Nemzetköziesítés a BEAC-ban
Sportnapot rendeztünk a külföldi hallgatóknak, valamint együttműködési megállapodást kötöttünk az Erasmus Student Networkkel
Február 10-én immár második alkalommal rendezte meg a BEAC és az ELTE Nemzetközi Iroda az Orientációs Napok Sportnapját. A rendezvény célja, hogy az ELTE-re érkező külföldi hallgatók már a félév elején egy összetartó közösséget formáljanak az egyetemi sport által. Emellett együttműködési megállapodást is kötött a BEAC az Erasmus Student Network magyarországi szekciójával, amelynek köszönhetően a szervezet tagjai ezentúl kedvezményesen sportolhatnak a klubban.
Február 10-én, péntek délután a világ minden tájáról érkezett hallgatók nem csak a csapatsportágakat – mint a labdarúgás, a röplabda és a kosárlabda – hanem a BEAC és az ELTE sportkínálatában is szereplő, igen népszerű dinamikus jógát, aerobikot, kettlebellt, funkcionális köredzést, és a zumbát is kipróbálhatták, valamint egy látványos cheerleader bemutatót is megtekinthettek.
A BEAC edzői és az ELTE HÖK sportösztöndíjasai által tartott edzéseken lelkesen és aktívan részt vevő hallgatók 16 országból érkeztek, többségük Németországból, Olaszországból, Spanyolországból, de képviseltette magát Szíria, India, Kína, Japán, Hollandia, Észtország, Belgium, Azerbajdzsán, Ecuador, Dánia, Finnország, Lengyelország és Románia is.
A BEAC elkötelezett az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyik kiemelt stratégiai fejlesztési irányában, a nemzetköziesítés folyamatában. A Sportnap mellett jól mutatja ezt az az együttműködési megállapodás is, amelyet a klub és az Erasmus Student Network kötött, melynek köszönhetően bármely Magyarországon tanuló külföldi hallgató, aki ESNcard-dal rendelkezik, ELTE-s, kedvezményes árakon vehet részt a BEAC edzésein, vásárolhat bérletet, függetlenül attól, hogy ELTE hallgató vagy az ország más felsőoktatási intézményében tanul.
Legyen szó az ELTE Nemzetközi Irodájával szoros együttműködésről, a külföldi hallgatóknak szervezett angol nyelvű edzésekről, az angol nyelvű sportkiadványokról, vagy a tavalyi évben nagy sikerrel megrendezett első University Sports Festival Budapest rendezvényről, az ELTE sportegyesületeként a BEAC is mindent megtesz a nemzetközi hallgatók kiemelt kezelése érdekében.