120év120tonna10 26 36 of 52

120 év - 120 tonna

2018. 11. 06.
120év120tonna10 26 36 of 52

Az Erőnlét és Fitnesz Szakosztály is megrendezte emlékeseményét a BEAC 120. évfordulójának tiszteletére.

Az Erőnlét és Fitnesz Szakosztály is megrendezte emlékeseményét a BEAC 120. évfordulójának tiszteletére. A résztvevőknek egy kihívásban kellett részt venniük, melynek keretében, csapat szinten 120 tonna súlyt kellett megmozgatni 120 perc alatt. A gyakorlatok között voltak tárcsás, Kettlebelles és TRX-es gyakorlatok is.

Az esemény azonban nem teljesen úgy ment, ahogy terveztük, a résztvevők túlteljesítették a kitűzött célt. Kevesebb, mint 2 óra alatt a csapat a tervezett súly dupláját, vagyis 240 tonnát mozgattak meg.

Fáradtság volt bőven, de az öröm, a büszkeség és a siker érzése sem maradt el. Nagy küzdelemnek voltunk szemtanúi, de a srácok becsületesen helytálltak. Az esemény remek alkalom volt a csapat összekovácsolására. A kitartó, becsületes munka elengedhetetlen volt, hiszen a csapat teljesítménye és végeredménye az egyén teljesítményén múlt.

A rendezvény egy fontos tanulsággal is járt, amely megfontolandó mindannyiunk számára: Tűzzünk ki reális célokat, de merjünk nagyobbat álmodni… Még az is lehet, hogy a végén sikerülni fog!

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech