Idén is nyakon öntötték a vizsgaidőszakot egy vízisport nappal!
Élménybeszámoló a június 7-ei sportnapról, amelyet a főszervezők az ELTE-BEAC Sportpályázatának keretein belül, egyesületünk munkatársai és a sportösztöndíjasok segítségével valósítottak meg.
Laza és „felhőtlen” szórakozásban lehetett része azoknak, akik június 7-én, vasárnap kilátogattak a PPK sportnapjára az ELTE Vízisport-telepére. Az érdeklődők a vizsgaidőszak monotonitásából, valamint a munkahelyekről kiszakadva egy kellemes, sportos napot tölthettek együtt. A folytatásban a főszervezők beszámolóját olvashatjátok:
"Lassan hagyománynak tekinthető, ha az ELTE PPK Családi Sportnapot tart az ELTE-BEAC sportpályázatának köszönhetően, akkor a kilátogatókat szikrázó napsütés és laza, „felhőtlen” szórakozás fogadja az ELTE Vízisporttelepén. A szervezők és az ELTE PPK HÖK Animátori Kör tagjai már fél kilenckor megérkeztek a telepre, hogy mindent előkészítsenek az első érkezőknek. Kilenc óra után már megérkeztek az első bátrak a Közvágóhídtól HÉV-vel, majd gyalog végig a Vízisport utcán a célig, többen kerékpárral, a kisgyerekesek autóval jöttek.
Szépen nyírt fű, hatalmas szabad tér a sporthoz, gondosan előkészített kajakok, kenuk várták őket. Idén Balogh Szilárd volt az esemény „főszakácsa” aki tüstént neki is látott az előző este már előkészített alapanyagok, valamint a főzéshez szükséges eszközök összeállításához. Ezalatt az animátorok pedig előkészítették a játékokat, amiket a gyerekeknek és nekünk hoztak. A tavaly méltán népszerű gyorstollaslabda pálya és a BEAC által biztosított sátor is hamar felállításra került amely nagy szolgálatot tett egész nap árnyékot biztosítva a gyermekeknek. Nem volt nehéz a sportszervezőknek a vízre csábítani a kevésbé gyakorlott, de annál bátrabb érdeklődőket, a gyorstollashoz is akadt partner mindig. A sárkányhajóba kicsik és nagyok mentőmellényben szálltak a vízre, lapátjaikkal egy ütemre hasították a vizet, borulás nélkül, sugárzó arccal érkeztek vissza a partra. Ekkorra már a paprikás krumpli is elkészült, amely nagyon finomra sikeredet. Aki ebben a hőségben csak valami könnyebbet szeretett volna fogyasztani, azoknak Szasza hideg görögsalátával is készült.
A kilátogatók élvezték a napsütést és segítő kézben sosem volt hiány. Az apróságok festettek, labdáztak, rohangáltak, néha nyúzták a szüleiket, ahogy ez ilyenkor már lenni szokott. Már alig várjuk, hogy jövőre újra megrendezhessük!"