045 atlet web

Az Országos Váltóbajnokságon szerepeltek a BEAC atlétái

2011. 05. 15.
045 atlet web

A 2011. évi váltóbajnokságot nagy reményekkel vártuk, hiszen 4 x 800 méteres hölgy váltónk immár harmadik bajnoki címe megszerzésére készült, továbbá bíztunk az első éves serdülőlányok jó szereplésében is. Nos, utólag megállapíthatjuk, hogy mindkét szakágunk képes volt megfelelni az előzetes várakozásoknak.

A váltóbajnokság egyik középtávfutó váltója, amelyben érdekeltek voltunk, a junior leányok 4 x 800 méteres futama volt. Idén először egy teljes egészében közép-hosszútávfutókból álló csapatot tudtunk kiállítani, amire, mint az a következőkből kiderül, szükség is volt…

Ferenc Kata, a kezdő ember okosan, az „élen-futókon-utazó” taktikát választva teljesítette két körét, s bár tavaly nyáron futott utoljára 800 métert, mégis frissen mozgott, a hajrában még helyezést is hozott a csapatnak (harmadikról a másodikra). Balog Evelin, aki idén debütált a váltóban, s még jóval a junior korosztály alatt van korban, nem úgy a teljesítményét illetően! Szintén lendületesen iramodott neki a saját 800 méterének, másfél körön keresztül üldözte ellenfelét, immár egyértelműen különválva a mezőnytől. Végül az utolsó 200 méteren könnyed léptekkel hajrázva, már az első helyen váltotta Perjés Fannit. Fanni felszabadult futásával hatvan méteresre növelte az előnyt a második helyen futóval szemben, idény elejéhez képest részideje is kecsegtető. Kenesei Zsanettnek, a befutóemberünknek már gyakorlatilag csak végig kellett vinnie a botot, s a csapat így eddigi legjobb idejét futva (9:31,62), utcahosszal nyerte első junior korosztályú váltó országos bajnokságát. Ezzel egy három éve tartó sorozatot folytattak (2009-ben és 2010-ben ifiként nyerték meg ezen a távon az országos bajnoki címet), aminek Fanni és Zsanett „kiöregedése” miatt két év múlva – ezt a felállást illetően – vége szakad, ám, mint látjuk, a serdülők közt már készen állnak a jogos trónkövetelők…

A 13 éves lányok 4x600 méteres versenye, a BEAC-os szempontból szintén fontos középtávfutó szám úgyszint szép sikereket hozott számunkra. Rozsnyói Réka első emberként szépen teljesítette a másfél körös távot, egyéni csúcsot futva adta a váltóbotot Richter Dórának. Dóri elszántan, taktikusan indult neki a hátrány ledolgozásának, a négy lány közül ő hozta be a legtöbb helyezést, egészen hátulról futott fel az élmezőnybe, s a második helyen váltotta Bíró Kincsőt. Kincsőt személy szerint még soha nem láttam ilyen harciasan futni versenyen, szintén kiváló idővel, derekasan tartva a dobogót érő helyezést váltotta a befutó emberünket, Kókai Katát. Kata futásával kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy neki ez volt a héten a harmadik versenye, a harmadik 600 métere, s az eddigi kettőn mindkétszer egyéni csúcsot javított. Lendületes első 300 méter után már kicsit érződött mozgásán a fáradtság, azonban végig küzdelemben maradt a második helyért, s végül a harmadik, dobogót jelentő helyen hozta be az „E-betűsök” stafétáját.

A BEAC ifjúsági korú, fiú vágtázói (Csuhai Péter, Meskó Márk és Szűcs Richárd) kiegészülve két ifjú középtávfutónkkal (Richter Bence és Simon Áron) idén sprintszámokban álltak rajthoz az Országos Váltóbajnokságon.

A 4 x 100 méteres férfi síkfutás előfutamban még kicsit tartalékosan futottak a fiúk, de így is nagy teljesítmény volt, hogy bejutottak a „B” döntőbe. A szabályok szerint az idén akár a „B” döntőből is lehetett dobogós helyezést szerezni az összesítésben. Így akár egy nagyon nagy meglepetés is születhetett volna, hiszen fiaink jó helyen álltak az utolsó váltásig, amely azonban nem sikerült. Ezen az apró hibán múlott a meglepetés. Így azonban sajnos magunkat sikerült jól meglepni. Érdemes lesz a felvételeket visszanézni néhányszor, kielemezni és levonni a következtetést.

A vágtaváltó után azonban már őszintén mosolyoghattunk, hiszen a két középtávfutóval - akik közül Bence ráadásul még csak serdülőkorú - felállt csapatunk összesítésben az előkelő hetedik helyezést szerezte meg. Bence nagyon szép és határozott rajttal és egy nekem nagyon tetsző idővel kitűnő helyen adta át a botot Ricsinek, mintha mindig ezt csinálta volna. Jó kis futó lesz ő is és egy fantasztikus ügyes csapatember, ezt már tavaly is megállapítottuk.

Sprintereink közül külön dicséretet érdemel a vágtaváltóban 200 métert futó Szűcs Ricsi, aki rendkívül megbízhatóan váltott és egyre gyorsulva futotta le a három futamot. Nagyon-nagyon örültünk szereplésének!

Csuhai Peti, többszörös országos bajnokunk pedig ma olyat mutatott 300 méteren a magyar atlétikának, amit szerintem mostanában nem láthattak a nézők és a szakemberek. Könnyed, elegáns mozgásában még tartalékok is maradtak és így is nagy előnnyel első helyen váltotta Áront.

Simon Áron szépen mozgott és ügyesen tartotta a megszerzett előnyt, de a cél előtt közvetlenül talán már azt hitte nem tudják megelőzni, és a debreceni váltó, rutinos rövidtávfutója mellbedobással megelőzte.

A középtávfutó lányok teljesítményéről csak felsőfokban tudok nyilatkozni. Látszik az összeszokottság és a kitartó munka. Gratulálok minden kicsi- és nagylánynak. Óriásiak voltak mindannyian. Szabó Imre és Anikó úgyszintén megérdemli a gratulációt, mert ez a páros a lelke a BEAC-nak.

Kenesei Zsanett, Németh Ilona

Also available in English.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech