Megjelent a 2016-os ELTE Sportkisokos

Ahogyan minden sikeres férfi mögött áll egy nő, úgy minden sikeres BEAC szezon mögött áll egy áldozatos munkával elkészített Sportkisokos. Az ELTE Sportiroda, az ELTE HÖK és a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club együttműködésével, a BEAC szerkesztésében augusztus közepére elkészült az ELTE legújabb sportos kiadványa, amelynek nyomtatott verziója – az egyetem és az ELTE SE támogatásának köszönhetően – idén is 10.000 példányszámban készült el. Az igényes ajánló valamennyi az ELTE keretein belül űzhető sportágról részletes tájékoztatást nyújt – ami nem csak a gólyák számára nyújthat nagy segítséget.

A kiváló időzítésnek köszönhetően már a Gólyatábori Sportkampány kezdetétől elérhetővé vált a sportkalauz, amellyel a gólyák beiratkozásakor, a sportágválasztó szándékkal meghirdetett ELTE Sport7 idején és a BEAC irodájában is viszont találkozhattok.

Annak sem kell csüggednie, aki a nyomtatott verzióhoz nem jutott hozzá, ugyanis honlapunkon elektronikusan is megtalálható, illetve hamarosan az ELTE Online “Mit sportoljak” menüpontja alatt is olvashatjátok az új és színesebb Sportkisokost.

ELTE Sportkisokos 2016