NAZ 6555

Visszavágott a Telekom az V. ELTE Infopark Kupán

2017. 02. 07.
NAZ 6555

A már hagyománnyá váló rendezvény célja, hogy az ELTE környezetében működő cégek a sport által élő kapcsolatba kerüljenek egymással és az egyetemmel

2017. február 4-én, szombaton immáron ötödször rendezte meg az ELTE és a BEAC az Infopark Kupát. A már hagyománnyá váló rendezvény célja, hogy az ELTE környezetében működő cégek a sport által élő kapcsolatba kerüljenek egymással és az egyetemmel, nem utolsósorban pedig összemérhetik futballtudásukat a pályán. A kupának idén az ELTE Bogdánfy úti műfüves pályái adtak otthont.

Az A-csoportban a Magyar Telekom, a Budai Brigantik (Porsche Buda), az evosoft Hungary Kft. és az ELTE-BEAC csapata csatázott egymással, míg a B-csoportban az ITelligence Hungary Kft., a GEOLOGólok (Geo-Log Kft.), a MOL és a TCS – Los Coños perdidos (TATA) lépett pályára.

A szombat kora reggeli időpont ellenére a csapatok jó hangulatban, lelkesen játszottak.

Az elődöntőben a Magyar Telekom csapata 3-1-re verte a MOL képviselőit, míg a GEOLOGólok csapata 2-0-ával jutott a döntőbe az ELTE-BEAC ellen. A bronzmérkőzésen a MOL és az ELTE-BEAC csapott össze, ahol az ELTE-BEAC játékosai 1-0 végeredménnyel szerezték meg a bronzérmet.

Mintha csak 2016-ot írtunk volna, a döntőben idén is a GEOLOGólok és a Magyar Telekom csapata mérkőzött meg és vívott kiélezett harcot egymás ellen. Szinte kísérteties, de csakúgy, mint tavaly, idén sem sikerült eldönteni a bajnok kilétét a rendes játékidő alatt, így ismét büntetőpárbaj következett. Tavaly a GEOLOGólok játékosai bírták jobban a nyomást, idén azonban a Magyar Telekom csapata emelhette magasba az első helyezésért járó kupát a 6-5-re végződő párbaj után.

A kupa végeredménye:

1. Magyar Telekom
2. GEOLOGólok (Geo-Log Kft.)
3. ELTE-BEAC
4. MOL
5. TCS – Los Coños perdidos (TATA)
6. evosoft Hungary Kft.
7. Budai Brigantik (Porsche Buda)
8. ITelligence Hungary Kft.

A legjobb kapusnak járó díjat Nagy András nyerte a Magyar Telekomtól, míg a gólkirályi címet Pál Lénárd vívta ki magának a GEOLOGólok csapat tagjaként.

Az eredmények innen letölthetők.

A tornán készült képek elérhetőek a BEAC Facebook oldalán.

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech