Telt házzal búcsúzott a IX. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája
Öt ország 66 csapata csapott össze az „Egyetemi sport határok nélkül” mottóval megrendezett három napos budapesti tornán, melyre Erdélyből, a Vajdaságból, Felvidékről és Kárpátaljáról is érkeztek csapatok.
Öt ország 66 csapata csapott össze az „Egyetemi sport határok nélkül” mottóval megrendezett három napos budapesti tornán, melyre Erdélyből, a Vajdaságból, Felvidékről és Kárpátaljáról is érkeztek csapatok.
Március 1-3. között az ELTE és az idén 120 éves BEAC immár 9. alkalommal rendezte meg a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját (KEK). Az összmagyar sporteseményen idén már három sportágban – futsalban, kosárlabdában és röplabdában – mérkőzhettek meg egymással a Kárpát-medence egyetemistái az ELTE Bogdánfy úti sporttelepén, a Tüskecsarnokban, valamint a BME Sportközpontban.
A KEK szombati fináléján, a futsal torna bronzmérkőzését követően Magyarország egyetlen kerekesszékes rögbi csapata, a WildBoars tartott bemutatót, amely lebilincselte a közönséget: a nézők többször felszisszentek a hatalmas ütközéseket látva, és hangos tapssal jutalmazták a látványos megoldásokat.
A futsal torna döntőjének kezdőrúgását Kű Lajos, olimpiai ezüstérmes labdarúgó, az Aranycsapat Alapítvány elnöke végezte el. A Szent István Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem párharcából végül büntetőpárbajjal a Műegyetemisták kerültek ki győztesen, így immáron harmadik alkalommal emelhették magasba a KEK serleget!
Az idén először megrendezett röplabdatorna női versenyét is a BME csapata nyerte, míg a férfiaknál az Eszterházy Károly Egyetem (EKE) állhatott a dobogó legmagasabb fokára. A kosárlabdaversenyen viszont a férfi és a női mezőnyben is az ELTE csapatai nyerték el az aranyérmet.
Az ünnepélyes díjátadón részt vett Pánczél Károly az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke, egyben a KEK védnöke, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Szendrei József, a Joma Magyarország ügyvezetője, Horváth János az ELTE ipari kapcsolatokért felelő koordinátora, Murai László, az ELTE HÖK elnöke, valamint Simon Gábor, a házigazda BEAC igazgatója. A felszólalók a jelenlévő sportolókat méltatták, és kiemelték, hogy a résztvevők, a versenyzők teszik azzá a KEK-et egy határokon átívelő összetartó sportbarát közösséggé.
A hagyományos jótékonysági gyűjtésről ezúttal sem tettek le a szervezők, az idei adományokat a kárpátaljai Beregrákosi Általános Iskola, valamint a budapesti Dr. Török Béla Szakiskola javára ajánlják fel.
Az esemény az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő, a Rákóczi Szövetség és az MLSZ - Budapesti Igazgatóságának támogatásával jött létre.
Végeredmény:
Egyetemi futsal
- BME – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
- SZIE – Szent István Egyetem
- Kolozsvári Góbék
- NKE – Nemzeti Közszolgálati Egyetem
- PPKE – Pázmány Péter Katolikus Egyetem
- Óbudai Egyetem
- ELTE
- Budapesti Corvinus Egyetem
- Sinter FC
- KMDSZ Young Boys – Csíkszereda
- Miskolci Egyetem
- Kamikázé, Kolozsvár
13-16. Sapientia Erdélyi Tudományegyetem - Csíkszereda; Selye János Egyetem - Révkomárom; MTTK Stars-Szabadka; II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola -Beregszász
Különdíjasok:
Legjobb játékos: Dudás Dániel (BME)
Gólkirály: Szini László (ELTE)
Legjobb kapus: Boda Bence (SZIE)
Az All Star csapat tagjai még: Gergely Tamás (Kolozsvári Góbék), Domján Péter (NKE)
Éjszaka Ördögei: MTTK Stars, Szabadka
Alumni futsal:
- Deportivo Malária
- Tragumúrák
- Sepsi 08
- Villám Kolozsvár
5-8. Golimpiakosz, Fr. Ady, Székelykeresztúri Egyesülés, El Passo
8-12. Corvinus Futsal Alumni, Kamikáze, KMDSZ ’69, Paksi Halászlé
12-16. II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Alumni, Árnyék, Bak-Elit, ELTE-BEAC
16-19. Zsukások, SepsiPest, NSZK
Legjobb kapus: Groze István (Deportivo Malária)
Gólkirály: Pop Vlad Ioan (Villám Kolozsvár)
Legjobb játékos: Pichler Béla (Sepsi ’08)
Az All Star csapat tagjai még: Tamás Előd (Golimpiakosz) Tálas Zoltán (Tragumúrák)
Röplabda:
Női:
- BME - Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
- Semmelweis Egyetem
- ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem
- EKE – Eszterházy Károly Egyetem
- PPKE – Pázmány Péter Katolikus Egyetem
- Állatorvostudományi Egyetem
- Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Legtöbb pont: Tóth Csenge
Férfi:
- EKE - Eszterházy Károly Egyetem
- BME - Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
- ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem
- Semmelweis Egyetem
- Óbudai Egyetem
- Tamure - Babes
- Állatorvostudományi Egyetem
- Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Legtöbb pont: Szalai Tamás
Kosárlabda
Női:
- ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem
- MOGYE – Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem
- Semmelweis Egyetem
- Budapesti Corvinus Egyetem
Legtöbb pont: Majsai Melinda (SE)
Férfi:
- ELTE – Eötvös Loránd Tudományegyetem
- Semmelweis Egyetem
- Óbudai Egyetem
- MOGYE – Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem
- TE – Testnevelési Egyetem
- KMDSZ Kolozsvár
- NKE – Nemzeti Közszolgálati Egyetem
- Selye János Egyetem
- Babes-Bolyai Tudományegyetem – Kolozsvár
- Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
Legtöbb pont: Mező Egon (TE)