Aquatic Fun – Atelier-s évzáró a Dunán
Az ELTE BTK Atelier Interdiszciplináris Történeti tanszéke a BEAC jóvoltából idén is az ELTE Duna-parti csónakházában búcsúztatta a tanévet
Az ELTE BTK Atelier Interdiszciplináris Történeti tanszéke a BEAC jóvoltából idén is az ELTE Duna-parti csónakházában búcsúztatta a tanévet, melyről Tömöry Miklós PhD hallgató számolt be.
"Mivel a tavaszi félévet külföldön töltöttem, majdnem elfelejtkeztem a BEAC Sportpályázatáról. Viszont mivel többen is emlékeztettek rá, hogy nagyon szívesen részt vennének a sportnapon idén is, végül sikeresen tudtunk pályázni. Úgy tűnik tehát, hogy az (egy nemzetközi hallgatónk nyomán) „aquatic fun” névre keresztelt esemény immár tanszéki hagyománnyá vált.
Idén talán az elmúlt éveknél is több oktató, MA, PhD és nemzetközi hallgató érkezett a soroksári csónakházba. A jól sikerült bográcsgulyás és a lecsó megfőzése és elfogyasztása után minden sportolási lehetőséget kihasználtunk; röplabdáztunk és fociztunk, illetve kajakokkal és sárkányhajóval bejártuk a soroksári Duna-ágat.
Az összejövetel este hatkor ért véget. Nagyon jól éreztük magunkat, reméljük, hogy jövőre is lehetőségünk lesz visszatérni.
Köszönjük szépen a szervezést a BEAC-nak, a segítséget Kissné Kaponya Krisztinának és a finom péksüteményeket a Dényi Bt-nek."
Fotók: Turóczi Márk