Egyetemi rangadó a Focifesztiválon! BEAC-MAFC: 2-1
Mint MLSZ-alapító az MLSZ-alapítóval mérte össze erejét csapatunk a MAFC gárdájával a Telki edzőközpontban tartott, remélhetőleg hagyományteremtő FociFesztivál keretében.
A nyáron távozókat újak – Papp Dániel, Gyenes Dávid –, illetve a második csapatból előhúzott ifjak – Bitai Zoltán, Gál Péter, Nagy Gábor – voltak hivatottak pótolni a hétvégén.
A meccs rögtön MAFC-helyzettel, majd egy Hőrichhel szembeni, tizenhatoson belüli szabálytalansággal indult (a büntető elmaradt). Az első félórát összességében a BEAC uralta, helyzeteink, indításaink rendre veszélyesek voltak. Nizák sokadik szögletére aztán – kapushiba után – a hosszún Mészáros érkezett (1-0)! Védelmünk rossz felszabadítása után azonban kisvártatva a túloldalon is gól született (1-1), az első játékrész végéhez közeledve pedig bizony át is vette a MAFC a kezdeményezést.
A BEAC játékosainak fáradtsága fokozódott, a piros-feketék nyomása pedig ezzel összefüggésben egyre erőteljesebb lett a második félidőben – a végállomást azonban mindig Sziráki jelentette. Az ideiglenes szakvezetéssel megbízott Helmle csapatkapitány (helyettese a pályán ez alkalommal "babonából" nem Jakobszen, hanem Gloviczky) a középpályán és a támadósorban megejtett cseréi azonban tartották az életet a csapatban.
Olyannyira, hogy tíz perccel a meccs vége előtt jött Bitai újabb próbálkozása, hogy gyorsaságát kihasználva betörjön a kapu elé – és ez alkalommal csak szabálytalanság árán tudták megállítani: büntető! Nizák, ahogy szokta, magabiztosan lőtt a kapuba a tizenegyespontról (2-1).
Soha rosszabb idénynyitót!
Képes beszámoló az eseményről szakosztályunk aloldalán.
Kapcsolódó linkek: