MEFOB 13

Bizonyították, érdemes mellettük kardoskodni!

2015. 05. 05.
MEFOB 13

ELTE-s aranyesőt hozott május első hétvégéje a cívisvárosban rendezett vívó MEFOB-on: kordozó legényeink mind egyéniben, mind csapatban pellengérre állították a mezőnyt!

Vívás: ELTE-s aranyérmeket hozó csörték Debrecenben! Május első hétvégéjén a korábbi évek hagyományait megtartva idén is a kelet-magyarországi egyetemváros adott otthont a vívók Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Bajnokságának. A Békessy Béla Vívócentrumban megrendezett tornán a hallgatók férfi-, női párbajtőr, tőr és kard egyéni, illetve csapat versenyszámokba nevezhettek: az Eötvös Loránd Tudományegyetemet mindkét nemben több sportolónk képviselte. Kardozóink nem is akárhogyan: az urak mezőnyében Ravasz Etele egyszerűen nem ismert legyőzhetetlen akadályt, míg bajtársa, Balázs Boldizsár csupán egy lépésre a biztos érmes helyekért vívott meccs előtt vérzett el. Rajtuk kívül Czájder Gábor a 15. helyen, míg Kmety Tamás a 16. pozícióban zárt. Legényeinknek sikerült átmentenie a formájukat a csapatversenyekre is: a párbajok során kizökkenthetetlennek bizonyultak, így okkal akasztották az aranyérmeket a nyakukba. A lányok viaskodása kapcsán már felemás élményről számolhatunk be. Párbajtőrözőink közül Balogh Adrienn a nyolcaddöntőbe - és egyúttal a 14. helyig - jutott, míg Ágoston Dóra a 21. pozícióban fejezte be a hétvégét. Kardvívásban hölgyeink is talpraesettebbnek bizonyultak! A csapatversenyek napján Benei Bernadett, Balogh Adrienn, Ágoston Dóra triója kiegyensúlyozott produkcióval a dobogó legalsó fokára állt fel - az egyéni küzdelmek során mindhárman a legjobb 16-ig jutottak.

sttSárga Teljesítménytúra:

Több mint 800-an vágtak neki az ELTE-BEAC Természetjáró Szakosztályának legmozgalmasabb rendezvényének! Budapest közeli fantasztikus tájakon kanyargó kaland várt a 9. Sárga Teljesítménytúra mezőnyére április 30-a és május 1-je között. Az előző évhez hasonlóan 6 különböző táv közül választhattak a természet szerelmesei: a már bevált 70, 50, 40, 20, 18 km-es szakasz mellett a tavaly bevezetett 10 kilométeres etap is a választási lehetőségek között szerepelt. Az Esztergom és Budaörs közötti távok széles választéka lehetőséget adott, hogy mindenki megtalálja a számára leginkább megfelelő etapot. A szervezők nagy örömére nem csak a 70-es távon volt közel rekordszámú 230 induló, hanem a legrövidebb 10 km-es és 18 km-es szakaszokon is tömegesen kapcsolódtak be a legfiatalabb sporttársak, a kezdők és a nagycsaládosok is. A korábbi évekhez hasonlóan a 18 km-es szakaszon indult ELTE hallgatókból és oktatókból álló csapat is, amelyhez idén is csatlakoztak a természetjárással és a BEAC-cal most ismerkedő fiatalok. A Hűvösvölgyön áthaladó hosszú távú gyalogló sporttársakat, illetve az 50 km-et hősisen teljesítőket egy-egy szelet pizzával lepte meg szakosztályunk. Idén még több energiát fektettek a szervezők a visszacsatolásra is: fotóktól hemzsegő közös emlékkönyv készítésére lelkesítik a résztvevőket, amelyeket a természetjárók közösségi profilján forrásmegjelölés mellett tesznek közzé.

naz_7716Modern jazztánc:

Gáláztak az ELTE Modern jazztáncosai! Ismét tapsáradattól vált hangossá az ELTE Mérnök utcai próbaterme: eképpen díjazták a nagy számban megjelenő érdeklődők az immáron két és fél éve működő modern kortárs tánccsoportunk produkcióját. Az április 30-ai bemutató színvonalában felülmúlta az ezt megelőzőt: csapatunk tovább gyarapította repertoire-ját és a 14 epizódból álló műsorban a fellépő csoportunkon kívül a sportágat az e félévi általános testnevelés kurzusok során űzők is megvillantották a tudásukat egy-egy vizsgaprodukcióval. Sportösztöndíjasuk, Wéber Edina megítélése szerint a hétről hétre szorgosan készülő lányok emlékezetes estet kerekítettek, de a munka tovább folytatódik, ugyanis már a "kertek alatt" a következő állomás, a Nemzetközi Művészeti Fesztiválon való megmérettetés.

kajakKajak-kenu:

Orrhossznyira az Európa-bajnoki finálétól Simán Fanni! A csehországi Racicében zajló kontinensbajnokságon a Magyar Kajak-Kenu Szövetség döntésének értelmében jobbára U23-as versenyzőket felvonultató magyar csapatban a mi lányunk is helyet kapott és állandó partnerével, Szilágyi Anettel "egy hajóban" a K2 500-as futamaiban állt rajthoz. Kajakpárosunk a második előfutamban mérettett meg először, amelynek hajrájában sikerült elcsípni a B-döntőt jelentő továbbjutó pozíciót. A középdöntő még nagyobb izgalmakat hozott versenyzőink számára: az 500 méteres sprinttáv végén 3 tizedmásodperc(!), azaz hozzávetőlegesen egy hajóorrhossznyi választotta el őket a harmadik helytől és egyben attól, hogy másik hét magyar egységhez hasonlóan a döntőben érmes helyezésekért lapátoljanak. Mostani szereplésüket a júniusi, bakui Európa Játékokon és az azt követő milánói, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon kamatozhatják.

curlingCurling:

Köszöntés és élménybeszámoló fogadja a világbajnok vegyes párosunkat a PPK-n! Esti tagozatos hallgatónk, Kiss Zsolt és az egyetemünkre idén felvételiző Palancsa Dorottya duója nem mindennapi tettet vitt végbe Szocsiban! Az oroszországi curling vb döntőjében 6-5-re múlta fel a svéd tandemet, ezzel a 2013-as finálét követően - akkor is Svédország bizonyult a szenvedő félnek - ismét a mieink nyakába akasztották az aranyérmeket. Ez a nemzetközi siker a tekintetben is nagy izgalmakat rejt magában, hogy a párosunk által oly eredményesen űzött sportágat jó eséllyel kerül be a 2018-as olimpia eseménynaptárába. Gondolatban nem nehéz tovább fűzni a szálakat, mit is jelenthetne ez a honi élsport számára... Maradjunk egyelőre két lábbal a földön, és gratuláljunk Zsoltéknak egy, a PPK Kazinczy utcai épületében tartott kötetlen beszélgető délután keretein belül!

futAtlétika:

BEAC-sikerekkel indult az év első pályabajnoksága! Tíz kilométeres versenyszámban rendeztek országos bajnokságot a Vasas SC Pasaréti Sportcentrumában, amelyre három - felnőtt, U23 és junior - korcsoportban neveztek a futók, köztük a minap óriási egyéni csúcsot "repesztő" és olimpiai A-szintet megközelítő Csere Gáspárral. A 75 főt számláló mezőnyben ott szerepelt az idei mezei OB-n érmes pozíciókban befutó sportolók is, de a szemfülesek a rutinos távfutók és az élvonalbeli triatlonosok nevét is felfedezhették a nevezési listán. Feltörekvő reménységünk, az U23-as kategóriát épp csak kinövő Farkas Dárius mit sem törődött a nevekkel, s a fél órát egy kicsivel meghaladó időeredményével a férfi abszolút mezőny 3. legjobbjának bizonyult. Női versenyzőink eredményei tovább fokozták kedélyállapotunkat: ELTE-s hallgatónk, Simona Staicu ugyancsak az abszolút kategória dobogójának legalsó fokára állt fel, míg a szorosan mögötte célba érkező Ferenc Kata összetettbeli 4. helyezése az U23-as kategóriában elsőséget ért.

Toronymagas ELTE-fölény a Budapesti Egyetemi Atlétikai Bajnokság tavaszi fordulójában! Közel 250 nevezés futott be 5 egyetem részéről - Budapesti Gazdasági Egyetemi, Óbudai Egyetem, Semmelweis Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem és az ELTE - az FTC népligeti atlétikai sportlétesítményébe vitt rendezvényre. A nők és férfiak mezőnye összesen 13 versenyszámban mérte össze erejét, és ezekből 9 ízben is egyetemünk hallgatója végzett az élen. Egyes kategóriákban valóságos ELTE-s háziversennyé avanzsált a bajnokság, ezzel nem meglepő módon az összesített pontversenyben élen végző társaságunk (146 pont) a többiek összegységének többszörösét termelte ki. A nőknél a legeredményesebbnek Ágostházi Réka bizonyult 3 aranyérmével, míg a férfiaknál Nováki Csaba a dobogó mindhárom fokára felállhatott a versenynap folyamán.

Kosárlabda:

(nők - Budapebst Bajnokság) ELTE-BEAC – Zsíros Akadémia Kőbánya

(nők - amatőr NB I.) TFSE ELTE-BEAC Újbuda 58-67 (9-12, 17-16, 20-21, 12-18)

(férfiak - NB II. Közép csoport) ELTE-BEAC – Kőbánya Old Boys 68-96 (16-28, 21-20, 18-24, 13-24)

Futsal:

(férfiak - NB II., rájátszás, 19-21. hely) KSK Limes SE – ELTE-BEAC 2-4

(férfiak U17 - NB II.) Kelen SC – ELTE-BEAC 0-9

(férfiak U17 - NB II.) KSK Limes SE – ELTE-BEAC 6-2

(férfiak U17 - NB II.) BME FC – ELTE-BEAC 2-4

Nagypályás labdarúgás:

(férfiak - BLASZ III.) Törökbálinti FC – ELTE-BEAC 0-0

(férfiak - BLASZ IV.) ASR Gázgyár II. – ELTE-BEAC II. 7-3

Vízilabda:

(férfiak - Gyarmati Dezső Felnőtt Bajnokság) ELTE-BEAC Vízilabda DSK – MAFC Schönherz 12-8 (2-1, 4-4, 4-2, 2-1)

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech