Gemo

Vezetett is Újpesten, de megszakadt a BEAC veretlensége a rájátszásban

2023. 03. 27.
Gemo

Fordulatos meccsen, kétgólos hátrányból fordítottak, mégis pont nélkül maradtak egyetemistáink a IV. kerületben.

Az alapszakasz legrosszabb mérlegét követően, a ‘hátsó hatos’ legjobb mutatójával várhatta az ELTE-BEAC az alsóházi éllovas Újpest elleni összecsapást, a férfi Futsal NB1 playoffjának negyedik fordulójában. A két fél csörtéje az alapszakasz zárómérkőzésén egy fordulatos, nagyszerű meccset, no meg egyenlő eloszlásban, 5-5-ös végeredményt hozott. A mieinknél Vadászi és Fülöp is duplázott akkor, ám ezúttal mindkettejüket csak a kispadra nevezte Béni Zoltán, sőt Oswald Dániel helyett Hoffer Csaba állhatott a gólvonal előtt, míg Németh Péter csapatából akkor kimaradt a góllövőlista éllovasa, Suscsák Máté és Klacsák Bence is.

Az első gólra a februári meccshez hasonlóan ezúttal sem kellett sokat várni, Harnisch Ákos helyett azonban a már említett Klacsák volt eredményes a második percben. Néhány percre rá Szini vesztett labdát a középpályánál, ez pedig végzetesnek bizonyult, mert a negyedik kerületiek egy remek kontrát vezetve, Östör révén duplázták meg előnyüket. Alig egy percre rá az Újpest is belefutott ugyanebbe a hibába, amikor Tarjáni elképesztő szólója után Vadászi kapta és ‘marta’, azaz közvetlen közelről vette be Kinics kapuját. Valamivel több, mint tíz perc után, aztán jött az egyenlítő gól is – Gémesi találta meg egy labdával a centerező Dunait, aki befordulva kíméletlenül lőtte ki a kapu bal oldalát. 26 éves játékosunk a 10 találatát jegyezte ezzel ebben az idényben, ezzel beérte a BEAC házi góllövőlistáján Fülöp Viktort. A játékrész vége felé haladva, ha Dunai egy kicsit élesebb, akár ki is sajátíthatta volna ezt a címet, de a kapuval szemben rossz döntést hozott, így döntetlen állás mellett vonultak a csapatok szünetre.

A fordulást követően ráadásul nem indult jól a hazaiaknak a második etap, Dauner lövését ugyanis Suscsák blokkolta, de csúnyán aláfordult a bokája és csak segítséggel tudta elhagyni a játékteret. Német Péter öt a négy elleni játékkal is próbálkozott, de nem találta a fogást a mieinken, sőt, Szekér passzából Szini szerzett háttal a kapunak, sarokkal elképesztő találatot – csakhogy az eredményjelző még szinte nem is frissült, amikor Lipl távoli lövése a lábakon megpattanva a Hoffert váltó Oswald kapujában kötött ki. A lila-fehérek láthatóan ennyivel nem elégedtek meg, továbbra is az öt a négy elleni játékot forszírozták ennek pedig meglett az eredménye – amikor Horváth Benedek lövése Oswaldról pont Klacsák elé pattant és közvetlen közelről nem is hibázott. Hátrányban Béni is ‘öt a négyre’ váltott, és a BEAC-nak – főként átlövésekből – voltak is lehetőségei, de ez az eredményen már nem változott. Béni Zoltán fiai – először a rájátszásban – pont nélkül hagyták el a parkettet. Hazai pályán azonban eddig hibátlan a mérleg – hétfőn 20.15-kor, a bennmaradás szempontjából kulcsfontosságú rangadón a Rubeolát fogadja a BEAC a Sport11-ben.

NB I, Alsóházi Rájátszás, 4. forduló

Újpest FC-220 VOLT–ELTE-BEAC 4-3

Kezdőcsapat: Hoffer (k), Gémesi, Szini, Dunai, Szekér.

Cserék: Oswald (k), Juhász (k), Vadászi, Tarjáni, Kiss, Kovács, Spáth, Dunai, Fülöp, Dauner.

Gólszerzők: Klacsák (2), Östör, Lipl illetve Dunai, Vadászi, Szini.

Hajrá ELTE, Hajrá BEAC!

Magyarul is elérhető.
ELTE ELTE HÖK ELTE KK ELTE Online JOMA MEFS Újbuda Sport Újbuda kerületi önkormányzata ESN ELTE Sport Kft. ELTE Alumni BGA NEA Biotech