7 1

Tavaszi sportnapok a BEAC-cal

2018. 03. 27.
7 1

A BEAC idén tavasszal is házhoz hozza a sportot az ELTE hallgatói és dolgozói számára!

A BEAC idén tavasszal is házhoz hozza a sportot! A sportkampány célja, hogy minél több egyetemi hallgató, dolgozó, kollégiumi lakó megismerje és kipróbálhassa az egyetem sportegyesülete által nyújtott sportolási lehetőségeket, mindezt pedig a lehető legközelebb, az egyetemi kampuszokon és kollégiumokban tehessék meg.

A BEAC munkatársai és edzői március vége és május eleje között szervezett programokkal kívánják felhívni az egyetemi hallgatók és dolgozók figyelmét arra, hogy az egyetemi tanulmányok és a munka mellett is fontos a rendszeres sportolást, mozgást a mindennapi rutin részévé tenni.

Remek kikapcsolódás beugrani egy jógaórára, erősödni egy funkcionális köredzésen vagy az ismerősökkel kipróbálni olyan új edzéseket, mint a polefitness, a TRX-RIP trainer, vagy akár a lézerharcot. Az edzéseket az ELTE sportszervezői, ösztöndíjasai és a BEAC szakosztályok edzői és oktatói tartják.

Összes edzésünk ingyen kipróbálható sportnapjaink folyamán és akár több sportág megismerésére is lehetőség nyílik. A különböző fitness, és funkcionális edzések, a küzdősportok és fesztiváljátékok között biztosan mindenki megtalálja a kedvére valót.

Tavaszi sportnépszerűsítő programsorozatunk állomásai:

KUK Sportnap - 2018.03.20.
BN Sportnap - 2018.04.09.
TÓK Sportnap - 2018.04.11.
GRIFF Sportnap - 2018.04.11.
BGGYK Sportnap - 2018.04.24.
BTK Sportnap - 2018.05.09.

Ezekkel a programokkal várunk benneteket:

Aerobik minden mennyiségben (zumba; alakformáló; gerinctréning; zsírégető)

Harcművészetek (kick-box; muay thai; brazil jiu-jitsu; kung-fu)

Életmód sportágak (TRX; funkcionális köredzés; kettlebell)

Polefitness

Fesztiváljátékok (lézerharc, rekeszmászás, mini ping-pong, trambulin)

A sportnap programjairól a BEAC FB oldala, a sportolási lehetőségekről honlapunk Sportolni szeretnék aloldala nyújt részletes útmutatást.

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni Jooble