5x5

Simicskó, Martinek és Szuper egy cipőben

2013. 09. 27.
5x5

Simicskó István, sportért és ifjúságért felelős államtitkár, Martinek János, kétszeres olimpiai bajnok öttusázó, valamint Szuper Levente jégkorongozó is rajthoz állt az idei 5vös5-ön.

Simicskó István, sportért és ifjúságért felelős államtitkár, Martinek János, kétszeres olimpiai bajnok öttusázó, Szuper Levente szaporrói jégkoronghős, továbbá a nyári Universiadén részt vett ELTE-s sportolók is futócipőt húztak a XXV. 5vös5 km futóverseny alkalmából. A délután 5 óra 5 perckor rekordszámú résztvevővel rajtoló eseményen, az ELTE lágymányosi kampuszán 662 induló társaságában sportolhattak a hírességek.

Ha 5vös5 km, akkor rekorddöntés. Bár a pályacsúcsot nem sikerült megdönteni, a résztvevők számát viszont az előző huszonnégy versenyhez hasonlóan ismét felülmúlták az idén rajthoz állók. Egy éve ilyenkor még négyszázötvenen futottak együtt, míg idén ősszel már a hatszázat is bőven meghaladta az indulók száma. Ez méltó „ajándék” volt, hiszen jeles jubileumhoz érkezett az esemény, ugyanis ez volt a XXV. 5vös5 km.

A hagyományosan 17 óra 5 perckor rajtoló mezőnyre nem kellett sokat várni, hiszen kicsit több mint tizenhat perc múlva, már megjelentek a leggyorsabbak a célban. Az abszolút kategóriát ebben az esztendőben Deli Gergely nyerte, 16:04-gyel. Az ezüstért nagy csata volt, végül Balázs Levente (16:15) négy másodperccel bizonyult jobbnak Vindics Balázsnál (16:19). Utóbbinak azért nem kellett nagyon elszomorodnia, hiszen a fiú egyetemisták kategóriájában ez az ideje aranyat ért. Itt Kis Gyula (16:26) és Váraljai Vázsony (16:48) fért fel még a dobogóra.


A nőknél nem volt annyira szoros a mezőny, ugyanis Juhász-Staicu Simona 17:21-perces időeredményével bő tizenöt másodpercet vert üldözőire. Kis Zsanettnek (17:39) sem kellett izgulnia, hiszen bár az aranyról lemaradt, az ezüstöt jelentős előnnyel szerezte meg. Ebben a kategóriában még Pap Csilla (18:03) állhatott dobogóra.

A fiú középiskolások között Turschl Bence (18:26), míg a szenioroknál Székely Mózes gyűjtötte be az aranyérmet. Ugyanitt a nőknél Fuchs Dóri (19:13), illetve az összetett győztes Juhász-Staicu Simona zsebelte be a legjobbnak járó kitüntetést.

Az esemény két sztárvendége, Martinek János Szöul kétszeres olimpiai bajnok öttusázója és Szuper Levente, kiváló válogatott jégkorongkapusunk, egyaránt 30:07 perccel teljesítette a távot. Hírességeink alig fújhatták ki magukat, és már a színpadon volt jelenésük kiegészülve négy ELTE-s lánnyal, akik a nyári Universiadén bronzérmet szereztek a magyar szinkronúszó csapatban. Az est az eredményhirdetéssel és tombolahúzással zárult.

Aki ott volt, egyhamar nem felejti el. Jövőre folytatás ugyanitt, ugyanekkor!

Hajrá, ELTE, Hajrá, 5vös5!

(Forrás: ELTE Online; fotó: Simó Szabolcs, további képek IDE kattintva a galériában!)

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech