Termeszetjaras1

Bakancsot fel! Járd körbe velünk a világot!

2011. 06. 27.
Termeszetjaras1

Te is természetbolond vagy? Szívesen hagyod a hátad mögött a nagyváros kormos utcáit és húzod fel a túracipőt, veszed kezedbe a túrabotot és vágsz neki kisebb-nagyobb kalandoknak? Esetleg szívesen kipróbálnád magad egy teljesítménytúrán is? Természetjáró szakosztályunk közel negyvenöt éve várja sorai közé a természetrajongó ELTE-s hallgatókat és munkatársakat. Téged is várunk!

A szakosztály jelenlegi vezetői és szervezői maguk is egykori ELTE-sek, elsősorban a ’70-es években az ELTE TTK hallgatói közül kerültek közénk és az ELTE-BEAC-szerelem a mai napig is tart. E mellett folyamatosan vonjuk be a jelenlegi egyetemi korosztályokat is, toborzó tevékenységünkre 2010 végétől kiemeltebb figyelmet fordítunk. A különböző korosztályú ELTE-seknek köszönhetően egy színes, sokoldalú és jó közösség alakult ki szakosztályunkban. A szakosztály tevékenysége 80-100 emberre terjed ki, ELTE alumnusok és jelenlegi egyetemi hallgatóink egyaránt vannak. E mellett csapatunkat ifjúsági korú tagok is erősítik.

Évente közel negyven túrát teszünk, ebből legalább harminc minősíthető. Közülük közel húsz túra két- illetve kettőnél többnapos. A többnapos túrák között van két-három kerékpártúra, és egy-két evezős túra is. A szakosztály tagjai közül többen évente három-négy teljesítménytúrán is részt vesznek. A többnapos túrákból három-négy mindig külföldre vezet (a szokásos kárpát-medencei túrákon túlmenően szakosztályunkkal jártunk már többször az USA-ban, Izlandon, Albániában kétszer Törökország keleti részén is, Skóciában, a Pireneusokban, a Dolomitokban, a Himalájában, jártunk a Mont Blancon, a Svájci és az Osztrák Alpokban is),

A túrákon mindig szívesen látunk vendégeket is, szakosztályunk tagjainak barátait, rokonait, családtagjait. A hagyományos Mikulás és Szilveszteri túrákon mindig kb. negyven fő szokott részt venni. Rendszeresen túrával ünnepeljük senior tagtársaink 50. és 60. születésnapját is. A szakosztály több tagja részt vesz a geocash mozgalomban.

Évente többször is diavetítéses összejövetelt rendezünk, és megtartjuk a hagyományos farsangi jelmezbált is. Szoktunk közös mozi és múzeumlátogatást is szervezni.

Minden évben több túrát nyilvánosan is meghirdetünk (nem csak szakosztályunk tagjai számára), hogy könnyebben találjanak kapcsolódási pontot az új ELTE-s érdeklődők. Ezekről itt, honlapunkon is tájékoztatást adunk majd.

Ha szívesen csatlakoznál, esetleg sportszervező gyakornokként is beszállnál szakosztályunk életébe, nagy szeretettel várunk. Írj nekünk: Polgár Emese – [email protected] ; 20/392-1955

Kapcsolódó linkek:

ELTE-BEAC túra a Budai-hegységben

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech