Ismét a Budapest Bajnokságban az ELTE-BEAC asztaliteniszezői!
Az ELTE-BEAC I. számú asztalitenisz csapata négy év után ismét a Budapest Bajnokságban képviselheti majd egyetemünket és egyesületünket. A feljutás elsősorban az idei (tavaszi) idény jó szereplésének köszönhető, tizenegy mérkőzésből egy döntetlen és egy vereség mellett kilencszer tudott győzni a csapat.
Nagyban köszönhető ez az eredmény a szeptember óta nálunk játszó Pósfai Lőrincnek, aki 88%-os teljesítménnyel a mezőny harmadik legjobb játékosa lett. Ezenkívül Halasi Dávid 74%-os teljesítménye is kiemelkedő.
Természetesen szakosztályunk másik két csapata is tovább folytatja a különböző bajnokságokban a küzdelmet. Az idén hozzánk csatlakozó négy új ELTE-s sporttárs mellett továbbra is várjuk mindazokat, akik akár hobbi-, akár versenyszinten szeretnének asztaliteniszezni és egy jó ELTE-s közösség tagjai lenni.
Kapcsolódó linkek: