Bronz

Bronzba foglalt tavaszi labdarúgó-hadjárat

2015. 06. 10.
Bronz

Drámai pillanatokat élt át Szabó András együttese a BLASZ III. zárófordulójában: a 91. percben értékesített büntető révén kiharcolt siker életben tartotta a dobogós reményeiket, amit a rivális veresége teljesített ki.

Nagypályás labdarúgás:

Forgatókönyvírók sem rukkolhattak volna elő izgalmasabb történetszövéssel, mint amit az élet a BLASZ III.-as bajnokság hajrában produkált. Az utolsó fordulóra leegyszerűsödött a képlet Szabó András vezette társaságunk számára: kizárólag sikerrel és a nagy rivális Büske bukásával érhették el a harmadik helyet. A számok nyelvén mindez az jelentette, hogy a kilenc lehetséges végkimenetelből mindösszesen egy bizonyult a mieink számára kedvezőnek - nem túl sok. A lebonyolítási rendszer sem igazán támogatta együttesünket: amíg fiaink szombaton győzelmi kényszerben léptek pályára, addig a többségében jogászok alkotta Büske vasárnap délután már az eredményünk ismeretében.

Csapatunk nem mindennapi hajrát követően tartotta életben bronzos reményeit! A Budakeszi SC nem feltartott kezekkel érkezett a Varga Zoltán Sporttelepre, ám fiaink óriási elánnal vetették magukat a találkozóba és ez az első negyedóra végére kamatozott is. Helyzet helyzetet követett, mígnem Nizák Jenő középtávoli, csavart lövése utat talált az ellen kapujába. Gólszerzési lehetőségek kialakítására a folytatásban sem lehetett panaszunk, azok értékesítésére sokkal inkább. Hiába kontrolláltuk a játékot, a foci íratlan szabályainak értelmében a pontatlanság megbosszulta magát: a támadásban jobbára kontrákra és pontrúgásokra építő budakesziek egy védekezési hibát rögvest kihasználva 5 perccel az első félidő lefújása előtt egyenlítettek.

Együttesünk tartását mutatja, hogy idegeskedés és kapkodás helyett a szünet után még nagyobb nyomást helyezett a vendégekre, akik ideig-óráig még képesek voltak ellenállni. Szabó András frissítő szándékú cseréi a 70. percre hozták meg a hozzájuk fűzött reményt. Az elmúlt évtizedek BEAC-középpályás sorának elnyűhetetlen figurája, Gyurgyák János adott forintos labdát a tavasszal kirobbanthatatlan formában játszó Kulcsár Zoltánnak, aki ismét a mieinket juttatta előnyhöz. Az igazi fordulatok még csak ezután következtek! Három perccel a végső sípszó előtt a túlzott megnyugvás egy újabb pillanatnyi kihagyást eredményezett - na meg újabb egyenlítést. Ennek tükrében a hátralevő játékidő a mieink részéről a 'mindent vagy semmit' szellemiségében telt. Így történhetett meg, hogy a kényszerűségből középhátvédet játszó Flaskay Miklós 20 másodperc erejéig ismét visszatévedt eredeti helyére, s a rendes játékidő utolsó percében kivágott óriási sprintje végén az ütemtelenül kimozduló kapus gólhelyzetben buktatta a büntetőterületen belül. Piros lap, tizenegyes! A büntetőpont mögé az utóbbi időben nem csak hasznosan, hanem gólerősen is játszó Nizák Jenő állt: ugyan a kapuba álló mezőnyjátékos hozzáért a kapu bal oldalába tartó lövéséhez, védeni nem tudta. Csapatunk hozzáállásával kiérdemelte a meccs végső csattanóját! Az egész évben - különösen tavasszal - mutatott egységességnek köszönhetően gárdánk a nehezebb lépést megtette a dobogó legalsó fokához vezető úton, a bronz sorsa azonban a tavasszal még veretlen Törökbálint otthonába látogató Büske játékosainak kezében volt.

S mit ad Isten: a vasárnapi mérkőzésre kilátogató BEAC-delegáció kitörő örömmel konstatálta, hogy a hazaiak győzelmi szándékkal léptek pályára, és a vezetés megszerzését követően is attraktív játékkal rukkoltak elő a jogászok ellen. A folytatásban még az sem okozott óriási riadalmat, hogy a törökbálintiak egy buta kiállítás miatt megfogyatkoztak, ugyanis létszámhátrányban is háromgólosra növelték fórjukat. A Törökbálint FC győzelme egyben azt is jelentette, hogy a tavasszal 7-3-2-es mérleget produkáló ELTE-BEAC legénység nyakába ismét érem került, ami a szakosztály elmúlt másfél évtizedében ritkaságszámba ment. 2, 3, BEAC!!!

(férfiak - BLASZ III.) ELTE-BEAC – Budakeszi SC 3-2

daniAtlétika:

Dani Áron és Kenesei Zsanett neve is ott szerepel a csapat Európa-bajnokságra utazók listáján! Június 20-21-én Bulgáriában, Stara Zagorában rendezik meg a kontinensviadal második ligáját, amelyen nyolc országBulgária, Ciprus, Dánia, Horvátország, Izland, Magyarország, Szerbia és Szlovénia – atlétái lépnek pályára. A mieink célja, hogy felkerüljünk az 1. Ligába: ehhez az első kettő között kell végeznünk, ami a tavalyi tapasztalatokból kiindulva embert próbáló feladatnak ígérkezik. A magyar válogatott minap nyilvánosságra hozott listája még nem végleges, ám Szabó Imre edzette BEAC-os futóink helye megkérdőjelezhetetlennek bizonyult a válogatás során. Áron a 3000 méteres akadályfutásban áll rajthoz, többek között a "majdnem Euróa-bajnok", 8:20-as egyéni csúccsal rendelkező Mitko Tsenov társaságában. Nemzetközi verseny tapasztalatával felvértezett atlétanőnk, Zsanett az 1500 méteres síkfutásban vívta ki az indulási jogot.

cheer aoCheerleading:

Nincs megállás: a magyar bajnokságot követően az Austrian International Open-en méretett meg az ELTE Cheerleader társasága! Csordultig megtelt lelátó, tomboló közönség, villódzó fények, izgatott tekintetek, tökéletes gyakorlatok, valamint rengeteg kupa és érem. Talán így lehet a legegyszerűbben összefoglalni, mi is történt Schwechatban. A helyezések, valamint a szakmai pontozóbírói gárda egyöntetű visszajelzései alapján az ELTE delegációja tökéletes úton halad afelé, hogy remek szereplést nyújtson június 27-én Szlovéniában, az Európa Bajnokságon. A hétvégi verseny mérföldkőnek számított a csapat életében: a mieink ismét bebizonyították, hogy a sport iránti alázattal, az egymás iránti tisztelettel, valamint kitartással és odaadással nincs az álom, mely ne válhatna valósággá!

Eredményeink

Cheer Dance Team – II.hely

Coed Team – III. hely

Hungarian National Coed Group – II. hely

Hungarian National Freestyle Pom Double Dance (Veres Sisters) – I.hely

Hungarian National Partner Stunt (Gréti&Peti) – IV. hely

Hip-Hop Double Dance – II. hely

Partner Stunt (Enikő&Bálint) – VII. hely

Freestyle Pom Double Dance (Hanna&Patrícia) – III. hely

All Girl Group Stunt – IV. hely

Vízilabda:

(férfiak - Gyarmati Dezső Felnőtt Bajnokság, felsőház) Budaörsi UVVSE – ELTE-BEAC Vízilabda DSK 8-6 (3-1, 0-1, 3-3, 2-1)

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech