Szarvasűzők 2014

Lecsaptak a dobogós helyekre a Gepárdok a Bosch Szarvasűzők Váltóversenyén!

2014. 04. 08.
Szarvasűzők 2014

Három szakaszgyőzelemmel és bronzéremmel zárta az ELTE-BEAC Gepárdok csapata az ország legrégibb egyetemi futóversenyét, a Bosch Szarvasűzők Váltóversenyt.

Teljessé vált az ELTE-BEAC Gepárdok csapatának éremkollekciója az ország legrégibb egyetemi versenyén és egyben leghosszabb MEFOB-ján. Futóink a Bosch Szarvasűzők Váltófutóverseny korábbi viadalain felállhattak már a dobogó legfelső és második fokára is, míg idén a rendkívül erős mezőnyben a bronzérmes pozícióig szedték a lábaikat az Eger és Miskolc közötti 75 kilométeres távon. A 12 szakaszból álló versenyen Kata Ferenc, Borsányi Dániel és Knell Róza révén 3 etapot is a mieink nyertek meg, de nem érheti panasz a többiek teljesítményét sem. Együttesünk végül 4 óra 54 perc 24 másodperces összidővel – 3 perc 56 másodperces kilométerenkénti futással – a harmadik pozícióban zártak.

Ezen kiváló eredménysorok kapcsán érdemes megjegyeznünk, hogy a kezdőktől a tapasztalt futókig minden futni vágyót szeretettel vár az ELTE-BEAC Polythlon és annak futó csapata, a Sashegyi Gepárdok. A kezdők Keresztesi Gittát (20/530-9763), a haladók Pelsőczy Attilát (20/823-2378), az igazán tapasztaltak keressék bátran Szabó Gábort (20/777-4237), ha szeretnének egy jó hangulatú, befogadó társasággal edzeni.

Az ELTE-BEAC Gepárdok tagjai és a szakaszok:

1. szakasz: 4,2 km / nincs szint Kata Ferenc 15:30 (szakaszgyőzelem)
2. szakasz: 7,3 km / 10 m szint Allaga Tamás 28:37
3. szakasz: 9,6 km / 90 m szint Szakács Dávid 38:16
4. szakasz: 6,0 km / 40 m szint Iván Márk 27:09
5. szakasz: 5,6 km /150 m szint Borsányi Dániel 19:36 (szakaszgyőzelem)
6. szakasz: 6,4 km /200 m szint Borsányi Dániel 27:23 (2. hely)
7. szakasz: 4,9 km / 40 m szint Khell Róza 18:40 (szakaszgyőzelem)
8. szakasz: 4,0 km / nincs szint Garai Ágnes Szonja 15:40 (3. hely)
9. szakasz: 12,3 km / nincs szint Kuti András 41:37
10. szakasz: 4,1 km / nincs szint Kuti András 16:25
11. szakasz: 5,2 km / 90 m szint Ferenc Kata 22:21 (2. hely)
12. szakasz: 5,2 km / 90 m szint Székely Gellért 23:10 (10. hely)

Részletes eredménylista a verseny honlapján!

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech Sportoló Nemzet