A Téli Triatlon hazai bajnokságát az ELTE-BEAC nyerte!
A két évvel ezelőttinél is nagyobb sikerrel, a 2011. évi OB rövid és a sprint távját is az ELTE Triatlon Klubja nyerte meg. A felnőtt bajnokságon a Pálfy-testvérek végeztek az élen, Márton volt környezettan-szakos, Máté jelenleg is biológus hallgató. A fiúk a Sífutó VB-ről és a Biatlon EB-ről érkeztek a hóban zajló 7 km terepfutást, 14 km hegyikerékpározást és 7 km sífutást magában foglaló versenyre, Galyatetőre. Itt ma verhetetlennek bizonyultak.
Február utolsó vasárnapján szikrázó napsütés, de fagypont alatti havas táj fogadta a Galyatetőre fellátogató triatlonosokat. Az ELTE-BEAC csapata 8 fővel nevezett be a versenyre, köztük a legutóbbi felnőtt bajnok Pálfy Máté (TTK). A pálya idén is igazán különlegesre sikeredett. A futás egy 10%-os emelkedővel indult, onnan tovább a csúszkáló hóban, majd a kör egy szakadékszerű véget ért. Ebből kellett hármat megtenni, de a neheze csak azután következett. A hegyikerékpárokat (MTB) 15-20 centis porhóban kormányozni a fizika törvényei szerint lényegében lehetetlen. Bár a profiknak majdnem a táv felén ez mégis sikerült, nekik is percenként kellett dönteniük, hogy tolva gyorsabb, de fárasztóbb, vagy tekerve könnyebb, de lassabb.
Legjobbjaink a végső sífutó számban tették fel a koronát szereplésükre. Pálfy Márton az addig vezető terepduatlon bajnokot hagyta ott már az első körben, míg Máté a négy kör alatt fokozatosan őrölte fel ellenfelét. A testvérpár győzött, Pálfy Márton felnőtt Magyar Bajnok, Máté ezüstérmes, míg a klub utánpótlás csapata – a sprint távon - ifjúsági és serdülő bajnokként végzett az élen. A két futam első helyein túl, sprint távon a bronzérem is egy ELTE alumnushoz került (Kovács Zsolt, ex PPK). A hosszabbik távon Farkas Zsolt (TTK biológus) és Székely Mózes (PPK oktató) korosztályukban OB másodikként értek célba, míg Berkó Csaba (IK programozó) a harmadik helyen végzett. (További részletek a csapat honlapján.)
Gratulálunk a téli triatlon hazai úttörőinek! Találkozunk április 13-án az ELTE Tavaszi Sportvarázs sorozata keretében megszervezett IV. ePDF duatlon és futófesztiválon!
Az eseményről további beszámolókat találhattok a szakosztályunk honlapján és a Magyar Triatlon Szövetség honlapján is.