Bajnai Nóra Foto Hegedűs János 0

Aki sportot űz a művészetből

2010. 12. 02.
Bajnai Nóra Foto Hegedűs János 0

Az ELTE-hez szorosan kötődő sportegyesületként a BEAC mindig nagy örömmel számol be róla, ha szakosztályaink sportolói választott sportágukon kívül is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, esetleg a tudomány vagy a művészetek terén. Most induló sorozatunkban elsőként az atlétika szakosztályunkban sportoló tehetséges költőt, Bajnai Nórát , az ELTE hallgatóját – és verseit mutatjuk be.

Bajnai Nóra 1988-ban született Budapesten. Jelenleg az ELTE magyar és irodalomtudomány, illetve pszichológia kognitív-fejlődéslélektan (mester) szakirányos hallgatója.

2006 óta foglalkozik komolyabban versekkel és az utóbbi években a műfordítással is. Elsősorban a neolatin nyelveken íródott művek, ezen belül is a kortárs francia költészet érdekli.

2009 novemberében Ön-zene címmel megjelent első, önálló verseskötete, a Scolar Kiadó gondozásában, a Scolar versek sorozat 5. elemeként. Versei korábban megjelentek már a Szintézisben 2006 antológiában, a Forrás folyóiratban, a Csillagszálló utcalapban, a Spanyolnátha, az Ú;jnautilus és a Paper internetes folyóiratokban, a Literán, Irodalmi Jelen Online lapokban.

Ízelítő Nóra verseiből:

POCSOLYÁK

Pocsolyából pocsolyába.
Pocsolyában nézed a fákat.
Pocsolyában a felhőket,
engem és az életed.

A felhők, a fák és én
a pocsolyában.
Nézed és én benne vagyok
az eső áztatta földbe
és beléd
betonozódtam örökre,

vizsgafotók.

LÉGYSANZON LÉGYHEZ

A cecelégy, mint alvás
az a jó.
Jó mindhalálig, jó?

Ceccegik Csínyfalván, hogy
a csecs az csúnyán cecejó,
egyetlen baja:

hogy jojó.

FEKETE DUNA KERINGŐ

Nagyon lassan teltek a percek és
a Dunán a hajók is lassan
mentek el.
Azt hittem Te majd, majd TE.
Hogy a férfi leszel.
Rév, végre kikötni magam,
mielőtt lement a Nap.

De idővel elmentél
a Duna lassú vizén,
mint mindenütt a halak.
A Duna és a Tihanyi-rév?
Néha kisodródik a partra
az emléked:

és meghasad.

(Fotó: Hegedűs János - irodalmijelen.hu)

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech