Borhy László, az ELTE rektora: fontos a sport kommunikációja!

Az ELTE rektora, Prof. Dr. Borhy László előbb az egyetem női kosárlabda csapata, a BEAC bajnoki mérkőzéseit látogatta meg, majd részt vett az ELTE házi futóversenyén, az 5vös5km-en is. Borhy László sportos oldaláról készített interjút a jochapress.hu.

- Melyek a tudományos munkásságának legfontosabb állomásai?

- Régész, ókor történész és történész végzettségem van, 1988-ban szereztem a diplomámat. Elsősorban a római korral és ezen belül Pannonia történelmével foglalkozom. 1992 óta vezetek ásatásokat Komárom város térségében, egy Aquincum kiterjedésű területen. Az Ókori Régészeti Tanszék fiatal kollégáival végezzük ezt a feltárást.

- Közismert tény, hogy Ön Heidelbergben is folytathatott tanulmányokat.

- Egy magyar származású, világhírű tudós, Dr. Alföldy Géza professzor tanítványaként rengeteg ismeretet szereztem, az ő doktorandusza, majd tanársegédje voltam. A latin felirattan tudományában vezetésével különösen nagyot léphettem előre.

- 2017 augusztusa óta az ELTE rektora. Szerteágazó tevékenysége és kötelezettségei mellett az ásatásokra továbbra is marad ideje?

- Sajnos, ezt a témát le kellett adnom, miként az Ókori Régészeti Tanszék vezetésétől is meg kellett válnom. Tanítványomnak, az egyetemi docens Dr. Bartus Dávidnak adtam át mindkét, korábbi szakterületemet.

- Mindenképpen megtisztelő, hogy sokirányú tennivalói, programjai, között is szakított időt a sporttal kapcsolatos kérdések személyes megválaszolására.

- Nagyon fontos számomra a sport, a sport kommunikációja, az egyetemi ifjúság felé történő prezentációja. Ez prioritást élvez a mindennapi munkámban is. Kiemelt jelentőségűnek tartom a személyes részvételt is! Ezért ha csak nincs valami egészen extra akadályoztatásom, akkor hetente két aikido edzésen is részt veszek. A XI. kerületben működő „Misogi Aiki Dojo” nevet viselő sportegyesület tagja vagyok. Sajnos nem a klub szomszédságában lakom, hanem a XVII. kerületben.

- Ha külső szemlélő, akkor mely sportágak kötik le leginkább az érdeklődését?

- Elsősorban a harcművészeteket kedvelem. Sajnos a labdajátékoktól érzelmileg eléggé messze vagyok, elsősorban azért, mert nem voltam tehetséges. Öcsém, Borhy András bármelyik labdás sportágban otthonosan mozgott, röplabdában pedig a Budapesti Honvéd játékosaként a nyolcvanas évek közepén a válogatottságig vitte. Édesapám versenyszerűen tekézett. Jómagam 16 éves koromtól harminc éven át karatéztam. Közben viszonylag idősebb fejjel, 45 évesen kezdtem el „barátkozni” az aikidóval. Én inkább zenében voltam tehetséges. Szombathelyi diákéveim alatt hegedülni és nagybőgőzni tanultam, klasszikus gitárra pedig a konzervatóriumban kaptam minőségi oktatást.

- Mivel Ön sportol, így bizonyára megpróbálja figyelemmel kísérni az egyetemi sportéletet is.

- A sport propagálása az egyetemi ifjúság felé számomra kiemelt fontosságú tennivaló. Rektori programomban is hangsúlyoztam, hogy a sportban is szeretnék példaképként a fiatalok előtt járni. Ezért is futom le velük minden májusban és szeptemberben az „Eötvös ötös” nevű, a lágymányosi campuson kijelölt, öt kilométeres távot. Örömömre a környezetemet is sikerült megfertőznöm, mert szinte a teljes rektori kabinet teljesíti velem együtt ezt a próbát. Az is nagyon fontos számunkra, hogy az egyetemnek van egy gazdag tradíciókkal rendelkező, 120 éves klubja, a BEAC, amelynek hat olimpiai bajnokára különösen büszkék vagyunk.

- Ön ott volt a BEAC megalakulásának 120. évfordulója alkalmából rendezett, jubileumi díszközgyűlésen is. Legutóbb pedig a kosaras hölgyek több mérkőzését is végigszurkolta.

- A női kosárlabda szakosztállyal minden korábbi rektornak is hagyományosan jó kapcsolata volt, s ezt én is szeretném tovább ápolni. Ezért is igyekszem rendszeresen találkozni a szakosztály vezetőivel, illetve a játékosokkal is. Kisfiam, a hároméves Márkó Adrián a Vasas ellen volt életében először bajnoki mérkőzésen, ahol hatalmas izgalmakat követően a hosszabbításban sikerült „kiszurkolnunk” a BEAC győzelmét. Azóta örömömre több mérkőzést is megnyert együttesünk, s végül a 9. helyen végzett a bajnokságban.

- Ha már a kisfiú képbe került, rákérdeznék a családi helyzetére?

- Kislányom, Lia Zoé hét esztendős, harmadik gyermekünket, egy kislányt pedig augusztusra várjuk. A kislányomat minden reggel én viszem az óvodába, délután pedig anyósomék segítenek, hiszen én gyakran csak késő este érek haza. Nagyon fontosnak tartom a sok mozgást a jó levegőn. Örömünkre van egy nyaralónk Kőszegen, ahol tavaly egy vasbeton hálórendszerrel sikerült kiszorítanunk rendszeres és hívatlan látogatóinkat, a vaddisznókat. Az őzek viszont továbbra is könnyedén átugorják a kerítésünket...

- Folytassuk a győztes csatánál. Mi a véleménye rektor úrnak a külföldi játékosok vendégszerepléséről?

- Ez alkalommal három külföldi hölgy is erősítette együttesünket. Ők a Győrből kölcsönként igazolt Laklóth Annával együtt újrakovácsolták azt az egységet, amely korábban is jellemezte női csapatunkat.

- Van-e Önnek rálátása vagy beleszólása abba, hogy amennyiben például a BEAC női kosárlabda szakosztálya olyan külföldi játékosokat tudna igazolni, akik egyben az egyetem hallgatói is lennének?

- Ha ilyen esettel kerülnénk szembe, úgy a „Stipendium Hungaricum” ösztöndíj rendszere kínálhatna megoldási lehetőséget. Jelentkezés esetén ezt az ösztöndíjat igényelhetnék ezek a jelöltek is. Nekem erre direkt rálátásom nincs és nem is szeretném, ha az egyes szakosztályokban ilyen esetekben befolyásom lehetne a döntések meghozatalára.

- A sikerekben gazdag magyar élsportolókat mennyire ismeri, eredményeiket nyomon követi?

- Számomra természetes, hogy feszített programom ellenére általános informálódás szintjén a legjobb sportolókkal, a nagy világversenyekkel kapcsolatosan képben legyek. Mint minden magyar embert, engem is nagy büszkeséggel tölt el, ha győzelmeikről értesülök, esetleg látom is a tévében e sikerek megszületését. A tradicionálisan sikeres magyar sportágak - sportlövészet, öttusa, úszás, kajak-kenu, vívás - mellé fölzárkózott rövidpályás gyorskorcsolyázók olimpiai győzelme is megdobogtatta a szívemet. Azt talán nem kell külön hangsúlyoznom, mekkora öröm számomra, ha nemzetközileg sikeres sportolókat egyetemünk hallgatói között tarthatok számon. Így például az olimpiai bronzérmes úszót, Kapás Boglárkát, vagy a gyorskorcsolyázó Burján Csabát, akik 2017-ben, illetve 2018-ban egyetemünk „Sportarcai” lehettek. Rájuk ugyanolyan büszke vagyok, mint a díszközgyűlésünkön megjelent, a 86. évében járó dr. Hámori Jenő kardvívóra, aki hetvenes éveiben biofizikai tárgyú témákban egyetemünkön rendszeresen tartott előadásokat. Ő 1956-ban, Melbourne-ben, az olimpián a magyar kardválogatott tagjaként vehetett át aranyérmet az eredményhirdetéskor.

(jochapress / Jocha Károly)