50 éve a BEAC-ban – interjú Szabó Imrével

Aki szereti és követi az atlétikát, ismeri a BEAC Atlétika szakosztályának vezetőedzőjét, Szabó Imrét. Nevéhez számtalan válogatott, korosztályos és felnőtt magyar bajnok versenyző és olimpikon sportoló köthető. A vele készült interjúban a BEAC-ban eltöltött 50 évéről volt szó.

Többször is említette az évzárókon, hogy a 8. kerületben nőtt fel, ahol az embert nem kakaós kuglóffal és kakaóval ébreszti a mamája. Milyen gyerekkora volt?

1956-ban voltam 6 éves. Ettől fogva naprakész emlékeim vannak. Édesapám a Villamos vasútnál (BKV elődje) dolgozott, ahol egy bérosztály vezetője volt. Édesanyám pedig a két gyereket nevelte otthon. 1996-ban, édesapám haláláig 52 év és 165 napon át példás családi életet éltek. Mivel csak édesapám fizetéséből éltünk, szűkös körülményeink voltak. Ezért hamar rá kellett jönnöm, ha valamire szükségem volt, például egy gombfocira, akkor azt nekem kellett megoldanom.

24 éves koromig itt éltem a nyolcadik kerületben. Megmondom őszintén, hogy nincs olyan, hogy a héten kétszer-háromszor ne mennék oda. Úgy intézem, hogy mindig valahogy útba ejtsem, ha arrafelé járok. Nagyon hűséges vagyok a mai napig ahhoz a helyhez.

2017-ben Újbuda kiváló edzője díjjal tüntették ki Szabó Imrét (balról: Simon Gábor - BEAC igazgató | Szabó Imre - vezetőedző | Gerendási István - atlétika szakosztályvezető)

Hogy kezdődött a sport iránti szeretete?

A sport a kezdetektől fogva magával ragadott. Iskola után 5-6 órán át ment a foci. Addig fociztunk, amíg be nem sötétedett. A testnevelő tanár szerepe nagyon fontos volt már ekkor. Az általános iskolában Kőhalmi Gyula volt a testnevelő tanárom, a Széchenyi Gimnáziumban pedig Kelemen Imre. Mindketten nagy hatással voltak rám.

A futás szeretete pedig egy lóversenyen kezdődött. Mindig is szerettem a lovakat és őket nézve egyre inkább erősödött a futás iránti vágyam, ami azután teljesen elvarázsolt. Megfogadtam, hogy minden nap edzeni fogok. Teljesen magányosan kezdtem el a futóedzéseket. Megvettem életem első atlétikai könyvét 15 évesen, amit Bácsalmási Péter írt, de ekkor még nem ismertem őt személyesen. Nagyon megfogott a könyv, úgy gondoltam, hogy ha magamnak segítek a futásban az csak egy dolog, de ha edzőként több embernek, az egy sokkal magasztosabb feladat.

Hogyan került a BEAC-ba?

1968-ban az Előre pályán volt egy 800 méteres verseny, ami után odajött hozzám Mácsár József - a kor világklasszis akadályfutója - és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem a BEAC-ban sportolni. Igent mondtam a hívására, és csatlakoztam a BEAC-hoz. Az edző-versenyző kapcsolatunk barátsággá vált, és az edzéseken már inkább az edzői munkáját segítettem.

Voltak-e olyan meghatározó emberek, akik nagyban befolyásolták sorsát, jellemét és küldetését?

Négyen voltak: Bácsalmási Péter, Iglói Mihály, Kovács Kléri József és a Koltai Jenő. Ők határozták meg nagyban az életemet, de nem csak az atlétika szempontjából. Ők egy olyan színvonalat képviseltek az atlétika érzelemvilágában, amit mástól nem kaptam meg 50 év alatt. Nagyon nagy szerencsém volt, hogy ezzel a négy kiváló emberrel ilyen szoros kapcsolatban lehettem. Péter bácsi az atlétika professzora volt. Nála minden atléta teljesen egyenlő volt, és ha ki lehet jelenteni valakiről, hogy tökéletes ember, akkor ő az volt. Náci bácsi (Iglói Mihály) a világ atlétikájának egyik legkiválóbb edzője volt. Három országban ért el világszínvonalú eredményeket. Számtalan magyar- amerikai rekord, 28 világcsúcs és 168 görög nemzeti csúcs fűződött a nevéhez. A társaságában eltöltött minden perc ajándék volt. Kovács Kléri József Magyarország első Európa-bajnoka 110m gáton, aki 1975-ben került a BEAC-hoz, ahol a magas szakmai munkája mellett jó humorával az egész szakosztály mókamestere is lett. Jenő bácsit pedig Bácsalmási Péter lakásán ismertem meg, és érdekes módon nem az atlétikáról szólt az első beszélgetésünk. A híradástechnikai készülékek felől érdeklődött. Ezelőttig csak komoly zenét hallgatott és utána megszállott HIFI rajongó és elektronikus zene kedvelő lett. Természetesen a későbbi beszélgetéseink nagy része az atlétikáról szólt, a karmunka fontosságát például tőle tanultam.

Hogyan került a híradástechnikába?

A 60-as évek vége - 70-es évek elejétől az egész világon zenei forradalom ment végbe, amivel együtt megjelentek különböző közép- és csúcskategóriájú híradástechnikai eszközök is. Ezek viszont Magyarországon nem voltak elérhetőek. Engem a technika és a zene olyan szinten megfogott, hogy elhatároztam, hogy ezeket a készülékeket saját részre behozatom az országba. De a technika olyan rohamosan fejlődött, hogy szinte félévente jelentek meg az újabbnál újabb készülékek. Eleinte nagyon nehezen lehetett megszervezni a készülékek behozatalát. Aztán egy idő után a Péter bácsi fiával egy GMK-t alakítottunk elsők között az országban, egy export - import vállalkozást kezdtünk. Péter vitte a papírmunkát, én intéztem a beszerzést és az értékesítést. Sok kiemelkedő készüléket hoztunk be: AKAI, Sony, Technics lemezjátszókat, Pioneer erősítőket, és természetesen ezeknek a márkáknak a hangfalait. Ezen tevékenység alatt sok kiváló embert, sportolót ismertem meg, legendás zenekarokat, akik sokszor tőlünk vásároltak. Ezek az évek azért voltak értékesek, mert az ember megtanulta, hogy a nulláról is fel lehet fejleszteni egy adott tevékenységet. Ez a fajta építkezés szükséges a sportban is, ha a csúcsra akar jutni az ember.

Szabó Imre és legeredményesebb tanítványa, a riói olimpikon, országos bajnok maratoni futó Csere Gáspár

Meséljen az 50 éves edzői munkájáról!

Az edzői működésem 5 részre osztható:

1968-81 között volt a BEAC egyik aranykora. Péter bácsi haláláig hihetetlen sok kiváló atléta sportolt nálunk: Németh Angéla, Szepesi Ádám, Erdélyi György, Dr. Nagy György, Dr. Nyerges Mihály, Woth Klára, Mihályfi László és Hajdu Lajos. Ezt az eredményes időszakot, ezekkel a nagyszerű atlétákkal Péter bácsi hozta létre. 1976-ban végeztem a TF edzői szakán , és akkor kezdtem el az edzői munkát. Egészen '81-ig kiváló hangulat volt, és minden segítséget megkaptam Péter bácsitól.

1981-93: Péter bácsi halála után 12 évig tartott a teljes káosz. Különböző összevonások, különböző helyekről összeverbuvált edzők jöttek, mélypont következett. Ebben az időben is több BEAC-os válogatott versenyzőm volt: Majoros Kolos, Gergely Zoltán, Heizer István, Nagy Patrícia, Gulyás János, Oláh Anikó és Gáspár Csilla. Ebben az időszakban is BEAC-osként indultunk a versenyeken, ekkor is az E betűs fekete mezt viseltük, a tiltások ellenére is. Külön edzettünk a BEAC-MAFC-tól. Ezekkel a tanítványaimmal gyakorlatilag kívülállóként vittük végig ezt a periódust.

1993-98: Elévülhetetlen érdemei voltak ezen időszakban Kelemen Endrének, mint az ELTE testnevelési tanszék vezetőjének, aki megszüntette ezt az áldatlan állapotot, ami után újra visszaállítottuk a BEAC atlétikai szakosztályát. Annak pedig a vezetését Szepesi Ádám vette át. Tulajdonképpen nekik köszönhető, hogy most megünnepelhettük a 120 éves BEAC-os jubileumot, mert hihetetlen munkával a nulláról indították újra a szakosztályt.

1998-2002: 1998-ban 100 éves lett a BEAC és Szepesi Ádám egyetemi testnevelői elfoglaltsága miatt átadta a váltóbotot Gerendási Istvánnak. Vele szinte gyerekkori barátok voltunk. Elhatároztuk, hogy egy szisztematikus utánpótlásnevelést hajtunk végre. Tudtuk, hogy egy atléta kinevelése több év, ezért kezdetben kész atlétákat igazoltunk. Olgyay Szabó Zsuzsa, Vári Edit, Bíber Zsolt és Deutsch Péter, ők mind országos bajnokok és csúcstartók lettek. Viszont a BEAC akkori vezetői semmilyen támogatást nem adtak ezeknek a versenyzőknek, és egy idő után már mi sem tudtuk finanszírozni őket. Vári Edit volt az egyetlen kivétel, aki nem ment el. Ő 10 évig a legjobb magyar gátas volt. A pekingi olimpiával fejezte be a pályafutását. Az 1998-2002 közötti időszak is kiemelkedő volt a BEAC atléták számára. Ezekkel a sikeres évekkel kezdődött az utánpótlás nevelés.

2002-2019: 2002-ben az első fiatal atlétáink kezdtek beérni. Az első csoportjaim gyaloglókból álltak. Közöttük volt Gerendási Eszter, Kriván Berta, Kardos Cecília és Csere Kata. Az első nagyobb sikereket ők érték el: felnőtt bajnoki címek; nemzetközi szereplések; korosztályos világversenyek; felnőtt- és junior- Európa- és világkupa résztvevők voltak. A gyaloglókkal párhuzamosan a futó szakág is fejlődésnek indult, és ebből a fiatal korosztályból később sok felnőtt bajnok és válogatott szereplő lett. Tulajdonképpen a napjaink legjobb versenyzői is ebből a rendszerből kerültek ki. A máig is kiváló versenyzők sokasága meghatározta a BEAC atlétikai szakosztály jelen időszakát is. A futó szakág női legjobbjai: Kenesei Zsanett, Perjés Fanni, Pernesz Zsófi, Balog Evelin és aztán később csatlakozott Ohn Kinga, majd a fiatalabbak közül Heffner Hédi és Jánosi Lilla. A legjobb fiúk pedig: a BEAC történetének első maraton bajnoka, az olimpikon Csere Gáspár, Dani Áron, Farkas Dárius, akik mind felnőtt bajnoki címmel rendelkeznek és Tóth Tamás olimpikon triatlonistánk, aki a futó edzéseket végzi velünk.

Jelenleg hány tanítványnak ad edzéstervet?

Harminc embert mondanék, hisz vannak külsősök is, akiknek telefonon adom az edzéstervet. Azokat most nem soroltam bele, akik csak esetenként keresnek. A 80-as évektől kezdve mindig ennyi sportolóval tudtam megbirkózni. Soha egyetlen embert nem küldtem el, ha ide akart jönni. Mindig el kell bírni még egy embert. Továbbra sem szeretnék visszautasítani senkit sem.

Mik a célok a jövőben? Az elmúlt 50 év céljai, normái - amiket Gerendási Istvánnal alkottak meg, és rengeteg sportolót, eredményt, bajnoki címet és válogatottságot hoztak - maradnak, vagy vannak esetleg újak is?

Most a legnagyobb cél, hogy minél több gyereket vonjunk be, és ezáltal minél több edzőt is. A lehetőségeink a nullával egyenlőek, jelenleg irodánk sincs. A BEAC Atlétika szakosztálya napjainkban úgy működik, hogy lemegyünk a pályára, ott van egy sárga pad - talán az még megvan -, és az egy támpont... Az az egyetlen értékünk, de onnantól kezdve, a pályára a belátás nulla, mert ott egy jégcsarnok a közepén (már egy kisebb sátor is épült mellé még), de ez semmiképp nem panaszkodás akar lenni, mert hiába panaszkodik az ember, senki nem fog azzal foglalkozni. Engem csak az érdekel, hogy aki futni akar, és lejön oda, azt a legjobb tudásom alapján segítsem. Itt ezek a lehetőségek vannak, ez olyan mint az időjárás, nem lehet befolyásolni. A futás a munkáról szól, itt dolgozni kell. Itt minden lépés egy energiavesztés, és sok lépés van egy edzésen. Ha ezt elvállalja egy futó, akkor ezt csinálnia kell.

2014-ben Simicskó István, sportért felelős államtitkár Kerezsi Endre-díjat adományozott Szabó Imrének a sport iskolai népszerűsítésében, az ifjúság testedzésének szervezésében, fejlesztésében kifejtett eredményes tevékenysége elismeréseként (fotó:MTI)

A futáson kívül mi az, ami még szívéhez nőtt?

Az órák világa. Hat éves voltam, amikor megvásároltam életem első óráját. Ez azért érdekes, mert az óra és a futás összekapcsolódik. Ha nem lenne óra, nem lenne futás sem. Lenyűgöz egy órának a mechanikus szerkezete. Minden darabnak van egy története. Az óráknál az a feltétel, hogy mechanikus, és ne divatóra legyen. Nagyon sok órás és órakedvelő ismerősöm van, akik közül azokat szeretem, akik nem sznobizmusból hordanak órát. Nem feltétlen az a legfontosabb, hogy mi van ezekre ráírva, hanem inkább az, hogy milyen színvonalon van elkészítve. Egy mechanikus órának lelke van. Az ötven év BEAC-os edzősködésem alatt nagyon sok stoppert használtam. A versenyek előtti feszültséget pedig legjobban -az órákkal teli- bolhapiac enyhíti.

Kik azok, akik jelenleg a legnagyobb hatással vannak Önre?

Az atlétika szempontjából mindig a versenyző kell, hogy a legfontosabb legyen. Ideális körülmények között minden résztvevőnek (szakosztály elnöke, edző, feleség) a versenyzőt kell segítenie. Nyilván ez nem könnyű feladat. Az én életemben különösen az utolsó 20 év szempontjából a versenyzőkön kívül három ember határozta meg a ténykedésemet. Gerendási István, a szakosztály vezetője; Szabó Anikó, a feleségem; illetve Kocsis Sándor, a XI. kerület sportigazgatója, aki az elmúlt 8 évben minden segítséget megadott a BEAC-os atlétáknak. Ennek a három embernek hihetetlen nagy köszönettel tartozom, mert mindig megértők voltak az én sokszor nehéz természetemmel.

Farkas Dárius Ádám