Jön az 'erőltetett menet' első állomása: Hétfőn a Nyíregyháza érkezik Újbudára
A ’brazilosított’ szabolcsiak ellen is megtartaná hibátlan hazai mérlegét a BEAC a rájátszásban.
Három hét szünetet követően, egy héten belül háromszor is pályára lép az ELTE-BEAC csapata a Férfi Futsal NB1-ben, elsőként most hétfőn. Béni Zoltán fiai remek első etapot produkáltak az alsóházban, öt kört követően ugyanis 10 pontot gyűjtöttek, aminél nem volt jobb mutató a mezőnyben ebben az időszakban – ahogyan a rúgott és a kapott gólok esetében is egyetemistáink teljesítettek a legjobban eddig. Ennek eredménye, hogy jelenleg három együttest is maga mögött tudhat a BEAC: A Rubeolát, az MFA-t és a Nyíregyházát, hétfőn este utóbbi látogat a Sport11-be. Béni Zoltán a rájátszást megelőző nagyinterjúban a második legerősebbnek titulálta a szabolcsiakat, ehhez képest, jelen pillanatban a kiesés ellen menekülnek – mindössze öt pontot zsákoltak be a playoffban, otthonuktól távol pedig egyet sem, ám, mint tudjuk, mindig a ’sebzett vad’ a legveszélyesebb.
A három eddigi csörtén, két, szűk nyíregyházi siker (idegenben 2-3, otthon 3-4) mellett a playoffban döntetlenre végeztek a felek. Lovas Norbert csapatában két brazil légiós is helyet kap, közülük kétségtelenül a Bajnokok Ligája góllövőlistáján tavaly még negyedikként záró Maneca okozhat nagyobb fejfájást a védőinknek. A 25 éves dél-amerikai támadó láthatóan megértette, mit várnak tőle a Nyírségben, mert az alapszakaszbeli szerény termést (három gól) követően a rájátszásában már ötnél jár. A BEAC ellen a Sport11-ben már betalált egyszer, sőt a playoff nyíregyházi, 3-3-ra végződő nyitómérkőzésén duplázni tudott. Mégsem ő, hanem a 15 gólos Kovács Béla a szabolcsiak a legeredményesebb játékosa. Amilyen fogatlan oroszlánok a vendégek idegenben, olyan veszélyesek egyetemistáink az ’oroszlánbarlangban’: sorozatban a MFA, a Nyírbátor és a Rubeola is behódolt, ráadásul utóbbi kettőnél négy góllal bizonyultak jobbnak a fiúk.
A nyíregyházi playoff-rajt a BEAC talán legfontosabb meccse volt a szezonban, a most következő pedig hasonló jelentőséggel bír: A tét óriási, mert ha a BEAC nyerni tud és a Rubeola pontot rabol a Magyar Futsal Akadémia otthonában, akkor az utolsó három együttest valamelyest leszakítaná maga mögött és önbizalommal mehetne bele a hátralévő négy meccsbe.
Béni Zoltán: Nagyon távolinak tűnik már az utolsó mérkőzésünk, de az a meccs is azt bizonyította, hogy továbbra is keményen kell dolgozni, mert minden meccs egy-egy fordulóponton, vagy pontokon múlik, ezért pedig rengeteget kell tennünk azért, hogy ezek nekünk kedvezzenek. Ennek fényében készültünk a válogatott szünetben is. A rájátszás előtt a Nyíregyházát tituláltam a második erőnek az alsó házban és ezt továbbra is tartom annak ellenére, hogy most nem ott helyezkednek el. Ebből fakadóan nagyon nehéz meccset várok. Az elkövetkező szakasz egy erőltetett menet lesz, egy hét leforgása alatt három meccset is játszunk, ami a profiknak is megerőltető, hát még nekünk és akkor a MEFOB Final Fourt nem is említettem. A szezonban többször előfordult, hogy hiányzónk volt, most is lesz, de egy cél lebeg a szemünk előtt. Bizonyítani akarjuk, hogy ez a társaság az első osztályba tartozik!
Oswald Dániel: Egy nehéz mérkőzés vár ránk hétfőn, de bizakodóan várjuk. A rájátszásban eddig otthon a Sport11-ben hibátlanok vagyunk és amellett, hogy sok gólt lőttünk, három hazai mérkőzésen csak három gólt kaptunk. Kapusként ez számomra óriási pozitívum, függetlenül attól, hogy véleményem szerint a védelmünk az alapszakaszban is stabil volt, de a fiúk az elmúlt öt meccsen még fegyelmezettebben védekeznek. A Nyíregyháza lépéskényszerben van, szerintem nem úgy teljesítenek, ahogy azt mindenki elvárta volna, tekintve hogy a télen légiósokat igazoltak. Náluk osztoztunk a pontokon, de itt most mi lehetünk előnyben. Három óra utazással a lábukban, a Sport11 nem valami népszerű talaján, amit mi már megszoktunk, valamint a negatív formájukat tekintve nem kérdés, hogy csak a három ponttal lennénk elégedettek.
Férfi Futsal NBI., Alsóházi rájátszás
6. forduló
ELTE-BEAC – Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
Helyszín: Sport11, Budapest.
Időpont: április 24., 20:45
Jegyár: 1000 Ft
Élő közvetítés: 1898 BEAC – Youtube