Ergométer

MEFOB-bronzot lapátoltak össze női tízevezőseink

2014. 04. 28.
Ergométer

Női csapatunk a harmadik helyen, míg fiaink hajója az ötödik pozícióban ért célba a budai Duna-ágon lebonyolított 24. Széchenyi Évadnyitó Evezősversenyen.

Evezés: A Danubius Nemzeti Hajós Egylet szervezésében idén immáron 24. alkalommal került megrendezésre a Széchenyi Évadnyitó Evezősverseny. Idén először fixüléses tízevezősök kategóriájában is Magyar Egyetemi és Főiskolai Bajnokságot rendeztek. A férfiak versenye a Margitsziget északi végéből indult a budai Duna-ágon, ezt követően rajtoltak el a hölgyek is. Az ELTE-BEAC Kajak-kenu női csapata kiváló versenyzéssel a harmadik helyen végzett, míg férfi evezőseink az ötödik helyen ért célba.A díjátadóra a Danubius Nemzeti Hajós Egylet székháza előtt került sor.

dobogós lányokSportolóink, Sótonyi Zita és Sebess Viktor sportösztöndíjasok szervezéseben heti két alkalommal tartanak edzéseket - sőt 1 kreditért testnevelésként is felvehető a kurzus - az ELTE vízitelepén, ahova kedden és csütörtökön minden érdeklődőt szeretettel várnak. Evezőseink következő megmérettetése sem várat magára sokat: május 1-én a Dunai Egyetemek Regattáján a nyolcpár evezősökön és a sárkányhajósokon a sor. A versenyről készült hangulatképek megtekinthetőek az ELTE-BEAC Kajak-kenu Facebook oldalán.

Körkép a hétvége további ELTE-BEAC-os mérkőzéseiről, eredményekről:

Atlétika: ELTE-dominancia a Budapesti Egyetemi Atlétikai Bajnokság második fordulójában is! A BHSE sportlétesítményében rendezett megmérettetésen kilenc felsőoktatási intézmény 205 hallgatója 7 versenyszámban – 100 méteres síkfutás, 800 méteres síkfutás, távolugrás, magasugrás, súlylökés, gerelyhajítás, 4x200 méteres váltó – állt rajthoz. Az első fordulóval ellentétben ezúttal a férfiak remekeltek: a gerelyhajítást leszámítva minden számban ELTE-s arany született, míg a néhány hete brillírozó hölgyeknél ezúttal ezüst- és bronzérmeknek örvendhettünk. Ezek az eredmények az összesített pontversenyben azt jelentik, hogy atlétáink toronymagasan kiemelkedtek a mezőnyből: 150 egységet gyűjtöttek s eközben a második Corvinusra 117 pontot vertek!

Mindeközben a BEAC atlétái április utolsó hétvégéjén öt helyszínen, az ausztriai Pernitz-ben, Etyeken, Hatvanban, Óbudán és Soroksáron álltak rajthoz és szereztek összesen 10 dobogós helyezést. Részletek a BEAC Atlétika honlapon olvashatóak!

Aerobik: Nagy Fanni negyedik helyen zárt az aerobik MEFOB-on! Az immáron másodjára - a Magyar Testnevelési Egyetem sportegyesülete által - megrendezett eseményre nem csak izgalmas programjai miatt érte meg kilátogatni, hanem igazán profi mezőny gyűlt össze a fő megmérettetésre is. A TFSE aerobikosai nemzetközi versenyeken is bizonyítottak már, hiszen ott voltak a 2011-ben a Kínában (Shenzenben) megrendezett Universiádén. Többen közülük a magyar válogatott tagjaként 2012-ben a szófiai vb 6. helyezését-, valamint a kolumbiai Világjátékok 4. helyezését szerezték meg hajszállal lemaradva a nem olimpiai játékok "olimpiájának" dobogójáról. A bajnokságon az amatőrök is kipróbálhatták magukat és a profikkal együtt részt vettek egy jó kis aerobik órán, illetve a Fitnesz nap valamelyik programján. Fanni, az ELTE rekreáció szakos hallgatója és egyben az ELTE-BEAC aerobik oktatója kiváló teljesítményével éppen csak lecsúszott a dobogóról.

Súlyemelés: Sóti Zsolt MEFOB-aranya révén immáron súlyemelésben sem súlytalanok! 2014. április 26-án a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) rendezték meg az idei Magyar Egyetemi és Főiskolai Súlyemelő Országos Bajnokságot, amelyen 34 fő indult el 13 felsőoktatási intézmény képviseletében. A korábbi Universiádé-győztes és főiskolai világbajnok Nagy Péter indulása megkoronázta a bajnokságot. Ő annak ellenére elindult, hogy két héttel korábban nagy harcot vívott az Európa-bajnokságon. Több súlycsoportban élvezetes küzdelmet vívtak az érmekért és helyezésekért.

ELTE-s részről három súlycsoportban is kiváló eredményeket jegyezhettünk fel: Sóti Tamás lökésben és szakításban is maradandót alkotott, összetettbeli elsőségéhez nem is férhetett kétség, míg a 85 kilogrammban induló Kakatics Máté és a 105+ kilogrammban induló László Tas egyaránt bronzérmet ért el. A bajnokság eredményei és az egyes gyakorlatok videó-felvételei megtekinthetők: www.msszinfo.hu oldalon. A legeredményesebben ismét a BME (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) hallgatói szerepeltek, de nagyon erős gárdával állt fel a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem is.

IMG_20140426_185202 (1)Tollaslabda: ELTE-s sikerek egyéniben a Zrínyi Kupán! A házigazda Honvéd Zrínyi SE szervezésében április utolsó hétvégéjén amatőr versenyre került sor, amelyre főleg budapesti egyesületekből érkeztek indulók - közöttük a torna legnépesebb, 10 fős csapatát adó ELTE-vel. A versenyen egyéni és páros számokban is lehetett nevezni, a mieink sikertörténete leginkább az előbbi műfajhoz köthető. Cseh Anita és Tóth Richárd parádés játéka révén a női és férfi egyes kategóriáját is besöpörte az ELTE, így versenyzőink a következő havi megmérettetésen védhetik meg a vándorserleget! Mindeközben Gráber Brigitta női egyéniben az előkelő harmadik helyet szerezte meg, míg a Gráber Brigitta-Tóth Richárd tandem egy hajszállal maradt le a dobogóról. Folytatás májusban!

Női kosárlabda: A Nyíregyháza sem tudta megállítani a Mozsolics Judit vezérletével szellemesen és ötletesen játszó BEAC-ot. Ezzel a sikerrel lányaink az utolsó forduló eredményétől függetlenül már a bajnoki döntő egyik biztos résztvevői.

(Amatőr Női NB I. rájátszás) NyFSE-NyKS – ELTE-BEAC Újbuda 81-93 (16-20, 26-23, 21-21, 18-19)

Mindeközben serdülő csapatunk a főtábla 3. fordulóját is veretlenül nyerte meg, így országos döntőbe jutottak!

BEAC-Újbuda Kosárlabda Akadémia/A – Török Flóris Törekvés SE 84-41 (18-10, 21-14, 17-7, 28-10)

Férfi kézilabda: Bravúrgyőzelem a Möse II. otthonában! A Budapest Bajnokság legutóbbi fordulójában csapatunk a pontvadászat 3. helyén álló MÖSE II.-vel mérkőzött meg. Az első félidőben Rippert Bálint "fiai" fegyelmezett játékukkal közel tudtak maradni az ellenfélhez, amihez a második félidőben ellenállhatatlan teljesítmény párosult. A mieink védekezése összeállt, amelyről sokatmondó tény, hogy a második játékrészben mindösszesen 8 gólt kaptunk! A srácok szervezett játékuknak köszönhetően megfordították a mérkőzést és az utolsó percekben már nem volt veszélyben a győzelmük.

(Budapest Bajnokság) MÖSE II. BEAC 25-29 (17-14)

Női futsal:

(NB I. alsóházi rájátszás) ELTE-BEAC Tolna-Mözs 0-6

Hétvégén hosszú út várt az ELTE-BEAC női NB II. csapatára, mivel Berettyóújfalura látogattak. Rossz előjelekkel készültek hölgyeink a meccsre: több sérültjük, hiányzójuk is akadt, de végül sikerült három mezőnycserével leutazniuk. A csapatban egy debütáns is szerepelt Malik Dóra személyében, aki meggyőző teljesítményt nyújtott rögtön első meccsén. Az első félidőben a hazai csapat dominált, több nagy helyzetük is volt, de a mieinket Sajben Marcell jól felkészítette pontrúgásaikból. A félidei döntetlen állás nagyban ennek is köszönhető. A legnagyobb helyzet a hazai dominancia ellenére a mi lányaink előtt adódott: Keszi Orsi center pozícióból gyönyörű passzt adott Maliknak, akinek lövése kevéssel kerülte el a felső sarkot. Fordulás ideje korán megsérült Keszi, így innentől kezdve még kevesebb variációs lehetősége maradt Sajben Marcellnek. Kapunkban az egy-egy félidőt védő Móczik Alexandra és Hajdu Orsolya remekelt, illetve az összes mezőnyjátékosunk meggyőző teljesítményt nyújtott. A 22.percben egy gyönyörű szabadrúgás után szerzett vezetést a hazai csapat, és innentől kezdve a mieink átvették a meccs irányítását a visszazáró berettyóújfaluiak ellen. Több lehetőségük is akadt hölgyeinknek az egyenlítésre, de sajnos a befejezésnél nem koncentráltak eléggé, így egyetlen gól döntött a három bajnoki pont sorsáról.

(NB II. ) MVFC Berettyóújfalu – ELTE-BEAC 1-0

Férfi futsal:

(NB II. Közép csoport rájátszás) ELTE-BEAC – Monori SE

Nagypályás labdarúgás:

(BLASZ III.) ELTE-BEAC – Futballféria 4-3

(BLASZ IV.) Pénzügyőr II. – ELTE-BEAC II. 5-0

Női röplabda:

(Budapest Bajnokság) ELTE-BEAC – Budai XI. "A" 3:1 (19:25, 26:24, 27:25, 25:18)

Férfi vízilabda:

(Budapest Bajnokság) Budaörsi ÚVVSE – ELTE Vízilabda DSK 11-9 (4-3; 1-3; 3-2; 3-1)

ELTE Vízilabda DSK – Octopus SE 15-16 (4-5; 2-6; 3-3; 6-2)

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech