Eltefoci

A hazai futsal egyik motorja az ELTE

2011. 10. 09.
Eltefoci

A 2011/2012-es év nagy lépés lehet az egyetemi futsal számára. Az ELTE-n a már megszokott női és férfi csapat mellett, U19-es csapat is indult. Ami még fontosabb lehet, hogy a több mint 120 csapatot foglalkoztató egyetemi futsal bajnokság az ELTE új műfüves pályáira költözött a csarnok közvetlen közelébe, amely ezen túl megfelelő utánpótlással tudja ellátni az ELTE NB-2-es csapatát.

Az ELTE SE az ELTE PPK Egészségfejlesztési és Sporttudomány Intézettel együttműködésben az egyetemi képzésbe tartozó futsal testnevelés órát hirdetett meg. A hallgatók 1 kreditért vehetik fel általános testnevelésként a futsalt. Célunk, hogy népszerűsítsük és megismertessük a játékot a hallgatókkal. A félév során megismerkedhetnek a sportág alapjaival. A másfél órás foglalkozásokat Árendás Tamás vezeti. A tizenhat fősre meghirdetett kurzusra többen is jelentkeztek, van olyan hallgató is, aki ugyan nem tudta felvenni az órát, de eljár az edzésekre.

Átlagban 14-15 fővel zajlanak az edzések. A félév során a hallgatók a játék alapvető elemeit ismerhetik meg játékos formában.

Így elmondhatjuk, hogy a 2011/2012-es évben már több mint 1000 hallgató fogja - valamilyen szinten - űzni a sportágat.

A futsal magyarországi fejlődésének az egyetemi klubok lehetnek a zálogai, mert hosszútávon biztos bázist, utánpótlást, szakmaiságot, létesítményeket és értő közönséget biztosíthatnak. Ilyen kezdeményezések vannak, voltak Debrecenben, Szegeden, Dunaújvárosban, Szombathelyen, Győrben, Budapesten a BME-n és az ELTE-n.

Az egyetemi futsal népszerűsítése érdekében idén az ELTE rendezi a Budapesti Egyetemi és Főiskolai regionális döntőt, október 7-én. Ezzel együtt pedig kandidál egyetemünk az országos döntő megrendezésére is. A tavasz folyamán az immár szokásossá váló Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját is megrendezzük az MLSZ támogatásával. Reméljük idén már öt ország magyar egyetemista résztvevői tudnak majd játszani a KEK bajnoki címéért.

Egyesületünk célja, hogy biztos alapokra helyezze a sportágat az egyeteme(ke)n belül. Ezt követően egyetemünk élére kíván állni annak a kezdeményezésnek, hogy minél hamarabb beinduljon országos szinten az egyetemek közötti futsal bajnokság.

Árendás Tamás
Simon Gábor

Forrás: http://www.futsal-hungary.hu/

Ha kedvet érzel hozzá, hogy csatlakozz az ELTE kispályás labdarúgók/futsalosok népes csapatához, keresd sporttársainkat:

Árendás Tamás (ELTE SE férfi futsal)
[email protected] ; 20 204 4523

Vida Orsolya (ELTE SE női futsal)
[email protected] ; 0630/550-30-55

Simon Gábor (ELTE kari bajnokságok)
[email protected] ; 20/541-2871

HAJRÁ ELTE-BEAC!

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech