Pixával és a Fradi bajnokaival nyitott az első Csörgőlabda MEFOB

November 21-én az egyetemi bajnokságok történetében először rendezett csörgőlabda országos döntőt az ELTE és a BEAC. Az ELTE Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Iroda (SHÜTI) által kezdeményezett torna célja, hogy lehetőséget adjon az integrált sportolásra, a látássérült hallgatótársakkal történő azonosulásra, népszerűsítse a csörgőlabda sportágat, illetve elősegítse a felsőoktatási parasport fejlődését.

Az ELTE Inkluzív Sportnapok csörgőlabda kupáiból kinövő országos bajnokság – a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség, a Magyar Kézilabda Szövetség, a HÖOK, a Nemzeti Sportközpontok, az ELTE SHÜTI és a BEAC együttműködésével – a Tüskecsarnok egyetemi tornatermében került megrendezésre.

Az ünnepélyes megnyitón Prof. Dr. Hamar Imre, az ELTE rektorhelyettese, a BEAC elnöke a rendező egyetem és sportegyesületének nevében köszöntötte a résztvevőket.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke kiemelte, hogy ez a torna is – ahol ép és látássérült hallgatók sportolnak együtt – bizonyítja, hogy a sport mindenkié.

Szekeres Pál miniszteri biztos, olimpiai bronzérmes és háromszoros paralimpiai bajnok szerint nagyon fontos, hogy épként kipróbáljuk a parasportokat, ezáltal erősítve a megértést, elfogadást embertársaink iránt, mindezt pedig hétköznapjainkba is beépíthetjük.

Orsós Zsolt, paralimpikon, az EMMI Fogyatékosságügyi Főosztály vezetője, egykori csörgőlabda sportoló azt kívánta, hogy a résztvevők bővelkedjenek élményekben, lássák, hogy egy látássérült ember is ugyanúgy sportolhat, mint ők.

Dr. Székely Mózes, MEFS főtitkár kiemelte, hogy a megjelent hallgatók elsők az országban, egy olyan kezdeményezés első résztvevői, amely egyedülálló hazánkban.

Babos János, az ELTE Szolgáltatás Igazgatóság vezetője köszöntőjében az ELTE úttörő szerepét emelte ki. Fontos, hogy az egyetemi közösségek empátiáját ilyen módon is erősítsék.

Murai László, a HÖOK elnöke elmondta, hogy a 30 éves szervezet 30 projektet tűzött ki maga elé, melynek kiemelt pontja volt, hogy egy ilyen jellegű torna létrejöhessen.

A megnyitót követően egy gálamérkőzésre is sor került, ahol többek között a közkedvelt DJ, producer, dalszerző Pixa mellett Klivinyi Kinga, a Ferencvárosi Torna Club válogatott kézilabdázója, Vágó Fanny, 53-szoros válogatott labdarúgó, az olimpikon atléta, Kazi Tamás, illetve Szabó László, az MPB elnöke, valamint Murai László, a HÖOK elnöke is megmérkőztek a Magyar Csörgőlabda Válogatott tagjaival.

A tornán a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Debreceni Egyetem, az ELTE Savaria Egyetemi Központ, valamint az ELTE több budapesti koedukált csapatainak összecsapásait követően a Bagdács Fruzsina, Körmendi Krisztofer, illetve az ELTE SHÜTI alkalmazottja, Rozemberczki Zoltán alkotta ELTE MIX csapata állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára és lett az első egyetemi torna bajnoka.

Végeredmény:

  1. ELTE MIX
  2. ELTE I.
  3. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
  4. ELTE Bárczi
  5. ELTE Savaria Egyetemi Központ
  6. Debreceni Egyetem

Különdíjasok:

  • Legjobb támadó: ELTE MIX
  • Legjobb védekező: ELTE Bárczi
  • Fair play díj: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Az eseményen készült fotó elérhető a Facebook-oldalunkon, valamint a galériában.