Esku

ELTE-sek az egyetemi sportért

2015. 06. 22.
Esku

A XXVIII. Nyári Unversiadéra készülő magyar csapat június 19-ei fogadalomtétele előtt aranyplakettel tüntették ki Szabari János kosárlabda szakosztályvezetőnket az egyetemi sportért végzett több évtizedes munkája okán.

Június 19-én tartotta ünnepi közgyűlését a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség. Az ELTE képviseletében Hirholcz Ákos, a HSzSK vezetője, Zaránd Péter az ELTE EHÖK elnöke, Ilyash György Sportiroda projektvezető és Simon Gábor, a BEAC ügyvezetője vettek részt küldöttként. A jeles esemény főszervezője a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség főtitkára, dr. Székely Mózes, aki egyben az ELTE-BEAC alelnöke és szakosztályvezetője, továbbá az ELTE tudományos főmunkatársa. A napirend szerint a MEFS közgyűlése Gyurta Dániel olimpai bajnok úszót választotta elnökségi tagjává, majd a kitüntetések átadására került sor.

MEFS_kituntetes_csoportkepAz ELTE sportéletének két szereplője kapott elismerést kimagasló munkájáért. Hallgatói díjban részesült Karvaly Márton, aki EHÖK sportreferensként és a BEAC Szabadidősport szakosztály vezetőjeként végzett munkájáért kapta meg az elismerést. Szabari János, a BEAC kosárlabda szakosztályvezetője, a BEAC elnökségi tagja pedig az egyetemi sportért végzett több évtizedes munkájáért az aranyplakett kitüntetést vehette át.

Az ünnepi közgyűlést követően a sportvezetők és a díjazottak jelenlétében tartották meg a 2015. július 3-án kezdődő XXVIII. Nyári Universiadéra induló magyar csapat fogadalomtételét. Az ünnepi ceremóniát köszöntőjével az Emberi Erőforrások Minisztérium (EMMI) Sportért Felelős Államtitkárságának helyettes-államtitkára, Kiss Norbert és prof. dr. Kiss Ádám, a MEFS elnöke nyitotta meg. Ezt követően a delegációt vezető dr. Freyer Tamás, a sportért felelős helyettes államtitkártól átvette a magyar csapat zászlaját, majd letették fogadalmukat a Dél-Koreába, Gwangjuba utazó, közel 170 fős magyar Universiade csapat sportolói. Az ünnepi eseményen Horváth Marcell golfozó, a University of St. Andrews első évfolyamos Közgazdaságtan és Menedzsment szakos hallgatója mondta elő a fogadalomtétel szövegét. A XXVIII Nyári Universiadén 150-160 ország 10-12 ezer felsőoktatásban tanuló élsportolója vesz részt, előreláthatólag 13 sportágban drukkolhatunk majd magyar versenyzőknek. A szakemberek 13-15 érem megszerzését remélik a magyar csapattól. A magyar csapat tagjai között négy ELTE-s hallgató, valamint három BEAC sportoló kapott helyet.

ELTE-s hallgatók a XXVIII. Nyári Universiadén:

Do Phuong Nam – asztalitenisz egyéni, csapat, vegyespáros

Babicz Sára – sportlövészet 10 m légpisztoly, 25 m sportpisztoly

File Mátyás – vívás párbajtőr egyéni és csapat

Ravasz Etele Koppány – vívás kard egyéni és csapat

BEAC_Universiade_2

BEAC-os sportolók, edzők az Universiadén:

Dani Áron – 3000 m akadály

Csere Gáspár – félmaraton

Szabó Flóra – kosárlabda

Szabó Imre – atlétika sikeredző

dr. Székely Mózes – Universiade csapatvezető

A fogadalom tételen részt vett Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora és dr. Nagy Zsigmond, MOB igazgató is.

forrás: www.mefs.hu

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech