Fitnight

Polefitness évkezdés a számok tükrében

2019. 01. 10.
Fitnight

2019. január 7-én elindult az ELTE-BEAC Polefitness téli szezonja, immáron a 17. bérletes szezon.

2019. január 7-én elindult az ELTE-BEAC Polefitness téli szezonja, immáron a 17. bérletes szezon. Ezúttal 5 héten keresztül heti 12 időpont közül választva járhat edzésre az a 81 tanuló, akik összesen 132 bérletet váltottak a szezonra - van, aki heti 5 alkalomra. Lehetett választani polefitness, poledance, nyújtás, erősítés és versenyfelkészítő órák közül is. Szinte megállás nélkül készül versenyekre a szakosztály, 2019 első versenye márciusban lesz, a Pole Artistic Hungary, amire 6 BEAC-os nevezett 4 különböző kategóriába. A tervek szerint az év későbbi versenyeire még további 6-8 tanuló kezdi meg a felkészülést januárban.

De tekintsünk vissza kicsit a mögöttünk hagyott évre…

Ahogy mindig, az őszi szezont ezúttal is szintvizsgák zárták, negyvenöten vizsgáztak ezúttal négy szint valamelyikéből, akár egyszerre kettőből is, köztük három lelkes Erasmusos hallgató. Az újdonság kedvéért a szintvizsgák mellett légtorna karika workshopot is szerveztek a rudasoknak, Sárai Tícia vezetésével, aki szeptember óta vendégoktatónk. Hatalmas érdeklődés volt, négy teltházas órán próbálták ki a légtorna e műfaját, amiben természetesen előny a rudas tapasztalat, így sok sikerélménnyel térhettek haza a három hetes pihenőre azok, akik itt zárták a szezont.

Ha még messzebbre tekintünk vissza – mert van mire nézni – izgalmas számokkal találkozunk. Épp négy évvel ezelőtt, 2015 kezdetén indult a szervezés, szakosztályvezetőnk Farkas Lilla épp az idő tájt kezdett edzősködni Gödöllőn, így született meg az ELTE-BEAC Polefitness gondolata, majd 2015. szeptemberben el is indultak az edzések. Szám szerint több mint ezer alkalom, bérletes edzés zajlott azóta a Tükrös terem falai között, nem beleszámítva a nyílt napokat, versenyfelkészítő órákat és workshopokat. Több mint ezerötszáz bérletet váltottak óráinkra a tizenhat bérletszezon alatt, van, aki a kezdetek óta jár az edzésekre, ahol a kemény munka már tizenöt érmet is hozott.

Előttünk az új év, reméljük minden csak még jobb, több, színesebb, erősebb, hajlékonyabb lesz… Akinek kedve támadt csatlakozni, még a téli szezonra is válthat bérletet, vagy figyelje az ELTE-BEAC Polefitness Facebook és @eltebeacpole Instagram oldalakat, hiszen a tavaszi szezonról itt ad majd hírt a szakosztály.

Addig is, néhány tanítványunk mesél a szakosztály mindennapjairól:

„Mióta beléptem BEAC tükrös termébe, a rúdsport hamar a mindennapjaim részévé vált. A trénerek vigyázó kezei között biztonságban érzem magam, így pár hónap alatt – a nulláról - ugrásszerűen hatalmasat fejlődtem. Többek között részt vettem életem első rúdsport versenyén, ahol a rengeteg gyakorlás és kemény munka gyümölcseként első helyezést értem el. A „lehetetlenekből” és kihívásokból sosincs hiány, alig várom, hogy bemutathassam a legújabb trükkjeimet a következő versenyen.” – Kocsis Dorka

Az őszi szezon nagy váltást hozott az életembe. Eljutottam a rúdon arra a szintre, hogy már nem csupán képek alapján szeretnék elemeket elsajátítani, hanem egy másik irányba szeretnék továbbfejlődni. Ez pedig nem más, mint a versenyzés, egy egész koreográfia megtanulása, elemek dinamikus kombinációinak kivitelezése. Tizenéves korom óta nem álltam színpadon, es sosem gondoltam, hogy egyszer eljön ez az idő, amikor az motivál, hogy minél szebben bemutathassam mindazt, amit a BEAC Pole adott nekem. Ebben óriási szerepe van természetesen az edzőnknek, Lillának, aki edzésről edzésre bizonyítja, hogy a lehetetlen nem létezik. Hisz bennünk, és kizavar bennünket a komfortzónánkból. Emellett az edzős társak, a rudas lányok, is nagy szerepet játszanak a BEAC Pole iránti szeretetemben. A közös szenvedés és sikerek, a fejlődés öröme mind összekovácsolnak bennünket.” – Kecskeméti Juci

„Most januárban lesz 2 éve, hogy az ELTE BEAC Polefitness csapatának a tagja vagyok. Ezelőtt még nem volt olyan sport, ami ennyire motivált volna. Kezdetben mindig néztem a többieket, akik a terem másik felében extrémebbnél extrémebb dolgokat csináltak a rúdon, és az volt előttem, hogy én is el akarok odáig jutni. Mára a teremnek én is abban a felében vagyok, amiről áhítoztam korábban. Az edzések nagyon felépítettek és személyre szólók; szintrendszer szerint haladunk, amit egy vizsgával koronázunk. Az edzőnk, Lilla –aki egy kisebb (közel 200 fős) családot teremtett – mindig külön tekintettel van az egyéni motivációinkra, és igyekszik feldobni az amúgy is szuper edzéseinket: poledance, nyújtás, polewarrior, poleflow, versenyfelkészítő, na meg persze a workshopok. Már kezdődik is a téli szezon, amit hatalmas lelkesedéssel várok. Remélem, hogy az állandóan bővülő polefitness csapatunknak a jövőben is meglesz a lehetősége a sok-sok edzésre, és még többen átélhetik velünk ezeket az élményeket ebben a jól működő rendszerben, közösségben, családban.” – Kőfalvi Meli

„A Polefitness órák azok, ahová az ember egy hosszú nap után újra hazaérkezhet a mosolygós arcok közé, ahol kölcsönös bizalommal és bátorítással telnek az órák, és ahol a fejlődés folyamatos és látványos. Edzőink szívvel-lélekkel odafigyelnek ránk és gondoskodnak arról, hogy motiváljanak minket. Lehetőségek tömkelege rejlik ezekben az órákban, a szintvizsgáktól kezdve hasonló jellegű, de mégis más dolgok kipróbálásáig például karika workshopok formájában és nem utolsó sorban a terem falai között szövődő barátságokra gondolok itt. Egy szó mint száz, a repertoár színes és kifogyhatatlan, az emberek fantasztikusak, és mindig jó egy ilyen helyre csöppenni, nem? Már alig várom a tavaszi szezont, és mindent, amit tartogat számomra.” – Bakos Lilla

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech