DSC 0749

Akár az ELTE rektorával is összemérhették erejüket az ELTE Sport7 résztvevői

2020. 09. 14.
DSC 0749

A BEAC 122. szezonját kezdte meg szeptemberben, az immáron hagyományosnak mondható sportágválasztó nyílt hetével, az ELTE Sport7-tel.

A BEAC 122. szezonját kezdte meg szeptemberben, az immáron hagyományosnak mondható sportágválasztó nyílt hetével, a szeptember 7-11. között zajló ELTE Sport7-tel. Az ELTE és a VIWA Vitaminwater támogatásával megvalósult rendezvényen az egyetem valamennyi hallgatója, dolgozója számára ingyenes sportolási lehetőségeket, bemutatókkal egybekötött edzéseket, sportnépszerűsítő programokat szervezett a klub városszerte.

A kick-box, futás vagy a labdajátékok mellett olyan modern sportágak is helyet kaptak, mint az airflow jóga, ballansz tréning, moderntánc vagy cheerleading.

A Bogdánfy úti sporttelep mellett a Mérnök utcában, a Vízisporttelepen és több más külső helyszínen is voltak ingyenes programok.

A Sport7 és a Tanévkezdő Sportkampány az elmúlt évektől eltérő formában indult. A vírushelyzet következményeképp ugyanis az ELTE gólyatáborait orientációs napok helyettesítették, ám ezeket is több esetben kénytelenek voltak törölni a szervezők. A 2020/2021-es ELTE Sportkisokost azonban így is több ezer példányban juttatták el az egyesület dolgozói a résztvevőknek.

Az év eleji sportnépszerűsítő kampányunkat sok tekintetben alakítottuk a vírushelyzet következtében elvárt megelőző és higiéniás intézkedésekhez. Ennek függvényében pl. a BEAC csarnok bejáratánál minden résztvevő lázmérésen esett át. Ez szerencsére nem akadályozta meg azt a több száz érdeklődőt, akik az 5 nap alatt ellátogattak hozzánk és kipróbálták valamely ingyenes sportolási lehetőségünket.

A sportolni vágyó hallgatók több mint 140 edzést próbálhattak ki Budapest számos pontján. Az esemény egyik fénypontja mindenképpen a Prof. Dr. Borthy László, az ELTE rektora által tartott aikido bemutató volt a keddi nap folyamán.”- mondta el Simon Gábor, a BEAC igazgatója.

Az ELTE Sport7-hez egy nyereményjáték is kapcsolódott, aki a helyszínen vett részt a játékban egy BEAC logóval ellátott termoszkulaccsal, bevásárlótáskával vagy a VIWA Vitaminwater jóvoltából frissítővel is gazdagodott. A játék október 13-ig tart, a fődíj nem más, mint egy, a Joma által felajánlott ruhaszett, emellett pedig az ELTE Shop, az ELTE Eötvös Kiadó és a VIWA Vitaminwater jóvoltából ajándékcsomagokat, valamint BEAC-os termékeket is meg lehet nyerni.

Aki lemaradt a Sport7-ről, annak sem kell csüggednie, ugyanis a bemutatott sportágak bármelyikéhez folyamatosan lehet csatlakozni az év folyamán. További információk az edzésekről a BEAC honlapján: https://www.beac.hu/sportolni-szeretnek/

BEAC galériák:
Hétfő
Kedd
Csütörtök
Péntek

ELTE Online galériák:
Hétfő
Kedd- Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium
Kedd- BEAC
Kedd- Tüskecsarnok

Szerda
Csütörtök

ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech