Mai napig a régi csapattársak fülében cseng az a jellegzetes hang, amellyel a címben szereplő mondatot Helyey László a BEAC-öltöző padjára felállva zengte. A sokak által leginkább szinkronszerepeiről - Mátyás király, Gérard Depardieu - ismert színművészünk érettségijéig klubunk labdarúgó csapatában rúgta a bőrt az 1960-as években, de inkább csak az edzés és a futball szeretete motiválta. Már akkoriban sem áll távol tőle a színészi pálya.

1975-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött. 1978-tól a Nemzeti Színház művésze, majd 1982-ben a Katona József Színház alapító tagja volt. 1984-től ismét a kaposvári Csiky Gergely Színház társulatában játszott. Később a Pécsi Nemzeti Színházban és a szolnoki Szigligeti Színházban is fellépett, majd 1992-től a Budapesti Kamaraszínházban folytatta. Közel félszáz filmben és csaknem száz színdarabban játszott. Például Beckett Godot-ra várva című drámájában vagy Moliére Tartuffe-jében, de eljátszotta Rostand Cyrano de Bergeracját is. Utolsó bemutatója A bolondok grófja volt az Újszínházban 2013 októberében. 1991-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki.

Közel félszáz film- és száz színdarabbeli szereplése mellett az egyik legkedveltebb szinkronhangként vívta ki a szakma és a közönség elismerését. Nagy szeretetnek örvendett a gyerekek körében, mert a magyar népmesék Mátyás királya és az ő hangja elválaszthatatlan volt számukra.

Nagy hatással volt rá a kettős rangadók élménye, a grundok emléke, a gombfocicsaták – az ő együttese a Fradi volt – az edzések hangulata, így később akármilyen munkahelyen dolgozott - többnyire a színházaknál -, mindig propagálta, hogy legyen foci. Agilisnak bizonyult futballügyben, annak ellenére, hogy magát nem tartotta vezéregyéniségnek.

Következzen néhány személyes gondolat régi BEAC-os csapattársától, Kerényi Nándortól, aki két éven át egy csapatban játszott a színművésszel: "Még az ificsapatban rúgtuk együtt a bőrt Lacival, akiben egy szimpatikus fiatalembert ismertem meg. Igazi csapatjátékos volt, aki minden tőle telhetőt megtett a pályán. De nem csak a gyepen villogott, a művészi véna már akkoriban is a zsigereiben volt. Néhanapján egy-egy verset is elő tudtunk csalni Laciból az öltözőben, nem csoda, hogy állandóan a jó hangulat lett úrrá a csapaton. '66-ban besoroztak, majd mikor visszatértem a BEAC-hoz, ő már más utakat járt, de a későbbiekben is tartottam vele a kapcsolatot."

Helyey Lászlót az Újszínház saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.