Csoportkep

Budapesten ülésezett a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) kormányzó tanácsa

2017. 06. 01.
Csoportkep

Május 29-31. között Budapesten tartották ülésüket a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség legfelső vezetői

A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) legfelső vezetői 2017. május 29-31. között Budapesten tartották ülésüket. Az évente kétszer megrendezésre kerülő kiemelt eseményt Budapest Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár támogató hozzájárulásával fogadta be, házigazdája pedig alapításának idén 110. évfordulóját ünneplő Európa első egyetemi sportszövetsége, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS).

Május 29-31. között Budapest adott otthont a világ 170 országának sportoló egyetemistáit (több mint 100 millió egyetemi hallgató) tömörítő FISU Kormányzó Tanácsa (Steering Committee) ülésének, mely kiemelt jelentőségű a felsőoktatási sportélet tekintetében, hiszen itt tárgyalnak többek között a 2021-es és a 2023-as Universiade (egyetemisták olimpiája) rendezésének javaslatairól is. A minden páratlan évben megrendezendő Universiadénak idén Taipei ad otthont augusztus 19-30. között, ahol 210 fős magyar delegáció, köztük 160 egyetemista sportoló vesz részt.

A sajtótájékoztatón Oleg Matytsin FISU elnök bejelentette, hogy a FISU Kormányzó Tanács zárt ülésén megszavazták a 2016-os év legjobban megszervezett egyetemi világbajnokságát, melyet a hazánkban Miskolcon rendezett Tájfutó EVB nyert el. A díjat ünnepélyes keretek között az idei Taipei Universiadén rendezendő FISU Gálán adják át. Kiemelte továbbá, hogy a FISU önkéntes programjának világszerte való képzését egyre markánsabban folytatják, mely célja a sport iránt érdeklődő és abban tevékenyen részt is vevő egyetemisták szakmai képzése és a világversenyeken tevékeny részvétel. A FISU elnöke örömmel fogadta a MEFS nagyszabású terveit és külön megköszönte a szervezet aktivitását. Kiemelte, hogy Budapest nagyszerű helyszín lenne egy multisport rendezvény lebonyolításához, nem csupán a város történelme és látnivalói, hanem sportlétesítményei és sportos jelene, múltja – mint például az 1965-ös Nyári Universiade – is alkalmassá teszik erre.

Dr. Székely Mózessel a MEFS főtitkárával a tárgyalások során megállapodtak, hogy megkezdik az egyetemek sportközpontú rangsorolásának felmérését, melyben Magyarországra, mint első számú partnerre tekintenek. A FISU elnöke megköszönte beszédében a MEFS-nek és a Magyar Kormánynak, hogy ennyire kiemelten támogatják az egyetemi sportot. Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt születésnapja alkalmából Matytsin egy exkluzív zenélő órával (mely a Gaudeamust, az egyetemi sport himnuszát játssza) lepte meg. Államtitkár asszony beszédében kitért arra, hogy a kormányzat stratégiai ágazatnak tekinti a sportot és ezen belül az egyetemi sportot is. Méltatta a MEFS elkötelezett munkáját és fontos előrelépésnek tartotta a FISU vezetővel folytatott személyes tárgyalást is. Kiemelte, hogy az idén augusztus 19-30-ig tartó Taipei Universiadénak (egyetemisták olimpiájának) a Magyar Kormány egyik kiemelt támogatója, ahol is minden idők legnagyobb csapatával indul Magyarország és számos sportágban, mint például a vízilabdában, úszásban, vívásban igen komoly éremesélyekkel indulnak egyetemistáink.

Prof. Dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke megköszönte a sajtótájékoztatón a kormány és a FISU támogatását, beszámolt a jövő évi Magyarországon rendezendő egyetemi világbajnokságok előkészületeiről is. Célként tűzte ki azt az álmot, hogy rendezzen Budapest (1965 után immár másodszor) Universiadét vagy Európai Egyetemi Játékokat, mert ahogy a múltból is látszik összefogással mindent el tudunk érni.

Oleg Matytsin és Dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke, a BEAC korábbi elnök

Dr. András István a Dunaújvárosi Egyetem rektora kiemelte azzal, hogy az Magyar Rektori Konferencia (MRK) plenáris ülésének napirendjére tűzte az egyetemi sportot, bebizonyítja, hogy kiemelt helyet szánnak az egyetemisták sportolásának és a ma létrejött MRK-FISU találkozó is elősegítette a közös célok elérését.

Prof. Dr. h.c. Mocsai Lajos a Testnevelési Egyetem rektoraként kiemelten fontosnak tartja az egyetemi sportot és annak fejlesztését. Az 50 milliárd forintból megvalósuló beruházás, amelyből az új egyetemi campust építik fel, teremti meg az alapját annak az álomnak, hogy Magyarország Universiadét tudjon rendezni.

A sajtótájékoztató kuriózumaként a FISU elnöke (aki a Szovjetunió asztalitenisz bajnoka volt 1982-ben és példaképének tekintette a Jónyer-Klampár-Gergely összetételű világbajnok magyar csapatot) egy bemutató mérkőzést játszott Gergely Gábor világbajnokkal. Matytsin a játék végén úgy nyilatkozott, hogy egy álma vált valóra azzal, hogy játszhatott az egykori világbajnok csapat tagjával. A mérkőzést megtekintette a nemzet sportolójának javasolt Kamuti Jenő is, aki a Nemzetközi Fair Play Bizottság nevében a mai napon együttműködési szerződést írt alá a FISU elnökével.

Az eseményen Eric Saintrond a FISU főtitkára prof. dr. Kiss Ádámtól a MEFS elnökétől átvette a MEFS egyik legmagasabb kitüntetését a Hajós Alfréd Emlékplakettet az elmúlt több mint 20 évben a magyar egyetemi sport támogatásában végzett fáradhatatlan munkája elismeréseként.

A FISU magyarországi ülésezésének a klasszikus munkaértekezleten túlmutató célja a hazai állami-, fővárosi- és sportvezetőkkel való egyeztetés volt. A delegáció kiemelt tárgyalásokat folytatott dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral, Sárfalvi Péter nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkárral a kettős életpálya modell támogatásával kapcsolatban. Találkoztak Schmitt Pállal a MOB tiszteletbeli elnökével is, aki támogatásáról biztosította a FISU-t és a MEFS-et is egy a közeljövőben megrendezésre kerülő Universiade pályázat benyújtási lehetőségéről. Látogatást tettek a Parlamentben, ahol dr. Kövér Lászlóval a Magyar Országgyűlés elnökével találkoztak.

A delegáció találkozott Dr. Kulcsár Krisztián újonnan kinevezett MOB elnökkel is. Az állami vezetőkkel való találkozások főbb témái a 2018. évi I. Budapesti Egyetemi Öttusa és a Szegedi Kajak-Kenu Egyetemi Világbajnokságok voltak. A FISU és a MEFS felső vezetésével tárgyaltak továbbá az érintett szövetségek képviselői, mely megbeszélésen Gallai István a Magyar Öttusa Szövetségtől biztosította a feleket, hogy a jövő nyári 1. Öttusa EVB előkészületei remekül haladnak, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új kampusza pedig nagyszerű helyszínt biztosít majd a rendezvénynek.

További egyeztetéseket folytattak az érintett felek a 2020-as évre vonatkozóan több egyetemi világbajnokság (1. küzdősportok klaszter: birkózás, ökölvívás, karate, wushu, muay thai, sambo; 2. triatlon; 3. amerikai football) megrendezésének lehetőségéről (Budapest, Kecskemét, Székesfehérvár). A 2020-as küzdősportok EVB rendezésért kandidáló szövetségek maximális támogatásukról biztosították a FISU vezetőit. Bóné Zoltán, a Nemzeti Versenysport Szövetség főtitkára elmondta, hogy a karate szövetség nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, a kisebb szövetségek (muay thai, wushu, sambo) pedig örömmel csatlakoznak a kezdeményezéshez. A Magyar Ökölvívó Szövetség új elnöke, Erdei Zsolt és a 2014-ben már sikeres EVB-t szervező Magyar Birkózó Szövetség is a rendezés mellett áll. A 2020-as Triatlon EVB pályázatot a Magyar Triatlon Szövetség mellett a kecskeméti Pallasz Athéné Egyetem támogatja, az amerikai futball EVB pályázatot Székesfehérvár megyei jogú város önkormányzata és a sportág hazai szövetsége is támogatja (a Budapesti Corvinus Egyetem mellett), az esemény helyszíne a tavaly épült stadion és sportkomplexum lenne.

Oleg Matytsin a FISU elnöke szerdán a sajtótájékoztató előtt a Magyar Rektori Konferencia (MRK) plenáris ülésén „A sport és az oktatás kapcsolatának fontosságáról”, míg prof. dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke és dr. Székely Mózes a MEFS főtitkára „Az egyetemi sport szerepe a felsőoktatás fejlesztésében” címmel tartottak előadást prof. dr. Bódis József az MRK elnöke felkérésére.

forrás: MEFS

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech