában rendezett egyetemi úszóbajnokság, amelyen ELTE-s színeit képviselő Kapás Boglárka is rajtkőre állt. Úszóink a 7. helyen végeztek az összetett pontversenyben.
Kapás Boglárka rövid időn belül kétszer is sokoldalúságáról tett tanúbizonyságot! Pedagógia és pszichológia szakos hallgatónk néhány napja még a rövidpályás úszó ob-n remekelt, míg a hétvégén alárendelte magát egyetemi úszóválogatottunk érdekeinek és a társaság "lyukas számaként" elkönyvelt 400 méteres gyorsúszásban indult el - mi több, Risztov Évát megelőzve nyert is. Sikerélményben a többi sportág kapcsán sem szűkölködtünk: egyéniben és csapatban is mesterré avanzsált Babos Ádám a tornászok országos bajnokságán, vízilabdázóink a felsőházba jutásért tettek óriási lépést, míg női futsalosaink értékes nemzetközi tapasztalatra tettek szert Krakkóban.
Váratlan események zökkentették ki pingpongozóinkat sikersorozatukból! Meglehetősen tragikomikus felhanggal indult együttesünk KSI SE IX. elleni idegenbeli bajnokija: 1-1 csapattagunk játékengedélyének és felszerelésének híján még az is felmerült, hogy egyetlen labdamenetre sem kerülhet sor. Utóbbi problémát még időben sikerült orvosolnunk, így Eduardo Chartes, Halasi Dávid, Mészáros Bálint alkotta triónk ragadott ütőt. Ezen extrém körülmények ellenére is lehetőségünk nyílt a győzelemre: Eduardo mind a négy párharcát megnyerte, míg Mészáros Bálint és Halasi Dávid két-két sikert jegyzett. A 8-8-as döntetlen ellenére fiaink továbbra is a tabella elején tartózkodnak, ám üldözőik közelebb kerültek hozzá.
(férfiak – Budapest Bajnokság II.) KSI SE IX. – ELTE-BEAC 8-8
Ragaszkodott jó szokásához Sajben Marcell irányította női csapatunk: idén sem telt el az ősz nemzetközi szereplés nélkül - ezúttal Krakkóban jártak. A kupára benevezett együttesünk a hétről hétre az NB II.-es bajnokságban szereplő társaságunkra épült. A lebonyolítás furcsasága miatt a háromcsapatos csoportba kerültünk, ahol a Novi Sad és a Kragujevac gárdája várt ránk. Hiába irányítottak és alakítottak ki számtalan gólszerzési lehetőséget lányaink az újvidékiek elleni nyitómeccsen, nem sikerült betalálniuk a kapuba, így meg kellett elégedniük a 0-0-s döntetlennel. Már a lefújás pillanatában érezték a mieink, hogy a továbbjutásuk múlhat a pontvesztésen, és ezen félelmük viszonylag hamar be is igazolódott. A második összecsapást ugyanis a magyar női NB I. élcsapatainak színvonalát képviselő Kragujevac ellen vívtuk, és szerb riválisunk érvényre juttatta a papírformát. A korai búcsú ellenére a lányok élményekkel teli három napot töltöttek a lengyel városban, és a hétvége lezárásaként kiszurkolták a magyar labdarúgó válogatott EB-re való kijutását. Ezt a mérkőzést a Delibar Kuchnia Wegierska magyar étteremben nézték, ahol a vendégszerető házigazdáknak köszönhetően még két ajándék bort is kaptak az ünnepléshez.
(nők – NB II., Nyugati csoport) Kalafa Újbarok SE – ELTE-BEAC 6-2
(férfiak – NB II., Nyugati csoport) Asterix SC – ELTE-BEAC 3-2
Repülőszőnyeggel a Föld körül - mesés keretekbe öltöztetett táncházi előadás a Mérnök utcában! November 28-án, szombaton este 6 órakor az ELTE Mérnök utcai Sporttelepében az ELTE Oriental hastáncos lánycsapata igazi keleti hangulatot költöztet egy órácskára a hétköznapok egyhangúsága közé. Betoppanva a bejáraton finom sütemények rengetege és gőzölgő tea illata fogadja a vendégsereget, akik ingyen tekinthetik meg az előadást. Hölgyeink ezzel a produkcióval szeretnék megköszönni a segítséget mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy csoportjuk az elmúlt négy évben egyre sikeresebben működjön. Már nyílik az ajtó, minket vár a világ!
Kézilabda
Feltartózhatatlan formában fiaink: győzelemről győzelemre haladnak előre Divéki Péter vezette kéziseink. Két idegenbeli mérkőzés várt férfi együttesünkre a múlt hét folyamán: előbb az Óbudai Egyetemhez látogattak a Budapesti Egyetemi és Főiskolai Kézilabda Bajnokság, majd a KEAC gárdája fogadta a mieinket a Budapest Bajnokság legutóbbi játéknapján.
A villámrajt alapozta meg az óbudaiak otthonában aratott diadalunkat. Szervezett védekezésünknek és kiváló átlövéseinknek köszönhetően már az első negyedóra végén hétgólos előnyt regisztráltak a bírák. A hajrábeli kiengedés a folytatásra kissé megbosszulta magát: egyre több technikai hiba "tarkította" a játékot, ám a felzárkózás csalfa illúziója kapkodó játékra késztette vendéglátóinkat is. Mindez a felek közti különbségben nem jelentkezett drasztikusan, így a meccs eleji meggyőző teljesítményünk két pontban kamatozott.
(férfiak – Budapesti Egyetemi és Főiskolai Kézilabda Bajnokság) Óbudai Egyetem – ELTE-BEAC 15-20 (7-11)
Győrfi utolsó perces találata újabb győzelemhez segítette fiainkat! A szokatlanul korai kezdés rányomta a bélyegét a KEAC elleni mérkőzésünk nyitóperiódusára a Siketek Sportcsarnokban. Pest megyei riválisunk oly könnyedén jutott át védekezésünkön, mint kés a vajon, így az 5-2-es eredmény hízelgő volt ránk nézve az ötödik perc végén. Ekkor következett az első fordulat: megbonthatatlanná vált hátsó sorunk, így a támadásban a mieink előtt adódó ziccerek értékesítése nyomán már BEAC-os előnyt jegyeztek fel a krónikások. A nagyszünetben három, a második félidő elején már öt gól választotta el egymástól a feleket, amikor egy hirtelen jött hullámvölgynek köszönhetően fiaink előnye rögvest elolvadt. Az utolsó 60 másodpercre fej-fej mellett fordultak a csapatok. Győrfi Nándor higgadt megoldása ismét a mieinket juttatta kedvező helyzetbe, míg a kulcsfontosságú pillanatokban stabilan teljesítő védőbástyáink lehúzták a rolót és két fontos ponthoz segítették a csapatot.
(férfiak – Budapest Bajnokság I/A) KEAC – ELTE-BEAC 25-26 (12-15)
Kötelező győzelmet aratott Balogh Judit csikócsapata a hazai premieren! A válogatott Eb-selejtezői miatti szünetben csak U23-as együttesünk lépett pályára, de hosszú idő után végre hazai környezetben: az elmúlt időszakban újraparkettázott Gabányi Sportcsarnokban a tataiak vendégszerepeltek. Ez a találkozó kettős célt szolgált: keretünk kadett korú játékosai ismét felnőttek ellen edződtek, miközben az első csapatból visszajátszó fiatalok meccsrutinnal gazdagodtak.
Botár László már hat másodperc elteltével arról számolt be, hogy lányaink felavatták a gyűrűt, de a nyitónegyed folytatása nagy dobópárbajt hozott, ami nem vet túl jó fényt védekezésünkre. Együttesünk több ízben is sikertelen próbált meg ellépni a tataiaktól, ám a bajnokságban még nyeretlen, de szimpatikusan játszó sereghajtó újra és újra betalált a hárompontos vonalon túlról. A harmadik már Balogh Juditnak is soknak bizonyult, ám az időkérés sem hozott tartós változást a meccs addigi menetébe. Mesteredzőnk a rövid pihenő során stílusváltásra kérte hölgyeinket és ez a húzása bevált: az agresszív letámadások labdaszerzésekhez és könnyű kosarakhoz vezettek.
16 pontos előny birtokában három kadett korú játékossal a sorainkban kezdtük a második félidőt. György Timi sikeres büntetői és Pfandler duplája már 20 pontosra duzzasztotta a felek közti különbséget. A roppant pontszegény negyed hajrájára kifejezetten magas szerkezetű ötössel állt fel csapatunk, ami okozott is némi kavarodást a játék folytonosságában. Attól a "szokástól" azonban nem tértek lányaink, hogy az első két játékrészhez hasonlóan a harmadikat is 8 egységgel nyerjék meg. Ugyan a záró felvonás csak öt pontos részsikerünket hozta, de a mindvégig remekelő Barnai Judit dupla duplája - 24 pont, 16 lepattanó - mellett képtelenség szó nélkül elmenni. Felnőtt együttesünk csarnokavatója is emlékezetes meccset ígér: december 12-én a listavezető győrieket remélhetőleg telt ház fogadja!
(nők – amatőr NB I., Nyugati csoport) ELTE-BEAC Újbuda U23 – Tatai SE 89-60 (26-18, 22-14, 16-8, 25-20)
(nők – MEFOB, Nyugati csoport) ELTE-BEAC – PTE-PEAC 42-69 (17-15, 10-18, 5-22, 10-14)
(nők – Budapest Bajnokság,"A" csoport) Törekvés SE – ELTE-BEAC 50-53 (19-10, 14-12, 11-14, 6-17)
(nők – Budapest Bajnokság,"A" csoport) TFSE – ELTE-BEAC 63-45 (16-17, 16-16, 18-8, 13-4)
(férfiak – NB II., Közép "A" csoport) Zsíros Akadémia Kőbánya – ELTE-BEAC 95-87 (18-13, 26-29, 26-22, 25-23)
Labdarúgás
(férfiak – BLASZ III.) '33' FC – ELTE-BEAC 3-0
(férfiak – BLASZ IV.) Mahatma Gandhi – ELTE-BEAC II. 3-1
Gálaműsorral zárják az évet Wéber Edináék! Egy hete még a XIII. Országos Táncjáték Fesztiválon brillíroztak újonnan elkészült darabjukkal modern jazz táncosaink, akik december 3-án már az ELTE Mérnök utcai sporttelepén mutatják be a Zongoraleckét. Díjnyertes egyfelvonásos alkotásuk mellett repertoárjuk további darabjai is terítékre kerülnek az egyórás előadás során, valamint az általános testnevelés kurzus hallgatói is előrukkolnak vizsgaprodukciójukkal. A harmadik alkalommal megrendezett est minden érdeklődő igényeinek igyekszik megfelelni, ráadásként hölgyeink egy kisebb táncszínházi művel is kedveskednek Nektek!
Röplabda
(nők – Budapest Bajnokság) ELTE-BEAC – Emericus KSE "A" 2:3 (25-16, 26-28, 25-27, 25-7, 13-15)
(nők – Budapest Bajnokság) ELTE-BEAC – UTE tartalék 3:0 (25-21, 25-22, 25-19)
Megtalálta az arany középutat Babos Ádám! Sportszervező szakos tornászunk kiegyensúlyozott produkciójának köszönhetően egyéni összetettben és csapatban is a dobogó legmagasabb fokára állt fel a Mesterfokú Bajnokságon. A győri Audi Arénában rendezett országos megmérettetésen a csapatbajnokság az egyéni összetett versenye is volt egyben, továbbá selejtező a szombati és vasárnapi szerenkénti finálékra. A versenyen az olimpai bajnok Berki Krisztián is jelen volt - igaz, csak nézőként. A hétvége során a legjobban az egyetemünkön tanuló Babos Ádám teljesített, aki minden szeren összeszedetten teljesített. Sőt, kiemelkedő talajgyakorlatot mutatott be és az ugrástól eltekintve minden szeren döntőbe került. Ádám összesítésben 82.650 pontot ért el, s miután ferencvárosi társai is meggyőzően teljesítettek, így a Babos Ádám, Dudás Norbert, Schweigert Dávid, Vágner Levente, Boncsér Krisztián összeállítású ötösfogat három év után megérdemelten hódította el újra a csapatbajnoki címet. Összetettbeli bajnokuknak a szerenkénti finálékra is jutott ereje: talajon és lólengésben is második helyezést ért el.
Ádám saját magát is alaposan meglepte eredményességével: “Nagyon boldog vagyok, hogy három év után újra bajnoki címet nyert a csapatunk. Próbáltam bíztatni végig a fiúkat, de azért persze én is izgultam egy kicsit a gyakorlatok előtt, bár ez annyira kívülről nem látszott. Két pont előnnyel érkeztünk, és nagyon bíztunk abban, hogy sikerül a győzelem. Fantasztikus élmény volt, hogy az egyéni összetettet is megnyertem, nem is számítottam rá. A vb után nem gondoltam volna, hogy ilyen formában leszek, arra pedig egyáltalán nem számítottam, hogy három év után csapatban és egyéniben egyaránt győzni tudok.”
Mesterfokú Bajnokság, egyéni összetett:
1. Babos Ádám 82.650 pont (edző: Janik Pál)
Országos csapatbajnokság:
1. FTC YBL Tervező 494.850 pont (Dudás Norbert, Schweigert Dávid, Babos Ádám, Vágner Levente, Boncsér Krisztián edző: Janik Pál, Kerekes Zsombor, Deák Zoltán)
Szerenkénti döntő - talaj:
2. Babos Ádám 14.150 pont
Szerenkénti döntő - lólengés:
2. Babos Ádám 13.850 pont
Idén sem rendeztek úszó MEFOB-ot Kapás-arany nélkül! Hazai sztárok sorát vonultatta fel az egyetemi úszóbajnokság, így a felsőoktatásban tanuló megannyi klasszis között pedagógia és pszichológia szakos hallgatónk, Kapás Boglárka is rajtkőre állt a népligeti uszodában.
Ez a megmérettetés egyedi eseménynek számít a sportágon belül – nincsenek szintidők, nincsenek klubigazolások –, így egy adott versenyszámban profik és lelkes amatőrök egymás mellett tempóznak. Ez olykor speciális helyzeteket szül és a válogatottak az egyetemi csapat érdekeinek alárendelten az együttes „lyukas" számaiban állnak rajthoz. Így tett a 400 méter gyorsúszásban is induló Kapás Bogi, aki győztesen került ki a debreceni színekben versengő Risztov Évával vívott párharcból. Világbajnoki bronzérmes hallgatónk belülről így élte meg a hétvégét: „Méterben nem volt sok a reggeli edzés, csupán ötezer, viszont elég intenzíven csináltuk, ezután azért kemény volt elindulni több számban – de a csapatért és a suliért mindent."
Az összetett elsőséget a Testnevelési Egyetem szerezte meg, míg az eseményt hagyományosan megrendező Budapesti Műszaki és Gazdagságtudományi Egyetem csapatának bánatára legerősebb pontszerzőjük, Cseh László múlt heti könyöksérülése miatt ezúttal nem vállalta az indulást, így esélyük se nyílt címük visszaszerzésére.
ELTE-s hallgatóink közül Kapás Boglárka mellett pontot szerzett még Kogán Ferenc, Mezei Sándor, Molnár Bence, és a 10x50 méteres intézményi váltónk is, így a nap végén az ELTE 28 pontjával a 7. helyen végzett a 2015. évi Úszó MEFOB-on.
Rompos Gilbert one-man showja révén nagy lépést tettek pólósaink a felsőházba jutásért! Nem sokat teketóriázott együttesünk és az Oázis SC második számú alakulata a pontvadászat legutóbbi fordulójában: már az első percekben egymásnak estek a felek a Tüzér utcai uszodában. Ezt az adok-kapok stílust egészen a harmadik negyed közepéig bírták szuflával a csapatok. Egy-egy ízben sikerült két találatnyira meglépnünk az ellentől, amely szívósságának köszönhetően mindig kiegyenlítette az állást. 8-8-at mutatott az eredményjelző, amikor a vendégek váratlanul lehorgonyoztak, miközben a mieink két sebességi fokozottal feljebb kapcsoltak. Szabó Attila szebbnél szebb akciógólokat szerző tanítványai közül Rompos Gilbert egymaga hétszer bizonyult eredményesnek, így fiaink végül rászámoltak vetélytársukra. Sorsuk továbbra sincs a saját kezükben: a legjobb 10 közé jutáshoz egy újabb győzelem mellett a riválisok botlása is szükségeltetik.
(férfiak – Gyarmati Dezső Felnőtt Bajnokság, alapszakasz) ELTE-BEAC Vízilabda DSK – Oázis 2 19-8 (5-4, 2-2, 5-2, 7-0)