Elindultak ELTE-s körútjukra az „Elsők”
Október 4-én ünnepélyes megnyitó keretében indult ELTE-s körútjára a BEAC-Az elsők című kiállítás
Október 4-én ünnepélyes megnyitó keretében indult ELTE-s útjára a BEAC-Az elsők című kiállítás. A tárlat első állomása a Lágymányosi Campus, ahol három kar hallgatói és dolgozói tekinthetik meg a BEAC és az ELTE közös sporttörténelmét bemutató kiállítást. Az eseményen jelen volt Dr. Juhász Gábor, a Társadalomtudományi Kar dékánja, Dr. Jánosi Imre, a Természettudományi Kar dékánhelyettese, Sujtó Attila az ELTE HÖK elnöke, Takáts Réka a TáTK HÖK elnöke, Kindelmann Balázs az IK HÖK elnöke, valamint Lukács Károly, a TTK HÖK kommunikációs elnökhelyettese.
A megnyitón Simon Gábor a BEAC ügyvezető igazgatója köszöntötte a résztvevőket. „Nagyon fontos, hogy innen Lágymányosról indulhat el ELTE-s körútjára a kiállítás, hiszen 118 éves történelme során a BEAC szintén mindvégig Lágymányoshoz kötődött, és a Lágymányosi Campus három karát szinte szomszédoknak tekinthetjük. A kiállítás egyik fő célja, hogy az itt „élő” hallgatók, oktatók, és dolgozók megismerkedjenek az ELTE és a BEAC sporttörténelmével, illetve rávilágítsunk a jelenkori egyetemi sportolási lehetőségekre is.”
Dr. Juhász Gábor, a Társadalomtudományi Kar dékánja kiemelte: "Ez egy kiváló alkalom, hogy közelebb kerüljön az egyetem polgáraihoz a BEAC, illetve remélem, hogy a jövőben mindennapi találkozások színtere lesz az egyetemi sport."
Dr. Jánosi Imre, a Természettudományi Kar dékán-helyettese egy személyes élményt hozott a világ gazdagabbik feléről: döbbenten tapasztalta egy külföldi nagynevű egyetem látogatásánál, hogy akkor lesz valaki az egyetem része, amikor megkapja a tagsági kártyáját az egyetem sportklubjába. „Szeretném, ha az egyetem alapvető része lenne a BEAC, minél szélesebb körben ismertté válnának a sportolási lehetőségek és a tablókon lévő eredményekhez hasonló sikereket érjenek el hallgatóink.”
Sujtó Attila az ELTE HÖK elnöke hangsúlyozta: „Szinte mi is részesei lehetünk a sporttörténelemnek azáltal, hogy valamennyi ELTE-s hallgató sportolhat a 118 éves BEAC-ban. Nem kívánhatok mást, minthogy az elkövetkező években még több tablóval, BEAC-os büszkeségekkel bővíthessük ezt a szép kiállítást.”
A megnyitó végén Dr. Juhász Gábor, a Társadalomtudományi Kar dékánja egy ELTE-s ajándékcsomagot adott át Illés Fanninak, a kar paralimpikon hallgatójának. Fanni a szeptember 18-án véget ért 15. nyári paralimpiai játékokon az összes versenyszámában óriási egyéni csúcsot úszott. 100m mellen 5., 100m háton 9., 400m gyorson 9., 100m gyorson 10., 200m vegyesen pedig 11. helyet szerzett.
A kiállítás október végéig bárki számára ingyen megtekinthető az ELTE Lágymányosi Campusának északi épületében, novembertől pedig a következő ELTE-s helyszínre költözik a tárlat.
A kiállításhoz egy látványos honlap is készült, mely a BEAC-os kiválóságokat mutatja be. A honlap az alábbi linken elérhető: beac.hu/beac-az-elsok-kiallitas/