ELTE BTK 04

Vízre szállt a BTK Tanulmányi Hivatala

2017. 05. 08.
ELTE BTK 04

Tavalyhoz hasonlóan idén is a Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatalának munkatársai kapcsolódtak ki elsőként egy közös vízi sportnappal

Egyre szélesebb körben terjed a BEAC sportpályázata, melyre idén is több mint 10 pályázat érkezett. Tavalyhoz hasonlóan idén is a Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatalának munkatársai kapcsolódtak ki elsőként egy közös vízisporttelepi nappal, bográcsozással, és sárkányhajózással.

Alább Herczegné Sápi Orsolya, a Tanulmányi Hivatal munkatársának tapasztalatait olvashatjátok:

A májusi eső aranyat ér… tartja a mondás, ennek ellenére május 3-án este, amikor dörgés és villámlás hasította ketté az eget és nagy cseppekben hullani, majd zuhogni kezdett az eső, nem annyira örültünk a májusi esőnek, ugyanis a Bölcsészettudományi Kar Tanulmányi Hivatala idén is május elejére, hogy pontosak legyünk, 4-ére időzítette csapatépítő napját a Vízisport utca 148. szám alá.

Úgy tűnik, az időjárás mégis csak jó cimboránk, hiszen a tavalyihoz hasonló forgatókönyv játszódott le most is. A reggeli kicsit hűvös és borongós órák után olyan verőfényes napsütésben volt részünk, amire senki sem számított! A csapatban egytől egyig mindenki pirosra sült a májusi napfényben, mintha csak nyárra időzítettük volna az eseményt.

Idén már rutinosan sétáltuk le a buszmegállótól azt a 1,5 km-t, hogy eljussunk a Vízisporttelepre, ahol aztán egy vidám, tartalmas napot tölthettünk el együtt. Első programpontként most is a sárkányhajózás lett tervbe véve. A legtöbbünk már tavaly is kipróbálhatta, de az új kollégáknak azért meglepetés volt a hajó súlya. Ez ugyanis – hiába szerettük volna – idén sem lett könnyebb, de megbirkóztunk vele! A BEAC által mellénk rendelt segítőnek idén sem volt könnyebb dolga velünk, az egyszerre evezés még mindig kihívásnak bizonyult, de már könnyebben vettük az akadályt, messzebbre eveztünk és hosszabb ideig maradtunk a vízen. Külön öröm volt, hogy olyan kollégák is vállalkoztak az evezésre, akik az előző évben csak a partról figyelték a történéseket. J Sőt, csapatunk legfiatalabb tagja is megmutatta, hogy legény a gáton, és bátran hajózott velünk!

A percek azonban gyorsan peregtek, ezért a többi vízi eszközre csak kevés idő maradt. Többen, köztük fáradhatatlan informatikusunk idén is megmutatta, hogy nem csak a húszéveseké a világ, és egy egyes kajakkal száguldott a vízen, míg néhány vállalkozó szellemű munkatárs a hármas kenut is kipróbálta.

Természetesen a bográcsozás sem maradhatott el, így az evezés után kellően kifáradva, majd megküzdve a tűzgyújtás nehézségeivel, végül a pörkölt is elkészült! Rövid időre egy kis játék is előkerült, de az idő nem vette számításba, mi mindent szerettünk volna még csinálni, pillanatok alatt elérkezett ottlétünk vége.

Mindent együttvéve szuper napunk volt! Az idő nekünk kedvezett, a hajózást – ha nem is ment olyan jól – nagyon élveztük, az ebéd finom volt, és ami a legfontosabb, egy kellemes napot töltöttünk el együtt.

Köszönjük a BEAC csapatának a lehetőséget és a szervezést idén is!

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech