Evnyito

Meghívó az ELTE-BEAC Sportévnyitójára

2010. 10. 27.
Evnyito

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora tisztelettel meghívja az ELTE sport évnyitó ünnepségére. Az aktív ELTE-s és BEAC-os sportolók mellett külön kiemelten hívjuk és várjuk a BEAC alumni sportolóit, azokat akik korábban edzettek, versenyeztek a BEAC csapatában.

Egy új fejezet kezdődhet az ELTE és a BEAC sportéletében, ami akkor lesz sikeres és akkor lesz teljes, ha építünk és gondolunk azokra, akik korábban életüket a sport ügyének szentelték, akik a tanulás és a munka mellett szabadidejüket sportra áldozták. Az ELTE és a BEAC között áprilisban megkötött együttműködési szándéknyilatkozat elindította azokat a folyamatokat, amelyek szélesebb tömegek számára nyithatják meg a sportolási lehetőségeket, és persze a legjobbaknak az Egyetem színeiben teszik lehetővé a versenyzést.

Az egyetemi vezetők és sportvezetők mellett az Évnyitó díszvendége Németh Angéla, egykori BEAC sportoló, az ELTE oktatója, aki 1968 -ban Mexikóvárosban 60,36 méteres dobásával olimpiai bajnoki címet nyert.

Az esemény helyszíne:
ELTE Aula Magna – 1051 Budapest, Egyetem tér. 3. I. emelet

Időpontja:
2010. november 3. 15:00–15:30

A rendezvényt megnyitja:
Dr. Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora.

A rendezvény résztvevőit köszönti:
Dr. Kiss Ádám egyetemi tanár, a BEAC elnöke
Kalina Gergely, az EHÖK elnöke
Németh Angéla, olimpiai bajnok

A rendezvényt követően üdítő és pogácsa mellett mód nyílik kötetlen beszélgetésre.

(Fotó: ELTE Online)

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech