Jótékonysággal ünnepelte születésnapját a BEAC

2016. 11. 04.
DSC 3495 2

Rendhagyó módon ünnepelte alapításának 118. évfordulóját a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club

Rendhagyó módon ünnepelte alapításának 118. évfordulóját a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club.

Az 1898. november 5-én alapított BEAC, valamint az ELTE Sportiroda (Szolgáltató Központ) és a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) kezdeményezésére idén első alkalommal került megrendezésre a Jótékonysági Egészségséta az Egyetemi Sport Nemzetközi Napján, Budapest egyik legrégebbi futóversenyének, a 31. alkalommal megrendezett 5vös 5km futóverseny kiegészítő programjaként.

A Jótékonysági Egészségséta célja, hogy a sportolókat, az egyetemi hallgatókat és dolgozókat nemes célok támogatására buzdítsák a sporton keresztül.

A résztvevők – köztük az ELTE, és számos más budapesti egyetem hallgatói, oktatói – 186.500 forintnyi adományt gyűjtöttek a Bethesda Gyermekkórház Alapítványa számára.

A jótékonysági gyűjtés zárásaként a jelképes oklevelet november 4-én Csere Gáspár, a BEAC riói maratoni futója, az ELTE egykori hallgatója és 5-szörös 5vös 5km győztes, valamint Kiss Ádám MEFS elnök, Ilyash György, az ELTE Sportiroda vezetője, illetve Székely Gellért, a XXXI. 5vös 5km főszervezője adták át Bencze Jánosnak, az Alapítvány igazgatójának.

Balról: Ilyash György - ELTE Sportiroda vezető, Kiss Ádám - MEFS elnök, Bencze János - Bethesda Alapítvány igazgató, Csere Gáspár - a BEAC riói olimpikon maratoni futója, Székely Gellért - a XXXI. 5vös 5km futóverseny főszervezője

Az 5vös 5km futóverseny és a Jótékonysági Egészségséta támogatója az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar. A kezdeményezés az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő “Fiatal felnőtt tehetségek társadalmi felelősségvállalását elősegítő programok támogatása” című pályázati támogatás keretében valósult meg.

ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft.