Gerendási és Kenesei felnőtt magyar bajnok lett!
A hétvégi felnőtt országos bajnokság szép sikereket hozott a BEAC-os atléták számára. Az első bajnoki címet Gerendási Eszter gyűjtötte be háromezer méteres gyaloglásban egy nagyon meggyőző, kemény iramú versenyben (12:46,43). A másik bajnoki címet egy órával később Kenesei Zsanett nyerte 800 méteren.
A hétvégi felnőtt országos bajnokság szép sikereket hozott a BEAC-os atléták számára.
Az első bajnoki címet Gerendási Eszter gyűjtötte be háromezer méteres gyaloglásban egy nagyon meggyőző, kemény iramú versenyben (12:46,43). Eszter új egyéni csúcsa egyben új SYMA csarnok csúcs. Többszörös válogatott gyaloglónk így látta a versenyt:
– Az első ezer méter nagyjából ugyanolyan volt, mint két éve, de közel nem vett ki annyi energiát belőlem, mint akkor. A táv további kétharmadában nem éreztem semmit, csak nagyon keményen köröztem. Megnyugtató volt a tudat, hogy meg fogom nyerni a versenyt, és ezért tudtam figyelni a mozgásomra. Mindenesetre nem gondoltam, hogy ilyen jó időt fogok menni, ezért nagyon örülök!
A másik bajnoki címet egy órával később Kenesei Zsanett nyerte 800 méteren. Ő ekképp számolt be a versenyről:
– A tegnapi ezerötszáz után semmiféle fáradtságot nem éreztem, így teher nélkül tudtam futni ezt a mai négy kört. Az első métertől kezdve figyeltem a potenciális ellenfeleket, s mikor tempót váltottak, mentem velük. Csak az utolsó ötven méteren éreztem, hogy biztosan meglesz az első hely. Külön öröm számomra, hogy utoljára BEAC-os futónő negyvenöt éve nyert bajnokságot (méghozzá nem más, mint Nagy Zsuzsa!), s most végre a nyomdokaiba léphettem.
A dobogó második fokára állhatott fel Kriván Berta a tizenöt körös gyaloglószámban. Ő így nyilatkozott a versenyről:
– Kissé hátráltatott a verseny alatt a betegség miatti egy hét kihagyás, emellett nagyon izgultam is a verseny előtti héten, ezért biztonsági versenyzésre törekedtem. Az utolsó kilométerre így is elfáradtam. Imre bá (Szabó Imre, edző) szerencsére levette a vállamról az utánpótlás csúcskísérlet terhét, így már tudtam, hogy nincs nagy tétje a versenynek, mert második helynél hátrébb nem leszek. Összességében természetesen örülök az eredményemnek.
Perjés Fanni, a női 800 méter ötödik helyezettje a következőképp értékelte versenyét:
– Megpróbáltam teljes erőbedobással lefutni ezt a négy kört, ami az időeredmény szempontjából nem teljesen sikerült. Sokszor bezártak és sok volt a tempóváltás a környékemen így nem volt egy ideális versenyhelyzet. Nem futottam ki magam, de pozitívan tekintek előre a jövő heti korosztályos bajnokság felé.
Vasárnap szintén nyolcszáz méteren izgalmas versenyt hozott a férfiak versenye is. Az első futamban rajtolt mindkét BEAC-os résztvevőnk, Sándor Krisztián és Dohoczki Tamás is. Mindkét fiú elszántan vetette magát a küzdelembe, s ez meg is hozta gyümölcsét egy kettős futamgyőzelem formájában (Összesítésben Krisztián a hatodik, Tamás pedig a hetedik helyen végzett). Nem elhanyagolandó tény, hogy mindketten abszolút egyéni csúccsal értek át a célvonalon.
Háromezer méteren Dani Áron az öldöklő iramban a táv feléig hajszolta magát, ám ekkor sajnos a három évvel ezelőtti történelem megismételte magát, s inkább feladta a versenyt, mivel felkészültsége még nem tette lehetővé egy ilyen durva tempójú verseny méltóságteljesen való végigfutását. De mint tudjuk, Áron a következő évben fölényesen nyerte a korosztályos bajnokságot…
Ferenc Kata pedig szépen, egyenletes tempóban, a kismaratoni bajnokságra való készülés jegyében teljesítette a háromezret.
Sprintereink közül Torma Evelin idei legjobb idejével (8,31 mp) jutott a B döntőbe, ahol azonban egy kevésbé jól sikerült rajtott követően nem tudta az élen befejezni a futamot. Bende Imre a 60 m előfutambából 7,34 mp-es idővel jutott a "B"döntőbe, ahol 7,28 mp-es új egyéni csúcsot vágtázott. Imi a 200 méteres síkfutásban elért 23,65 mp-es idejével szintén megjavította egyéni legjobbját. Csuhai Péter a mezőny legfiatalabjaként szintén a 60 méter "B" döntőjébe került, ahol azonban egy szerencsétlen sérülés miatt nem tudta a maximumot nyújtani. Reméljük mihamarabb felépül!
Gratulálunk minden indulónak!