DSC 8862

Az ELTE PPK-ra költöztek az "Elsők"

2017. 03. 08.
DSC 8862

A március 8-ai ünnepélyes megnyitón felszólalt Dr. Demetrovics Zsolt dékán, Simon Gábor BEAC ügyvezető és Móczik Alexandra, az ELTE HÖK sportügyi referense.

Március 8-án az ELTE Pedagógiai és Pszichológia Karára költözött a BEAC-Az elsők című vándorkiállítás. Az ünnepélyes megnyitón felszólalt Dr. Demetrovics Zsolt dékán, Simon Gábor, a BEAC ügyvezető igazgatója, valamint Móczik Alexandra, az ELTE HÖK sportügyi referense is. A megnyitón jelen volt Baranyai Melinda, az ELTE PPK HÖK elnöke, valamint számos ELTE hallgató és dolgozó.

Simon Gábor, a BEAC ügyvezető igazgatója megköszönte az ELTE PPK vezetésének, hogy fogadták a kiállítást és személyes példáján keresztül mutatta be, hogy az egyetemi sport által olyan barátságok, kapcsolatok alakulhatnak ki egyetemi tanulmányaik alatt, amelyek jövőjüket, későbbi pályaválasztásukat is nagy mértékben befolyásolhatják.

A megnyitó elején a kiállítás látványos videóját is megtekinthette a közönség.

A kisfilm vetítése után Dr. Demetrovics Zsolt dékán kiemelte a klub és a kar közötti szoros köteléket és örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az egyetemi sport egyre nagyobb helyet foglal el a hallgatók életében. A PPK hallgatói a szabadidősport mellett a versenysportban is rendkívüli sikereket érnek el, elég csak Kapás Boglárka, Márton Anna vagy Simán Fanni eredményeire gondolni. Reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy néhány évtized múlva jelentősen bővülhet a kiállítás tablóinak száma és sok új ELTE-s és BEAC-os bajnokot ünnepelhetünk.

Móczik Alexandra, ELTE HÖK sportügyi referense személyes történetével buzdította hallgatótársait az egyetemi sportéletben való aktív részvételre. Az ELTE-BEAC futsal csapatába való felvétel, az ELTE sportösztöndíjas rendszere és az ELTE HÖK sportügyi referens tisztségének elnyerése irányította pályáját a sport felé: az ELTE BTK-n szerzett diplomája után az idei tanévtől már az ELTE PPK sportszervezői szakán folytatja tanulmányait. Kiemelte, hogy a sport által egy olyan közösség részesei lehetünk, amely csapatra bármikor számíthatunk.
A tárlat március végéig ingyenesen megtekinthető a Kazinczy utcai épület aulájában, valamint a kiállítás anyaga online is elérhető az alábbi honlapon: https://www.beac.hu/beac-az-elsok-kiallitas/
A megnyitón készült fényképek elérhetőek a BEAC Facebook oldalán.
Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech