Sport az ELTE HÖK új elnökségének programjában
“A sport mindenkié” – tizenkét pontból álló programot állított össze az ELTE HÖK sportügyi referense, Móczik Alexandra.
Az ELTE Hallgatói Önkormányzata június 1-én rendezte alakuló és tisztújító küldöttgyűlését az Aula Magnában. A küldöttgyűlésen Sujtó Attilát, az ELTE HÖK korábbi kommunikációs alelnökét választották meg a szervezet új elnökének.
A sportügyi referens személyéről jövő héten dönt az elnökség, Móczik Alexandra, aki 2015 óta tölti be ezt a tisztséget, idén is pályázik. Az elmúlt évről így számolt be Móczik:
„Az első évem tanulóév volt, és mostanra érzem úgy, hogy már kellően átlátom az egyetemi sportélet működését. Rengeteg munka áll mögöttünk, de még előttünk is sok megoldatlan feladat van, amiből én is szeretném aktívan kivenni a részemet. A sport mindenkié: ugyanúgy szól az egészséges életmódról, a versenyzőkről, a parasportolókról, mint a szurkolókról és azokról, akik szabadidejükben sportolnak. Szeretném, ha ez a valóságban is így működne és még több hallgató jutna sportolási lehetőséghez, legyen szó szabadidős vagy akár versenysportról. Ennek a gondolatnak megfelelően alakítottam ki a 2016/2017-es sportprogramomat.”
Lássunk pár kiemelt témakört a programból:
AZ EGYETEMI SPORT 12 PONTJA:
- A sport mindenkié: az ELTE valamennyi hallgatója számára elérhetővé kell tenni a sportolási lehetőségeket az egyetemen
- Az egyetemi sportirányítás helyzetének tisztázása
- Az egyetemi sportinfrastruktúra fejlesztése
- Ingyenes általános testnevelés
- Sportot a Neptunba! – hatékonyabb sportkommunikáció
- Sportolói adatbázis létrehozása – az ELTE-re járó élsportolók nyomonkövetése
- Az egyetemi színekben való sportolás, a MEFOB részvétel presztízsének növelése, jutalmazása
- Az ELTE HÖK Sportbizottság hatékonyságának növelése
- A sportösztöndíjas rendszer fenntartása és fejlesztése
- Legyél te is az ELTE szurkolója program beindítása
- Egészségfejlesztés és egészségmegőrzés
- Színes sportprogramok széles választéka
EGYETEMI SPORTINFRASTRUKTÚRA FEJLESZTÉSE
…Az ELTE HÖK céljai közé kell tartoznia annak, hogy egyrészt a hallgatók számára elérhető, központi helyeken (karokon, kollégiumokban) több kisebb, másrészt a BME sportcentrumához hasonló, egy nagyobb, modern sportközpont fejlesztését is előkészítse. A 21. századi sportinfrastruktúra kialakítása az egyetemi sport továbblépésének kulcsa, melyet korszerű és a hallgatók számára vonzó sportágak űzésére alkalmas sportterek kialakításával lehet megvalósítani. Kiemelten fontos, hogy a sportági választékot könnyen elérhető és kedvezményes úszáslehetőséggel bővítsük. Ennek érdekében kezdeményezzük a Tüske-uszoda ELTE-s szempontból minél előnyösebb kihasználását…
SPORTOLÓI ADATBÁZIS LÉTREHOZÁSA – AZ ELTE-RE JÁRÓ ÉLSPORTOLÓK NYOMONKÖVETÉSE
A 2016/2017-es évem egyik legfontosabb mérföldköve lenne egy versenyzői adatbázis létrehozása az Egyetemi Sporttanáccsal, a Sportirodával, az Oktatási Igazgatósággal és a BEAC-cal együttműködve.
A SPORTÖSZTÖNDÍJAS RENDSZER FENNTARTÁSA ÉS FEJLESZTÉSE
A sportösztöndíjas rendszer évek óta működik, lehetőséget teremtve hallgatóiknak arra, hogy a BEAC szakosztályaival együttműködve sportszervezői, edzői tevékenységet folytassanak, megmozgassák hallgatótársaikat… 2016 tavaszán kidolgozásra került egy bírálati szempontrendszer, ami hiánypótló volt a pályázatot tekintve. Ennek utóéletével mindenképp foglalkozni kívánok…
EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS, EGÉSZSÉGMEGŐRZÉS
A sporthoz szorosan hozzátartozik az egészségfejlesztés és egészségmegőrzés, aminek fontosságát hajlamosak vagyunk elfelejteni. A BEAC keretein belül megrendezett Aerobik+ programsorozat ebből a szempontból egy pozitív kezdeményezés. A nagyobb sportrendezvényeket ingyenes szűrésekkel, illetve tanácsadásokkal lehetne bővíteni, illetve a sportpszichológiát is be lehetne vonni a sportélet működésébe…
SZÍNES PROGRAMOK SZÉLES VÁLASZTÉKA
A programtervben szerepel még az ELTE-BEAC Sport7, a Lágymányosi Bajnokság, az Éjszakai Sportnap, és a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája támogatása, a BEAC-cal közös szervezése, valamint az ELTE-s hallgatók MEFOB részvételének további támogatása.
A teljes program az alábbi linken olvasható: http://sujto2016.elte.hu/?page_id=6
További fényképek a küldöttgyűlésről az ELTE Online oldalán